Szekeres Viktor

TV6: Indul az új magyar csatorna

TV6 néven új csatornát indít a Viasat cégcsoport Magyarországon. A skandináv országokban és a balti államokban már korábban bevezetett márka széleskörű, általános szórakoztató tartalommal várja a nézőket.

Az elsősorban tizennyolc év feletti, férfi nézőket megcélzó csatornán - a VIASAT3-hoz hasonlóan - a sorozatok és filmek adják a műsorstruktúra gerincét, de animációs és felnőtteknek szóló műsorokat is láthatnak majd a nézők. A TV6-on lesz látható az élő sportközvetítések (UEFA Bajnokok Ligája, Kézilabda Bajnokok Ligája) egy része is - hogy ez a Viasatos közvetítések átvándorlását jelenti-e, arról nem szól a fáma.

A TV6 név és a hozzá kapcsolódó arculat már több olyan országban ismert, ahol jelen van a Viasat, így például Litvániában és Svédországban, ahol 10%-os kereskedelmi közönségarány felett teljesít a csatorna. A kimondottan Magyarországra készülő műsorstruktúrával 2008 elején ismerkedhetnek meg a nézők, a tulajdonos ekkora tervezi az indulást. A TV6 a VIASAT3 társ-csatornájaként fog működni, kábelhálózatokon és DTH-n keresztül lesz elérhető.

Kocsis Attila, a Viasat3 vezérigazgatója elmondta, hogy a terjesztéssel kapcsolatos tárgyalások most kezdődnek el. Az elmúlt időszakban a Viasat3-at tudatosan vitték el a női nézők irányába, amit ma már a számok is igazolnak, vagyis leginkább a nők által nézett televízió lett. Ezzel pedig helyet csináltak egy olyan csatornának, amely elsősorban a tizennyolc év feletti férfiakat igyekszik megcélozni. Olyan sorozatok, filmek adják a műsorstruktúra gerincét, amelyek leginkább a férfiak érdeklődését kelthetik fel; ilyenek az akciófilmek, a sitcomok, a scifik, de animációs és felnőtteknek szóló műsorokat is láthatnak majd a nézők. Mindezek mellett több lesz a humor is e csatornán - tette hozzá a vezérigazgató, aki elmondta még, hogy kezdetben (várhatóan az első évben) vásárolt műsorokat sugároznak majd.

Természetesen ezek egy része továbbra is ott marad a Viasat3 képernyőjén, de előfordul, hogy nem mindegyikük fér el ezen a csatornán, részben ezért visznek át egyes közvetítéseket a TV6-ra, illetve azért, mert az említett sportprogramok időnként lefelé húzzák a Viasat3 időközben jelentősen megnőtt átlagos nézettségét. A TV6 kapcsán hétéves üzleti tervet készítettek, de ennek részleteibe nem kívánt beavatni a vezérigazgató, így nem sikerült megtudnunk, hogy mikorra várnak olyan közönségarányt és bevételt, amellyel már elégedett lehet a csatorna vezetése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pintyőke #10
    Meg egy total felesleges ado amit nem fogok nezni. :)
  • magyarvok #9
    Ha nem lennének reklámok, akkor miből élnének a TV-k, miből vennék meg a sorozatokat?
    lol

    Én is utálom a reklámokat, de én elfogadom, vmit vmiért.
    Ha annyira zavarnak a reklámok sorozat közben, töltsd le netről, abból ki van vágva reklám :P
  • neoG #8
    második évadra gondolsz.mind1 előfordul.amúgy igazad van.nagyon bosszantó volt.nem is értettem,hogy egy ilyen jó sorozatot hogyan "csúfíthatnak" el ilyen beugró reklámokkal
  • Su0my #7
    én nemtom, NFL-t pl azért poén nézni amcsi csatornákon, mert van 1 csomó reklám: amik 100-adjára is poénosak, nem olyan zavaróak, mint az itthoni xarok.. igen, meg a zavaró önreklámozás:S
  • HarryProf #6
    Nem inkább a második évad első részében?:) De az még ha jól tudom csak amerikában megy, itt később fog a TV2n...
  • DjDano #5
    Ne is mondjátok, a Heroes 3 évad első részében folyamatosan ment a reklámozás film közben, kibaszott idegesítő!
  • winnie #4
    szerintem te gondold újra. egy csatornának az önpromó a legfontosabb része. ha lesz önpromó, nézettség is lesz. az embernek ajánlani kell, hogy mit nézzen.
  • SonicBoom #3
    Ha ezen is 10 percenként 20 perces önreklámozás lesz, akkor már most kezdjék újragondolni a dolgot...
  • Zro #2
    S a hdtv adások mikor indulnak fejlett kishazánkban ? :)
  • Wittgen #1