Ötvös Tibor

Mégsem Welling lesz Superman

Újból kiadó Superman szerepe a Justice League of America című képregényfilmben. A múlt héten ugyanis - eddig nem tisztázott okokból - Tom Welling visszalépett a szereptől és nem írta alá a szerződését.

Újból elindulhat a találgatás, hogy vajon ki lesz az idei évezred harmadik Superman-je? A Smallville című sorozatban Tom Welling, míg az új filmekben Brandon Routh bújhatott a kékruhás szuperhős bőrébe.

Egy darabig úgy tűnt, hogy a tervezett Justice League of America című képregényfilmben is a sorozatban szereplő Welling alakíthatja Supermant, ám tegnap kiderült, hogy a színész végül visszalépett.

Az okot még nem hozták nyilvánosságra és vélhetően nem is fogjuk megtudni - legalábbis hivatalos forrásból. Pár dolog azonban már kiderült a filmről. A rendezői székben a Mad Max és Táncoló talpak direktora, George Miller foglalhat majd helyet.

A csapatból Superman, Batman, Aquaman, Green Lantern, Villám és Wonder Woman már biztosan feltűnnek a filmben is. Sőt, utóbbi kettő ezzel a produkcióval elindítja további filmes karrierjét, hiszen utána további filmek készülnek majd Villám és Csodanő főszereplésével. A forgatás kezdete jövő év elejére, a bemutató pedig 2009 nyarára lett kitűzve.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Darth Sith #7
    se christian bale, se Welling vagy Routh. Mi lesz ebből a filmből?....
  • gpeeter #6
    Innentől már nem is nagyon érdekel.
  • Nyarlathotep #5
    Mellesleg, ha belegondolsz, ha a film élőszerepős lenne, akkor is szinte végig speciális effektekkel lennee tele, éppen ezért így nincs az a filmkészítő cég/ember/ufo, aki ezt a mai technika mellett élőszereplősként készítené el...
  • Nyarlathotep #4
    - Robert Sanchez, az IESB.net bloggere azt a fülest kapta, hogy Ryan Gosling lehet a 2010-ben mozikba kerülő Justice League of America Batmanje. Az Igazság Ligája a DC Comics képregénybirodalom 1960-ban megalkotott szupercsapata; Superman, Batman, Wonder Woman és Flash fognak össze, hogy szembe szálljanak mindenféle gonosszal. Mivel Christian Bale a pletykák ellenére nem vállalta a Denevérember szerepét, a Warner most a huszonhat éves kanadait környékezte meg. Fontos infó még, hogy a film animáció, úgyhogy ha igaz is a hír, Gosling hangja lesz csak Batman, őmaga nem bújik szuperhőscuccba.

    http://www.origo.hu/filmklub/blog/20070101_filmklubblog_4.html
  • zero977 #3
    Élőszereplős lesz, nem animált !
  • Nyarlathotep #2
    A film azzal a technikával fog készülni mint a Beowulf, szóval semmilyen forgatás nem fog kezdődni, mert már jóideje csinálják...
  • Wittgen #1
    Pedig Wellingnek már nagy tapasztalata van abból, hogyan kell eljátszani szuperment.