Szekeres Viktor

Siker a Simpsons-rajzfilm, bukta a pingvines mese

Ki hitte volna, hogy az itthon heti rendszerességgel mindössze 30-40 ezer néző által nézett rajzfilm-sorozat filmverziójára a puszta marketing tízezrével vonzza be az embereket, az egyre menőbb pingvineket pedig a totális közöny kíséri?

Nem sokan, de így történt. Amerika egyik legszínvonalasabb árucikkéből, a Simpsons-sorozatból készült egészestés mozifilm ugyan csak a rajzfilmből kimaradt, leharcolt poénokat használta fel, de a végeredmény még így is átlagon felüli lett, maximum pár lelkes sorozatrajongónak okozott csalódást - és ami lényeges, rengeteg újonc nézőt hozott, hiszen a Simpsons család - A film premierje hetén csak Budapesten 24 ezer nézőt csábított a filmszínházakba.

Ezzel szemben a rá egy hétre bemutatott Vigyázz, kész, szörf! című pingvines animációs film, színvonal ide vagy oda, csúnyán leszerepelt a 14 ezres nyitóhetes starttal. Azonban negyedik helyen való nyitása egyedi helyzetet állított elő a mozis sikerlistákon, hiszen ez azt jelenti, hogy a 4 hete listavezető L'ecsóval együtt (eddig 180 ezer néző) három animációs film foglal el a budapesti mozis toplista első négy helyéből hármat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • daneelolivaw #12
    én simpson mániákus vagyok, és sok hasonló simpson-mániákus társammal egyetemben úgy véljük,remekül sikerült a film, és hogy a készítők kitettek magukért, szal még a hardcore rajongóknak is tetszett
  • DJ Boss #11
    "Pláne ahhoz képest, hogy mekkora egy nagy sz*r lett a Simpsons film."
    Mondod ezt te, mint emberetalon?
    Annyira szeretem, hogy egyesek a Föld közepébe képzelik magukat. Nem azt mondod, hogy "ekem nem tetszett", vagy "szerintem hülyeségről szól", hanem leszarozod.
    Nem tudom, h azért nem tetszett, mert közöd nincs a Simpsonshoz, vagy azért, mert Simpsons-mániákus vagy, de nem vág össze az általad írt dédelgetett forgatókönyecskéddel... Inkább az előbbi. Ha vki véleményt mond eg filmről, vagy akármiről, az leginkább az illetőt jellemzi, nem a filmet. A film egyféle lett. Olyan nincs, h jó is meg rossz is (könnyelműen fogalmaztam). _Vélemény_, a filmélmény lehet más, az lehet "mekkora nagy szar", vagy épp zseniális.
    Mindenesetre a Simpsons szerintem kiváló lett, bőven megéri a pénzét.
    A szörfös bigyót is láttam, nem igazán szórakoztatott. Kiszámítható, unalmas, összelopkodott története volt, legalábis én unatkoztam. Egyetlen kiválósága a víz/hullám/tenger animációja. Na az szép lett...
  • kalapos01 #10
    idézet a hírből: "a végeredmény még így is átlagon felüli lett,"

    Tuti, hogy fizetett duma, nem is értem. Pláne ahhoz képest, hogy mekkora egy nagy sz*r lett a Simpsons film.

    Mindenesetre azt jó tudni, hogy van, aki szerint a jó kritika az, amivel ő is egyetért, nem pedig az, amit jól írnak meg, legyen az bármennyire is negatív vagy pozitív.
  • TeDDyRuSh #9
    Ja, Viktorunknak baromira nem jött be a Simsons. Pöppet hülyeségeket beszél. Alig volt marketing, és a rajongóknak is bejött a film. Amennyire jól sikerült a Töréses kritikád Viktor, ezt legalább annyira elszartad. Szedd össze magad és töltsd le a filmet és nézd meg végre. És ne fogd vissza magad...röhögj bátran. HA meg nem érted a poént, akkor meg írd föl és kérdezz meg vkit aki elmagyarázza. A fika nem egyenlő a kritikával. És ez jó filmeknél főként igaz.
  • Dakkon #8
    jah. komolyan. eza "cikkíro" miatt fogok átszokni más "hírporálta" irritálnak a cikkei. de ahog ylátom (régebben is ) másokat is. sosoem nézem meg egy eg ycikknál h ki írta, de h aettől az úrtól olvasok cikket, rögtön 3 mondat után tom h Ő. ehh.
  • daneelolivaw #7
    Simpsons-sorozatból készült egészestés mozifilm ugyan csak a rajzfilmből kimaradt, leharcolt poénokat használta fel

    hogy mersz ilyesmit mondani? marhára nem látod át a dolgot. a simpsonnak teljesen egyedi humorvilága van,ergó a filmbe is ilyen típusú poénokat tettek, de ettől még nem lesz leharcolt... max neked
  • winnie #6
    hallani azért szerintem mindenki hallott a simpsons-ról. és a fecsegő tipegők filmet, vagy a scooby doo-t is mennyien megnézték moziban, pedig azok még kevésbé fogható adón mentek.

    szerintem a sorozatot nézők és a filmet megnézők között nincs akkora nagy egyezés. sokan, akik megnézték, az új amerikai vicces rajzfilmet nézték meg. (ld. south park mozi, amely rajzfilmsorozat dettó csak hbo-s elitnek volt ismert)
  • Sance231 #5
    A hozzászólás második felével azért erősen vitatkoznék. Az a reklám hatására sem fogja megnézni a Simpson-mozit, aki nem szereti/nem ismeri a sorozatot, vagy közömbös iránta, főleg úgy, hogy sztem nálunk egyáltalán nem vitték túlzásba a reklámozását, mint pl. egy Karib-tenger kalózainál.. A magas nézőszámra egyszerűbb magyarázat is van talán: az, hogy nem szokás egyedül moziba menni. Ha egy nagyobb baráti társaságból csak 1 ember szereti a sorozatot, már vszínű, hogy a haverokkal fog elmenni rá. Na meg aztán a film is jó, általában tetszik az embereknek, és a jó szó is sokat számít. Ettől azonban még nem lesz divatfilm, viszont vszínűleg jó hatással lesz a sorozat nézettségére is:).
  • winnie #4
    miért mutatná azt? eleve a simpsons-mozit egy csomóan megnézték, akik nem látták a sorozatot, hiszen reklámot, divatfilm lett.
  • akyyy #3
    ez is csak azt mutatja, hogy a magyar tvnézettségmérés semmit sem ér ^^

    ha nem csak az agb statisztikálna hanem még valami más cég is, szvsz jobb lenne a helyzet