Ötvös Tibor

Gyatra eredmények Amerikából

A mostani hétvége egyetlen stúdió emlékezetében sem fog megragadni. A premierfilmek rém gyengén szerepeltek, a korábbi bemutatók is komoly viszaesést könyvelhettek el. A legnagyobbat a Jet Li - Jason Statham duó Háborúja és a Scarlett Johansson-féle The Nanny Diaries bukta.

Mindenféle mellébeszélés nélkül nézzük a száraz tényeket. A múlt héten debütáló Superbad 45%-ot zuhant, ám 18 milliójával továbbra is az első. Összbevétele 68 millió dollárnál jár, ami háromszoros megtérülést jelent. A Bourne ultimátum visszatért a második helyre. A 185 milliós bevétel a széria legsikeresebb darabjává ette és még nincs vége. A 200 millió sima ügy, de a 250-et már nem éri el.


Ez égő

A Csúcsformában 3 szintén 40% feletti visszaesést produkált, ám a Jackie Chan - Chris Tucker párosnak még nem sikerült visszahozni a büdzsét. 30 millió dollár még hiányzik, ám ilyen csökkenéssel nem biztos, hogy sikerülni fog. Negyedik helyen kezdett a hazánkban már lassan DVD-n is megjelenő Mr. Bean nyaral. A folytatás gyengébben kezdett, mint az első rész tette, ám a készítőket ez aligha érdekli már.

A film összbevétele elérte a 200 millió dollárt, így az amerikai összeg már csak a hab lesz a tortán. A War azonban nem áll ilyen rózsásan. A Jet Li - Jason Statham duó akciófilmje ötödik helyen kezdett a két színész karrierjének egyik legrosszabb nyitányával. Li csak a '99-es Fekete maszk, Statham pedig A szállító valamint A Mars szellemei című alkotásaival tudta alulmúlni ezt a kezdést.

A gyártási költségekről mélyen hallgat a stúdió, az alkotók pedig gondolom megpróbálnak tovább lépni. Ahogy Scarlett Johansson is, aki a The Nanny Diaries főszerepében karrierjének egy újabb mélypontját tudhatja maga mögött. A 7 millió szinte a semmivel egyenlő, a büdzsét itt sem hozták nyilvánosságra.


Bátorfi Csilla férfiként

Kiemelnék még két filmet a Top 10-ből. A Simpson család: A film összbevétele 443 millió dollárnál jár. A másik a The Invasion, mely sép lassan halad az "Iszonyatos bukta" címke megszerzése felé. 80 milliós büdzsénél alig 12 milliós bevétel? Bemutatója után egy héttel már a tizedik? Ez bizony nagyon csúnya.

A jövő hét a horrorfanoknak fog kedvezni. Megérkezik Rob Zombie Halloween-remake-je valamint a Fűrész rendezője, James Wan Death Sentence című alkotása is bemutatkozik Amerikában. A Balls of Fury pedig a vígjáték iránt érdeklődőknek okozhat kellemes perceket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • avman #5
    na de itt én 2 év alatt 200%-os haszonról beszéltem...
  • winnie #4
    nagyon ráfaragnak azok a stúdiók a filmmel, ami csak két év alatt hozza vissza az árát. (a tévék amúgy viszonylag hamar vásárolnak, pl. a karib3 jogait az usa a premier után 2 héttel megvette)
  • avman #3
    meg hát azért a dvd forgalmazásból származó bevétel is elég jelentős már manapság. aztán meg pár év múlva a tv-k is megveszik. dupláját simán, erőlködés nélkül visszahozza 2 év alatt.
  • Wittgen #2
    Én még csak a Bourne-filmet láttam, de nem nagyon nyerte el a tetszésemet, elég unalmas volt a számomra. Persze nem mindig egyezik az ízlésem az amcsi népekével...
  • winnie #1
    a war szerintem korrekten hozott. halál olcsó film, ami nemzetközileg termelni fog. statham beállt az usa-ban 10 millióra, két év múlva tuti jön a második rész.