Ötvös Tibor

Kisköltségvetésű komédia az élen

Amerikában a héten debütált a Superbad című vígjáték és alacsony büdzséjének köszönhetően rögtön vissza is termelte a gyártási költségeit. A Csúcsformában 3 visszaesett a második helyre, a The Invasion viszont elég csúnyán kezdett.

Ki hitte volna, hogy így alakul ez a hétvége Amerikában. Miközben minden lehetséges helyen a Nicole Kidman - Daniel Craig horrort reklámozták, addig a közönség egy viszonylag kis költségvetésű vígjátékra váltott jegyet.


A mozik új szupersztárja

A hét egyértelmű győztese így a Superbad lett, mely premierje hétvégéjén rögtön az első helyen kezdett. 31 milliós kezdése nem rossz, ráadásul a kritikusok az idei nyár legjobb komédiájának tartják. A film lenyomta a Jackie Chan - Chris Tucker párost, akik 50% feletti visszaesést produkáltak. A Csúcsformában 3 88 milliós bevételnél tart, ám visszaesései miatt nem biztos, hogy visszaszedi a büdzséjét - legalábbis hazájában.


Újból összecsap a két akciósztár

Harmadik A Bourne ultimátum, melyet alig 10 millió választ el attól, hogy a széria legjövedelmezőbb darabja legyen. A Simpson család Amerikában már duplázott, összbevétele pedig elérte a 400 millió dollárt. Ennél jóval rosszabb a már említett Nicole Kidman filme, a The Invasion. A remake alig 8 millióval kezdett, mely bizony elég rossz eredmény.

A héten elég sok film kerül a mozikba. Először is itt lesz Scarlett Johansson vígjátéka, a The Nanny Diaries, végre megérkezik Amerikába is a Mr. Bean nyaral valamint Jet Li és Jason Statham is Háborúba lép.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Help17 #4
    Na kiderült hogy Kidman se képes elvinni a hátán egy filmet!?
  • neoG #3
    "március óta tudott volt"
  • Wittgen #2
    miféle jelek mutatták azt, hogy bukni fog? Én nem olvastam semmi negatívot akkoriban (sem).
  • winnie #1
    sajnos az invasion kb. március óta tudott volt, hogy bukni fog, de a 10M-s nyitásjóslatot a 6M még így is alulmúlta - a superbad pedig a knocked up farvizén fix siker volt, de a 25M-s elvárást az meg felülmúlta, so ennyit az elvárásokról és a trackingről.