Ötvös Tibor

Jigsaw elvesztette a fejét

A múltkori kicsit lágyabb poszter után a Fűrész IV marketingesei ismét megmutatták, hogy még nem fogytak ki a fantáziadús - és sokakat megbotránkoztató - plakáttervekből. Ezúttal a széria fő alakja, Jigsaw is feltűnik a poszteren - legalábbis részben.

Klikk ide!
Nemrég jelent meg a Fűrész negyedik epizódjának első, hivatalos plakátja, mely cseppet visszafogottabb volt a megszokottnál. Ám a marketingesek ma feltették a nemzetközi posztert, mellyel bebizonyították, hogy még nem égtek ki - teljesen.

A képen egy Amerikában teljesen hétköznapinak mondható bolti mérleg látható, melyben a filmtörténelem egyik legnagyobb gyilkos koponyájának feje, valamint az "Ez egy csapda" felirat látható. A poszter szépen illeszkedik az eddigi részekhez készítettekhez - az eddigi kedvencem továbbra is a Tobin Bell vérével festett plakát -, ám a film még nem jelent meg, a marketingesek pedig még legalább egy posztert ki fognak adni.

Jigsaw és pártfogoltja, Amanda halottak. Kerry nyomozó halálának hírére két, tapasztalt FBI profilozó, Straham és Perez ügynök elutaznak a rémült kisvárosba, ahol a veterán Hoffman nyomozó próbálja összerakni Jigsaw kirakósjátékát. Ám amikor régi barátja, a SWAT parancsnok Rigg fogságba esik, a nyomozó kénytelen élesben játszani.

A film bemutatója október végén lesz és további két éven át biztos találkozunk még a Fűrész-franchise-zal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • god25 #15
    Zsír. :)
  • Tower Guard #14
    Nagyon örülünk hogy megosztottad velünk a véleményedet, akkor te maximum nem fogod megnézni a 4. részt, de mi várjuk, akik szeretik az ilyen fajta filmeket :)
  • Tripax #13
    Mit jelent a "kamesz a plakát"?
  • Acheron #12
    Ahogy mondod,mindig jókat derülök a hszeken XD
  • god25 #11
    Soxor xórakoztatóbb a fórumot olvasni, mint a cikket. :D:D lol
    Hmmmm. Kamesz a plakát. :)
    1ébként -Yoshimitsu- ha láttad volna a -1 részt, akkor tudnád, h vasszerkezeti lakatos a foglalkozása. Ezért 1 nap alat bármilyen szerkezetet elkészit. :P
  • m4G1c #10
    Nagyon okos vagy, nagyon érett gondolkodású, de a "hály" pontos j-vel irattatik.
    Neked milyen beleid vannak a bordáid között?
    (kábé ennyire hiteles a hsz-ed, csak hogy minimálisan elemezzem - alapossághoz nem volt kedvem ;)
  • Skynet85 #9
    Értem én a problémádat,de miért kel egy filmben mindenképp a 100% realitást keresni? Egyébként mostani korunk tini, avagy órdíts ahogy a torkodon kifér ,,horrorjai" után ez a sorozat elég üditően hat, és azzal sem értek egyett hogy nem hat a szellemre szerintem elég sok és mély mondani valója van a filmnek, igaz nem kapunk percenként egy világ megváltó gondolatot, de arra ottvannak a doksifilmek:) Hányinger keltés hát nem tom nekem a horror szerves részéhez tatozik a trancsér és a legalább 10-20 liter elfolyt vér akinek nem nézzen pscyho thrillert:) De tény a régi idők horrorjait nem mulja felül a mostani szalagon gyártott müanyag vacakok 99%-a amire ráaggatják a horror jelzőt.
  • Yoshimitsu #8
    Kicsit olyan a harmadik rész, mint egy pornófilm. Mert az első 20 percben már három ember meghal, de a szöveg ez idő alatt kb 4 mondat.
    Egy horrorfilmnek az elmére is hatnia kéne nem csak a hányingert kellene serkentenie.
    Régen sokkal jobb horrorfilmek voltak...
  • Penge4 #7
    Az első még tűrhető volt, csak nagyon húzták, de a 3. az tényleg vígjáték.
    Ha már trancsírozós, akkor még a Motel vagy a Magasfeszültség is sokkal jobb volt.
  • Yoshimitsu #6
    Üdv!

    Tényleg hiányzik mégegy ilyen csúcs szuper vígjáték!

    Legalább a készítők reálisabban csinálhatnák ezt a mocsokgyártást.

    A 3. rész első 20 percén szakadtam a röhögéstől.

    A már szinte klasszikus "le kell fűrészelned a lábad" rész még mindig teljesen hiteltelen, mert elájulás nélkül akkora fájdalmat nem bír ki az emberi szervezet függetlenül a testsúlytól, az izomtól, a hálytól, a nemtől.
    Ráadásul a 3. részben a barom azt hiszi hogy kevésbé fog fájni ha szétveri a lábát egy betöndarabbal...Na mindegy...

    Aztán a kedvencem a srác aki ki van láncolva. :D Az achilles inát széttépve szabadítja ki a lábait, és áll tovább kétlábon??????????????????????????????
    Azt meg már meg sem kérdezem hogy a szobában a robbanás után miért vannak a székek és az asztalok teljesen rendben, ha a faszi meg szétszakadt???

    A csajnak meg úgy tépi le a bordáit a gép, mintha műanyagból lenne. :D Bizonyára abból volt. :D És egy darab bél, vagy bármi egyéb nem ficcen ki??? Na mindegy.

    A szerkezetek meg már az első részben is idegesítettek, mert annyira bonyolultak és nehezen kivitelezhetők, ami nem egy, de nem is két emberes feladat, hanem a gyilkos mögött fel kell sorakozzon tényleg az egész stáb a filmből hogy össze legyen hozva. :) Csakhát így meg hiteltelen.

    De ha csak úgy nézem és nem kötök bele akkor meg belealszom.