Ötvös Tibor

Van képünk hozzá: Valkyr

Megérkezett az első kép a Bryan Singer rendezésében készülő Valkűrből. A Tom Cruise főszereplésével jelenleg is Németországban forgó történelmi dráma megtörtént eseményeken alapul.

Klikk ide!
A film, amely miatt késik Superman újabb visszatérése. Így is nevezheténk a történelmi alapokra építkező Valkűr című filmet. Nemrég mi is beszámoltunk a német kormány ellenérzéseiről, melyet a főszereplő, Tom Cruise és hitvallása iránt tápláltak, ám az ügy végül megoldódott, a forgatás megkezdődött.

Ennek első bizonyítéka egy kép, melyen Cruise látható Claus Schenk Graf von Stauffenberg ezredes felszerelésében. A tiszt szabad bejárással bírt a rastenburgi főhadiszállásra, ahol 1944. július 20-án pokolgépet robbantott.

Hitler azonban - az asztalnak köszönhetően - túlélte a merényletet. Az ezredest három társával együtt még aznap este agyonlőtték a berlini Wehrmacht-főparancsnokság Bendler nevű blokkjának udvarán.

Ennyi lenne tömören Bryan Singer történelmi drámájának a története. Az alaptéma jó, Cruise pedig jó színész, szóval reménykedjünk, hogy a végeredmény is legalább jó lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Acheron #9
    Ez érdekel,szóval tuti meglesem majd
  • neoG #8
    igazad lesz.ma a blikk is megírta, hogy Valkyr lesz a címe
  • zberta #7
    ezér nem te rendezed a filmet lehet! :D
  • Kingsley #6
    valljuk be ez fájdalmas volt
  • Sbence #5
    Izgi lenne egy:
    Bud Spancer - Adolf Hitler
    Harry Potter - Hitler jugend katona
    Bruce Wilis - ClausSchenk Graf von Stauffenberg ezredes
    szereposztás.

    Bruce bemegy a szobába , bomba robban (bruce persze túléli) aztán harry nekiál a seprűvel bruce-nak és Bud lecsapja mind2őt
  • Loverman #4
    mint a winnyogó féle beírások?;)
  • winnie #3
    "A Valkűr csak munkacím, az IMDb alapján a film Rubicon címmel fut majd a mozikban."

    és valkyrie, de nem ez a lényeg, hanem , hogy egyedül az imdb hivatkozik rubcon címre és ugye tudjuk, hogy az imdb-féle adatbázisok mennyire megbízhatatlanok.
  • dawinD #2
    azigaz

    amugy felesége se lesz rossz :
    :P
  • aanigoo #1
    A Valkűr csak munkacím, az IMDb alapján a film Rubicon címmel fut majd a mozikban.