SG.hu·

Szigorúan titkos szörnymozi

Amerikában a Transformers előtt vetítették le J.J. Abrams eddig hétpecsétes titokként kezelt új akciófilmjének teaserét. A Cloverfield címmel ellátott filmet továbbra is a titokzatosság köde borítja be, hiszen még maguk a színészek sem tudják, milyen filmben szerepelnek.

A Paramount Pictures fellebbentette a fátylat az eddig hétpecsétes titokként kezelt Cloverfield című filmjükről. A J.J. Abrams produceri felügyelete mellett készülő alkotás első teasere Amerikában a Transformers előtt volt látható, ám a pár másodperces filmecskéből csak annyi volt leszűrhető, hogy valamiféle szörnyes film lesz.

A hírek szerint a Paramount csak azután adott zöld utat a filmnek, miután J.J. Abrams leszerződött az új Star Trek filmhez, mint rendező. Ez februárban történt, a stúdió pedig kerek 30 milliós büdzsét engedélyezett a projekthez. A forgatás New Yorkban zajlik június közepe óta.

További érdekesség, hogy a forgatókönyvet eddig csak a rendező, Matt Reeves és Abrams látta. A szereplőket is úgy kérték fel a munkára, hogy azok egyetlen szót sem láttak a történetből. Az ügynökökön keresztül csak ennyit üzentek: "Készül egy új J.J. Abrams film. Akar benne szerepelni?"

Az Ethanhaaswasright.com oldalon egy kis logikai játék után jutalmul kapunk egy kis előzetes-félét. A film egyébként 2008. január 18-án kerül a mozikba.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© thunderzolee2007. 07. 21.. 04:11||#5
Hy!
A másodiknál mit kell csinálni?
Az elsõnél még ugyanabban a sorrendben kell leütni a gombokat, a másodiknál tekergetni lehet, de mit kell kirakni vízszintesen, és függõlegesen? Éretem, h a jelek az angol abc betûi, de mit kell kirakni?
© pbanfa2007. 07. 16.. 09:24||#4
Ha úgy toboroztak szinészeket, hogy nem mondták meg nekik, hogy mirõl szól a film, akkor gondolom nem igen látunk majd neves, színészeket (ami nem feltétlenül rontja egy film minõségét!).
Persze szerintem ez az egész csak egy reklámfogás, hogy minél nagyobb port kavarhassanak a film körül.
Ha 2008. jan 18-án lesz a premier, akkor kiváncsi vagyok mire jelenik a neten. Lehet már szilveszterkor azt nézzük?! <#vigyor2>
© Kensin2007. 07. 08.. 19:37||#3
A mésodik rejtvényhez kell az angol tudás, anélkül elég nehéz megcsinálni, meg az ötödikhez is elengedhetetlen, és az a legdurvább (természetesen 😊).
© ProGabe2007. 07. 08.. 15:36||#2
angol tudás?4-ik rejtvénynél tartok,a legtöbb angol ami kellett hozzá az az volt hogy ismerjem az abc-t 😊
ez a 4-ik egyébként eddig a legszívatósabb,amúgy filmhez készült oldalt,ami ennyire jó,ötletes még nem láttam
© Kensin2007. 07. 08.. 12:19||#1
Ez az oldal tökjó, már a harmadik rejtvénynél járok. 😊 Angol tudás elengedhetetlen hozzá