Ötvös Tibor

Megkésett Da Vinci-kód per

Két évvel ezelőtt hatalmas botrányt kavart a Dan Brown regényéből készített A Da Vinci-kód című film és most ismét bajba kerülhetnek a készítők. Egy olasz falucska, Civitavecchia papjai felháborodtak a filmen és perrel fenyegetőznek.

Két évvel ezelőt mutatták be Dan Brown nagy botrányt kavart könyvének filmváltozatát, mely az ingyenreklámnak és a hatalmas felhajtásnak köszönhetően az év egyik legnagyobb sikere lett. Ron Howard és csapata számos tüntetéssel és elutasítással kellett, hogy számoljon és úgy tűnik, ezúttal egy bírósági tárgyalás vár rájuk.

Történt ugyanis, hogy egy olasz kisváros, Civitavecchia papjai feljelentették a stáb tíz tagját, mert szerintük istenkáromlás történt, mikor azt állítják, hogy Jézusnak és Mária Magdolnának lánygyermeke született. Az olasz törvények értelmében Ron Howard, Dan Brown és még nyolc készítő akár három éves letöltendő börtönbüntetést is kaphat, ha a bíróság bűnösnek mondja ki őket.

És hogy mi a megkésett per oka? A válasz megmosolyogtató. Az atyák ugyanis csak most látták a filmet. Ron Howard egyébként épp Olaszországban készíti elő az Angyalok és démonok forgatását, melyben Tom Hanks rekordgázsiért nyomozhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Falatka2003 #18
    Jehovás sztorit csak azért hoztam fel, mert rávilágít, hogy hol támadnak ezek a paraziták: a félelmeinket fordítják ellenünk, azt, hogy félünk az ismeretlentől, a jövőtől. Hajlandóak vagyunk a kevés kis pénzünket a perselybe dobálni, hogy a halálunk után "bolgdogan élhessünk", boldogan létezhessünk az Paradicsom örökkévalóságában. Ez csak nekem hajmeresztő? Bár nekem ez a fajta "mennyország" maga a pokol lenne. Kipróbálta már valaki, hogy mondjuk egy hétig nem csinált SEMMIT, csak létezett, sétálgatott? Ennél a pokol is jobb, ott legalább történik valami. A pokol az lenne, ahol nincs SEMMI. Csak lebegsz a sötétben a saját gondolataiddal összezárva. Hosszú távon elviselhetetlen lenne, ingerek nélkül. Tehát nálam már itt behal ez az idea. Én tökön bökném magam a mennyországban és tuti megszoknám a poklot, időm lenne rá. :P
  • Falatka2003 #17
    Nem tartok rá igényt, csak sajnálom azokat a szerencsétleneket, akiknek megváltást hazudva megölik a gondolatait és kifosztják őket. És kedves Atisz, ne érts félre, én nem CSAK a katolikus vallásra gondolok. Az én vallásom a "Segíts magadon, Isten is megsegít." Mindig azt mondom, viselkedj emberhez méltón, hogy ne kelljen félned az elmúlástól és bátran nézhess bárki szemébe. Ne azért cselekedj jót, mert azt hiszed, valaki figyel és jegyzetel. Azért cselekedj jót, mert azt akarod tenni. De ne hagyd magad kihasználni sem. Röviden ennyi.

    (Egyébként ha vallás, akkor hozzám talán az ókori görög mitológia áll a legközelebb. Mindennek megvolt az istene és emberszerűek voltak. Mulattak, háborúztak, szerettek, szaporodtak. Pál apostol ezt vette el az emberektől, amikor lefektette a keresztény egyház alapjait. Persze, kellett a vallás az uraknak, hogy ne lázadjon a paraszt. De tényleg ez tetszik a legjobban: 325 évvel a halála után megállapítják valakiről, hogy ő az isten fia. Ezentúl ez van, ezt kell szeretni. Kollégám megnézte a filmet anno, beszélgettünk és csodálkozva rámnézett: -Te, ez tényleg így volt? Mondom: -Így. Erre ő: -És ezzel etetik a népet évezredek óta? Na ezért veszélyes az egyházra ez a film. Felnyitja a kevésbé tájékozott emberek szemét, rácsodálkoznak, hogy hogy engedhették magukat így megvezetni. Mindamellett, hogy csupán egy kalandregényről beszélünk, ami csak a témaválasztása miatt érdekes, egyébként tucattermék lenne, semmi több.)

    Jólvan, ennyi, vége, Én nem akarok senkit meggyőzni sem Isten létezéséről, sem az ellenkezőjéről. Mindenkinek magánügye.

    Jah! Múltkor buszmegállóban finoman letámadott egy fickó, mi a véleményem a globális felmelegedésről, mert ő megtalálta a megoldást és adni akart egy névjegykártyát egy címmel, ahol Jehova tanúi ingyenes Bibliaértelmező esteket tartanak! Na ez a nem semmi szerintem! Isten vs. Globális felmelegedés. Imádkozzunk sokat és megoldódik. (Bár ez valószínűleg igaz, mert ha csak imádkozunk bőszen, akkor azzal kiirtjuk az emberiséget és probléma megoldva. Az evolúció meg tovább dolgozhat. A Föld ráér: itt volt már előttünk is és itt lesz még sokkal utánunk is.)

    Üdv!
  • Atisz #16
    Wow, ezt így mindet magadtól? Húzz bele, te lehetsz a következő Dan Brown...
  • Falatka2003 #15
    Direkt csinálják. A Vatikán tutira producere a filmnek. Kell a hype. Ugyanúgy, ahogy a hivatalos álláspont az óvszerhasználat ellenzése, miközben a Vatikánnak óvszergyár részvényei vannak, meg bankrészvények, stb. Mindegy honnan jön a pénz, csak jöjjön. És mivel egyre kevesebb a palira vehető, szellemileg visszamaradott, önbizalomhiányban szenvedő ember (mármint aki a vallásban találja meg a menekülést, nem piában meg drogban), azóta szükség van minden anyagi forrásra. :P
  • Randal #14
    Mindennek van valami valóságalapja. Az meg már más kérdés, hogy mikor, hogyan, ki és miért ferdíti el ezeket:D
  • cateran #13
    Mese vagy fantasy...mindkettö passzol rá:) Klassz történetek, időnként mágiával, nonhuman lényekkel,stb. Szomorú, hogy egyesek tényként fogadták el (bár van némi valóságalapja:D)
  • winters123 #12
    OFF:
    Bibliát fantasy-nak nevezni? :S

    Én nem vagyok hívő, de ez még nekem is sok.

    ON:

    15 perc hírnév szerintem.

    Nem hiszem hogy eddig tudtátok létezik egy bizonyos "olasz kisváros, Civitavecchia", de lemerem fogadni hogy 10-ből egy ember rákeresett valamilyen módon.

  • Wittgen #11
    Tudtommal az egész Biblia is csak fikció-fantasy, bár lehet hogy van némi valóságalapja (mint minden könyvnek...nem csak úgy születnek, kell az ikhlet).

    Azt meg nem tudom, miért istenkáromlás az, ha nem is Istenről van szó a filmben, ha nem Máriáról és az ő gyerekéről...
  • Atisz #10
    Ez mind azért van, mert Dan Brown fikcióját páran tényként könyvelték el és ő sem tiltakozott ez ellen elég határozottan. A papok tiltakozása szerintem jórészt azt a célt szolgálja, hogy ne ott forgassák a Dan Brown következő Vatikán-ellenes filmjét...
  • stargatelost #9
    ezt a baromságot
    hülye papok...