Ötvös Tibor

A Fantasztikus Négyes remek kezdése

Újabb képregényfilm debütált az amerikai mozikban és ezzel Danny Ocean és csapata távozott is az élről. Az első helyet így A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó kaparintotta meg, méghozzá az első részével szinte megegyező dollárköteggel.

Eddig tartott az Ocean's 13 - A játszma folytatódik uralkodása. Danny Ocean és csapata mindössze egyetlen hetet kapott a konkurenciától, a Fox ugyanis a mostani hétvégét választotta új képregényfilmjük bemutatójának időpontjául. A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó be is váltotta a hozzá fűzött reményeket és komoly csapást mért a többi filmre.


Újra itt van a nagy csapat

Az első epizód a 2005-ös év egyik sikerfilmje volt és a második résznek is komoly esélye van arra, hogy benne legyen az év legsikeresebb filmjeinek listájában. A premier ugyanis szinte fillérre megegyezik a két rész esetében. Az Ezüst Utazó 57,4 millió dollárral kezdi meg pályafutását, az első rész pedig 56 millióval kezdett. A végösszeg akkor 154 millió lett, meglátjuk másodszorra hogyan sikerül.

Említsük meg a hónap egyik sleeper-hitjét. A Knocked Up 3 hete debütált és a mindössze 30 millióba került vígjáték jelenleg 90 milliós bevételnél tart. A film mellőzi a sztárokat, ráadásul a visszaesése is 20-30 százalék között van. Szép munka.

Ennek ellentéte a Surf's Up című mese, mely bizony csúnyán leszerepelni látszik Amerikában. A Táncoló talpakhoz hasonlóan itt is pingvinekkel operáló animációs film bevétele jelenleg 35 milliónál tart, ám közel 45%-os visszaesést produkált a premierjéhez képest. Ha így marad, a jövő héten már ki is esik a Top 10-ből.


Evan Noé szerepében tetszeleg

Jövő héten négy film is komoly esélyekkel indul a nézők kegyeiért. Itt lesz rögtön minden idők legdrágább vígjátéka, a Minden6ó folytatása, az Evan Almighty. Az új-zélandi filmgyártás egyik új remeke, a Black Sheep is betör az amerikai mozikba. Ellenfele a Stephen King történetéből készült horror, a 1408 lehet, melynek főszerepében Samuel L. Jackson és John Cusack riogathat.

A dráma rajongóinak Angelina Jolie megtörtént eseményeken alapuló új alkotása, A Mighty Heart okozhat örömteli pillanatokat. Végül megemlíteném még Hajdú Szabolcs White Palms című filmjét, melyet szintén most mutatnak be Amerikában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wanek #3
    Az első rész is gagyi volt, ez is az.
  • Robeast #2
    Egy keveset láttam belőle...beteg...
  • GErYkE83 #1
    Black Sheep beteg lesz nagyon :D