Ötvös Tibor

Ismét Utánunk a tűzözön

Folytatódik Renny Harlin nem túl sikeres akciófilmje, az Utánunk a tűzözön. A folytatásban visszatér Samuel L. Jackson is, ám Geena Davis karakterét kiírták a sztoriból.

Renny Harlin Hollywoodban komoly hírnévnek örvend. Neki köszönhető a Carolco csődje, hiszen A Kincses sziget kalózai hatalmas bukás lett és ezzel befellegzett a forgalmazónak. Az az érdekes, hogy a direktor alig forgatott anyagilag jövedelmező filmet. Legutóbb például A testvériséggel hasalt egy kisebbet.

Ám a producerek látnak fantáziát az úriemberben és újabb filmekhez szerződtetik. Ezúttal egy másik buktája, az Utánunk a tűzözön című akciófilm folytatása lett tervbe véve. A mozi főszereplője az első részben Geena Davis segítőjét alakító Samuel L. Jackson karaktere lesz. A történet szerint Samantha kislánya felnőtt korba lép és egyelőre nem ismert okból ő is Mitch karakteréhez fordul segítségért.

Saját bevallása szerint Jackson örömmel vállalta el ismét a magánnyomozó szerepét, hiszen ez az egyik kedvenc karaktere. Ám a további részletek még nem ismertek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wittgen #10
    Leht, hogy bukás volt, de egy nagyon jó kis akciófilm. Eddig mindenkinek tetszett, akit ismerek és szereti az akciófilmeket.
  • bippo #9
    Nyilván azért (most ezért meg fognak szólni a nők), de a nők látványra "gyorsabban" öregednek. Tehát amígy S.L.Jackson még így majdnem 60 évesen is elmegy egy akciófilmben, Geena Davis már nem annyira, hiába néz ki rohadt jól 50 évesen.
  • Acheron #8
    nánáná...fogom a puskámat...nánáná...fogom a pisztolyomat....nánáná...ha b*sztatják Mitch-et....nánáná tudom mit csináljak...vagyok a kőkemény g*ci... Nekem bejött az első része,de főleg a magyar szinkron szöveg,mert az szerintem nagyon ott volt.Én várom,és remélem hozza az előző formáját!
  • Prof William #7
    Geena Davis csak a főhős volt... De azért jól kiírták a sztoriból. :) Grat.
  • herlius #6
    Szerintem is remek kis akció film volt ez. Nem tudom miért szólják le ennyire. Abszolút az élvezhető kategóriába tartozik. Persze nem egy remekmű, de nem is kell az legyen, egyszerűen kössön le és szórakoztasson arra az időre, amíg nézed.
  • Magoo #5
    Mindig is utáltam ezeket a "hivatalos adatok" alapján döntjük el milyen a film....annyira nem érdekel engem hogy mennyit hoz és hogy mennyit nem. Az érdekel, hogy a közönség hogy fogadja. Lexarom ha nem nézik meg annyian mint a Titanic-ot vagy a Mátrix-ot, de ha csak jót mondanak róla akkor az nem szar film! Ellentétben, jóformán az összes kasszarobbantó film megosztja a közönséget. Viszont az "elbukottak" között van nagyon sok amit jóformán mindenki imád! SZTEM! :)
  • assdf #4
    Mer amerikában csak úgy mérik a sikert, hogy az első héten mennyit hoz be.
    Kb. igy müködik: belekerül a film 50 milkába. Majd behoz az első héten 100 milkát, a másodikon meg 50 milkát, akkor egyből jön a cikk, hogy mekkora "bukás" a film, a z xyz film 110 millát hozzott be az első héten...
    Közben meg...
  • Magoo #3
    Egyébként nem tom miért szólják le annyira Harlin-t...
    Ilyen filmek után: Cliffhanger, Die Hard 2, Ford Fairlane kalandjai (oké ez bukott amcsiban picit), Utánunk a tűzözön (nem tom mér mondják, hogy bukott, pedig nagyon előkelő helyen áll imdb-n, és akit csak kérdezek, az imádja elmondása szerint)
  • Magoo #2
    Az első rész az egyik kedvencem! Azok a beszólások, poénok, akciók....fúbazz amit Sam bácsi csinál az valami fergeteges!!!! :)
    Geena Davis hiányozni fog, de kíváncsi vagyok milyen lesz! VÁROM DE NAGYON! ;)
  • juharfalvi #1
    Az rendben van(?), hogy Samuel L. Jackson nyomul (és minden szart elvállal - lásd: Kígyók a fedélzeten), de az első részben szerintem Geena Davis volt a főszereplő...