SG.hu·

Hoppon maradtak az Ecopoly-vállalkozások

Több mint egy évvel az RTL Klub Ecopoly nevű üzleti reality show-ja után a cégbíróság április 20-ai hatállyal, 3 millió forint jegyzett tőkével bejegyezte az Ecopoly Holding Befektetési Kft.-t.

A cégbírósági adatok szerint a céget a műsor hat zsűritagjából öten alapították: Kutvölgyi Pál, a Brokernet-csoport egyik alapítója és társtulajdonosa, Lázár Vilmos fogathajtó-világbajnok, a CBA áruházlánc egyik tulajdonosa, Szabó Gál András, a Webreklam.hu médiaügynökség igazgatója, Sztanó Tamás, a LeRoy és a Tom George étteremlánc alapítója és társtulajdonosa, valamint Erdélyi Zsolt, aki médiavállalkozásán, a Mono Tanácsadó és Szolgáltató Kft.-n keresztül rendelkezik tulajdonrésszel a cégben. A hatodik zsűritag, Zoób Kati divattervező viszont nem tagja az új társaságnak.

A tavaly tavasszal futott műsor olyan vállalkozóknak és feltalálóknak kínált bemutatkozási lehetőséget, akik a szakmájukban rendkívül sikeres zsűritagokat meggyőzve juthattak támogatáshoz vállalkozásaik beindításához. A tévécsatorna nem, csak az üzletemberek szálltak volna be a vállalkozásokba. Az előzetes tervek szerint a zsűritagok 60 millió forint törzstőkével alapították volna meg az Ecopoly Holdingot, illetve ennyit fektettek volna be az általuk ígéretesnek talált vállalkozásokba. A műsor után azonban információnk szerint a zsűritagok nem tudtak megállapodni a közös cégről.

Júliusban Kutvölgyi Pál egy nyilatkozatában a cégtörvény módosításával indokolta a késlekedést, mondván, annak hatálybalépése után kedvezőbb feltételekkel alapíthatnak céget. Akkori közlése szerint a hat zsűritag 44 millió forintot invesztálna az Ecopoly Holdingba, ebből az ő része 10,5 millió forint. Az ötletek kivitelezésének elindítását nyárra ígérte. A cégalapítás egyéves csúszásáról és a befektetésekről az Ecopoly Holdingtól és a lapunk által megkeresett három befektetőtől sem sikerült információkat szerezni.

A mai napig nem kapta meg az ígért pénzt az üllési Hegedűs Noémi, akinek juhtenyésztési tervét találták támogathatónak a zsűritagok. Sőt, a kért 10 millió helyett valamennyi zsűritag támogatásával 12 millió forintot ajánlottak neki. Az elmúlt egy év hitegetései után nagyon csalódott vagyok - mondta lapunknak Hegedűs, akinek tavaly a cégbejegyzés csúszásával magyarázta a késlekedést Gáspár Zita, aki az akkori elképzelések szerint ügyvezetője lett volna a cégnek. A tenyésztő tudomása szerint hozzá hasonlóan a többiek sem kaptak pénzt, de az némiképp biztató lehet, hogy a végül bejegyzett Ecopoly Holdingnak az a Hatvani László az ügyvezetője, aki szintén szerepelt a műsorban, mégpedig egy borautomata tervével.

Hegedűs Noémi vállalkozása beindításához egy 30 hektáros telket akart tavaly megvásárolni, mivel a jelenlegi tanyája nem elegendő a tervezett 200 állat legeltetéséhez. Saját tanyáját azonban tavaly nem tudta eladni, amit most már szerencsének tart, hiszen azóta sem kapott pénzt az induláshoz. Csalódottságát csak fokozza, hogy a műsorban még lelkes üzletemberek nem keresték őt, csak legutóbb, két hónappal ezelőtt Hatvani László ígérte neki, hogy hamarosan bejegyzik a céget. A Népszabadság októberi információi szerint a kiválasztott vállalkozók közül többen is elunták a várakozást és más partnerek után néztek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© nickb2007. 05. 23.. 08:55||#10
Attól hogy reality show még nem biztos hogy "kamu".

Engem az is érdekelne hogy ezeknek az üzletembereknek mekkora volt a nyeresége a mûsorból, egyrészt anyagilag (gondolom kaptak annyit hogy bõven futotta a 3 milliós cégre) másrészt a presztizs, hogy az egész ország elõtt szerepeltek mint sikeres üzletemberek (lehet ebbõl is származott egy-két új üzletük). Na meg ott az rtl klub, nekik is biztos akadt pár millió a reklámokból...
© Randal2007. 05. 22.. 20:36||#9
Ott a pont. Valóban ezek voltak a mûsor lényegei. Az már sajnálatos, hogy ezek az emberek jelenleg nem fektettek bele pénzt. De mások invesztálhatnak bele nyugodtan.
© Kobaljov2007. 05. 22.. 14:18||#8
Nem volt ez rossz, tökéletesen megmutatta azt, hogy az emberek nem igazán tudják üzleti stílusban elõadni a mondanivalójukat, és elzavarják õket két perc alatt ha nem megy. Nem körmondatok, meg finomkodás mint a mindenféle táncos-zenés vetélkedõk zsûrijében.
© djukel2007. 05. 22.. 13:47||#7
Geci volt aki kitalálta, köcsög volt aki részt vett benne és huje volt aki jelentkezett vagy néztem ezt a mûsort.
© Kobaljov2007. 05. 22.. 09:48||#6
Az a pár millió a nyerteseknek komoly, az üzletembereknek meg aprópénz. Épp az volt a lényeg benne, hogy nem csak a levegõbe beszélt pár szakmánkívüli, az arcukat adták hozzá közismert üzletemberek.
© chase2007. 05. 22.. 09:24||#5
Nehogymár valaki is egyetlen pillanatra komolyan vette ezt a egészet! Úristen, ez csak egy reality show volt, ha valaki ettõl várta a boldogulást, akkor úgy kell neki.
© Wittgen2007. 05. 22.. 09:11||#4
Ismét egy péda, hogy miért is szar Mo-on feltalálónak lenni vagy bármilyen újítással elõálni. A helyükben basznék rá, hogy mi lesz az országgal, húztam volna külföldre, ahol 2 kézzel tömik a pénzt az ember zsebébe a nagyszerû ötletek/találmányok esetén, itthon meg kapja be mindenki...

Ha nem ilyen töketlenkedéssel töltenék az idõt az illetékesek, Mo nagyhatalom lehetne sok tekintetben...Miért van az, hogy a magyar feltalálókat mindig megszívatják a hazai elitet képviselõ figurák meg a bürokraták, így azok kénytelenek külföldön szabadalmaztatni és fejleszteni, majd a külföldi ország GDP-jét növelni???!!!
© Teperinke2007. 05. 22.. 08:52||#3
Tipikus magyar sikertörténet.<#buck>
© Kobaljov2007. 05. 22.. 08:36||#2
Hmm, épp a napokban jutott eszembe, hogy mi lett velük, mert anno azt ígérte a mûsor ismertetõje, hogy az adások után is követik az eseményeket. A mûsor egyébként jó volt, csak szokás szerint baromi értelmes idõpontra, este 11-re tették be az elmebajnokok.
© Gabest2007. 05. 22.. 08:33||#1
kérem lépjen ki a prezentációból