Ötvös Tibor

Magneto a nácik ellen

David Goyer lesz az egyelőre még csak papíron létező Magneto rendezője. A történet a fém urának fiatalkori éveit mutatja be. A zsidó származású szuperhős az egyik haláltábor felszámolásakor találkozik Charles Xavierrel, akivel egy életre szóló barátságot kötnek.

Amint arról már mi is beszámoltunk, számos X-Men-hős kap önálló filmet. Wolverine mellett Magneto első kalandja is hamarosan el kezd forogni (a Halle Berry-féle Storm úgy tűnik nem jön létre). Farkas filmjébe most zajlanak a szereplőválogatások, Magneto pedig megkapta rendezőjét.



A film direktori székébe a szuperhős-specialista David Goyer ülhet. A rendező eddig olyan filmek létrejöttében működött közre, mint A szellemlovas, a Penge vagy a Batman: Kezdődik!. A producer Avi Arad lesz.

"Ez Magneto életének egy rövidebb fejezete lesz" - árulta el Arad. A történetben Magneto fiatalkori éveit állítják a középpontban. A fiatal fiú (ahogy az első részben is láthattuk) a nácik fogságába kerül. Családját megölik, rajta pedig különféle kísérleteket végeznek. A tábor felmentésekor találkozik Charles Xavierrel, akivel "életre szóló" barátságot köt. Ám Magnetot csak a bosszú élteti és mikor elindul, hogy felkutassa és keserves kínok közepette a másvilágra küldje egykori fogvatartóit, a két barát ellenséggé válik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Paladin #10
    Aki képes Wolverine-t Farkasnak írni, az más aljasságokra is képes...
  • Librarian #9
    Ja, ő volt, úgy volt... kapott egy vascsövet a hátába az öreg prof.
  • Magoo #8
    Magneto küldte Xavier-t a tolószékbe? Nem vagyok X-men képregény fan így nem tudom a választ, de aki tudja, annak köszönöm előre is! :)
  • knightbali #7
    Nem PG-13-at várok!!
  • Bubbax #6
    Attól függ, olyan jó színész kapja e a szerepet mint Ian McKellen, meg lesznek e benne ellenséges mutánsok. A sztori egyébként jó, mert a nácikat sikerrel lehet ördögi gonosznak ábrázolni és a kezdetekkor Magneto még a jófiúk közé tartozott.
  • winnie #5
    azért nem mindegy, hogy az egyiket (hannibal) most írták meg könyvben, míg a másiknak van 30-40 évnyi történelme, előzménye.
  • Wittgen #4
    olyan hannibal rising előzmény-film feeling fogott el, az sem volt nagy durranás
  • avman #3
    most borítékolok egy langyos fogadtatást és attól függően mit feccölnek bele egy kisebb buktát- aztán a bemutató után visszatérünk rá igazam lett-e.
  • haxoror #2
    Elég idióta sztori...
  • Sance231 #1
    Érdekes sztori, bár Goyer nevének nem örülök azok után, amit a Pengével csinált:(.