Ötvös Tibor

Impozáns zsűri a direktor-realityben

Steven Spielberg kihirdette a készülő On the Lot című rendező-reality show zsűrijének névsorát. Eszerint Carrie Fisher, Brett Ratner, Garry Marshall és Jon Avnet döntenek majd az 1 millió dolláros DreamWorks forgalmazói szerződés sorsáról.

Az On the Lot címet kapott műsorban 50 jelentkező közül választja ki a négy filmes a végső győztest, aki egy 1 millió dolláros DreamWorks forgalmazói szerződést kap.

Lássuk a tagokat. Az első az a Carrie Fisher, aki a Csillagok háborúja óta semmi értékelhetőt nem tett le az asztalra. A második a jelenleg karrierje csúcsán lévő Brett Ratner, az X-Men: Az ellenállás vége direktora. A harmadik úriember szintén rendező. Garry Marshall olyat filmekkel írta be magát a romantikus mozirajongók emlékezetébe, mint a Micsoda nő! vagy az Oltári nő. Az utolsó zsűritag Jon Avnet, aki producerként felügyelte a Vörös sarok és a A három testőr létrejöttét.

Az On the Lot első adása május 22-én lesz, ahol az 50 jelentkezőt Los Angelesbe küldik, ahol részt vesznek egy táborban. Itt találkoznak zsűrivel, majd levetítik bemutatkozó filmjüket. Utána 24 óra alatt le kell forgatniuk és meg is kell vágniuk egy rövidfilmet, majd egy óra alatt kell egy jelenetet felvenniük.

A zsűri ezután választja ki a 18 szerencsést, aki tovább harcolhat a fődíjért. a május 28-án bemutatandó "Film premier" című epizódban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Atyus #5
    Carrie Fisher, aki a Csillagok háborúja óta semmi értékelhetőt nem tett le az asztalra ?
    http://www.tvfilm.hu/tvfilm/index.php?f=szereplok&szid=5296&main_menu=3
  • komker #4
    Nem szoktam védelmezni senkit, de ha valaki veszi a fáradságot és megnéz néhány oldalt a neten, azért talál ezt-azt Carrie Fisher-ről. Jónéhány agyonsztárolt emberke örülhetne feleennyi megjegyzésnek.
  • Loverman #3
    jaaj, a jól megszokott fikázás... nyaf nyaf...
  • Kobaljov #2
    Értelemszerűen, a szövegkörnyezetnek megfelelően a "filmes asztalra" szerintem. Carrie Fisher, ha jól emlékszem sokáig drog és alkohol problémákkal küszködött, és filmekben csak apróbb mellékszerepeket kapott az utóbbi években, tévésorozatokban szerepelt még mellette, de semmi igazán komoly.
  • Iwant2Belive #1
    Ilyeneket leírmi mint, hogy "Carrie Fisher, aki a Csillagok háborúja óta semmi értékelhetőt nem tett le az asztalra" nagyon nagyfokú felkészültségre vall ám, lol, mert például ha valaki nem a filmes szakmában tevékenykedik élete végéig akkor már semmi értékelhetőt nem tud letenni az asztalra mi?