SG.hu·

Oscar-esélyesnek tartják az Eveninget

Elkészült Koltai Lajos második, rendezőként jegyzett nagyjátékfilmje, az Evening (Este).

Az operatőrként számos díjjal elismert, köztük a Malénáért Oscar-díjra jelölt Koltai először 2005-ben, Kertész Imre Sorstalanságából forgatott magyar-angol-német koprodukcióban filmet, két évvel később pedig amerikai pénzből, stábbal és világhírű színészekkel készítette el második filmjét. A Hart-Sharp Entertainment gyártásában és a Focus Film megrendelésére készülő alkotás egy Egyesült Államokban bestsellerré vált regény, Susan Minot Evening című könyvének adaptációja. (Minot volt többek közt Bernardo Bertolucci Lopott szépségének forgatókönyvírója.) A gyártók az Evening forgatókönyvének megírását sem bízták akárkire, Az órák Pulitzer- és Faulkner-díjas íróját, Michael Cunninghamet kérték fel.

A film főhőse egy halálos beteg asszony, aki visszatekint életére, és elmeséli leányainak ötven évvel korábbi, be nem teljesedett szerelmének történetét. A szereplőgárdát is az alapanyaghoz mérten válogatták a gyártók: az asszonyt Vanessa Redgrave, fiatalabb korában pedig Claire Danes alakítja, a lányait Toni Collette és Natasha Richardson, de feltűnik még a filmben Meryl Streep és Glenn Close is. A színésznők mellett a mozi zenéjét is egy Oscar-díjas alkotó, a lengyel származású Jan Kaczmarek szerezte, aki az Amerikai Filmakadémia díját két évvel ezelőtt az Én, Pán Péterért vehette át. Koltain kívül - az ő kérésére - még egy magyar alkotó, az operatőr Pados Gyula vett részt a film készítésében, akivel már a Sorstalanságban is együtt dolgozott.

Az Eveninget szakmai körökben már most fesztiválkedvencnek, sőt Oscar-esélyes produkciónak tartják. Előzetesen 10-12 millió dollárra tervezték a költségvetését; a jelenetek többségét Rhode Islanden vették fel.

Először az Egyesült Államokban mutatják be június 15-én, majd júliusban Ausztráliában, utána pedig szeptembertől Európában - derül ki az imdb.com adataiból. Várhatóan ősszel Magyarországon is forgalmazzák, és ezzel egy időben kapható lesz a mozi alapjául szolgáló regény is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Gladiator2007. 04. 16.. 19:33||#6
És milyen kategóriában oscar-esélyes? Mert hogy a Sorstalanságból kiindulva biztos nem a rendezõi... Jézusom az a film de el lett cseszve...
© winnie2007. 04. 14.. 11:13||#5
miért ne lenne kész? (elég az elsõ mondatot elolvasni: "Elkészült Koltai Lajos második, rendezõként jegyzett nagyjátékfilmje, az Evening (Este).)

egyébként ez promóció, mindössze.
© Wittgen2007. 04. 14.. 11:07||#4
Még nincs is kész a film, de már oscart kiáltoznak...ehh...de útálom az ilyet...
© winnie2007. 04. 13.. 18:15||#3
nyilván oscar... jó lenne, persze, de akkor a focus karácsonykor mutatná be, nem egy nyári túlterhelt héten.
© zero9772007. 04. 13.. 12:43||#2
Ígéretes ... bár még mindig nem vagyok meggyõzõdve hogy Koltai TUD is rendezni ... de remélem a jó forgatókönyv és a remek gárda ezt ellensúlyozza :)
© Loverman2007. 04. 13.. 04:44||#1
Great