Szekeres Viktor

Soha nem volt ennyi magyar film a Top10-ben

És a magyar film megint szép lesz, méltó ahhoz a bizonyos régi nagy híréhez? Egy biztos, a múlt héten Budapesten 14 ezren döntöttek a hazai alkotások mellett.

Arról még valamikor év elején értekeztünk, hogy 2006 aranyév volt a magyar film szempontjából, hiszen a 90-es évek eleje óta nem volt annyi nézője a magyar filmeknek, mint tavaly. Persze a csúcs a két-három zászlóshajónak köszönhető, hiszen a Szabadság, szerelem és a Csak szex és más semmi is 400 ezer néző fölött produkált, de az Üvegtigris 2 is több százezer embert vonzott moziba.

Múlt héten Budapesten két új magyar film is bemutatkozott. A kommerszebb Buhera mátrix azonnal el is könyvelhette a csúnya bukást, hiszen a reklámok ellenére is csak 3034-en látták, viszont a Magyar Filmszemle győztese, a Csáth Géza novellát alapul vevő Ópium - Egy elmebeteg nő naplója 5375 nézőt késztetett jegyvételre és ezzel - művészfilmhez képest - remek teljesítménnyel kezdte meg szereplését.

A lista hátsó fertályában a fővárosban már 100 ezer néző felett járó S.O.S. szerelem bemutatásának 8. hetében tett hozzá újabb 2916 látogatót összeredményéhez, míg Szőke András Hasutasok című ökörködését 2521-en látták a héten Budapesten, így a film nézőszáma már a 20 ezerhez közelít, ami látogatottságban magasan megelőzi Szőke utóbbi években forgatott filmjeit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #6
    na, ilyet sem olvastam még az egy szoknyáról, de végre tetszett valakinek.
  • Marko001 #5
    Pedig vannak mostanság is jó magyar alkotások, nem csak a régiek. Egy szoknya egy nadrág is jó film pl.
  • winnie #4
    remek magyar filmek is vannak, csak nyilván nem elég a kommerszek között kutakodni.
  • Broafka #3
    Csak sex és más semmi az egyik legjobb magyar film
    Valami Amerika is nagyon jó
    Szabadság Szerelem, ne mmondom hogy jó, mert iylne filmre nem lehet mondani, nagyon szép, és megható film!

    az a baj veletek ,hogy semmit nem bírtok értékelni ami magyar, ha már magyar, akkor fúúúúj! fúúúj! meg se nézitek

    még az az öreg emberes film is jó volt szerintem, amikor menekültek a pénzzel! :)
  • Yurij #2
    Szerintem meg egyre gyengebb szar magyar filmek vannak.
    Az utobbi idöben amitt megnéztem az a Szabadság Szerelem ami szerintem egy közepes film.Engem az ilyen csak sex meg kortarsai nem erdekelnek meghagyom a kis feltorekvo nemzedeknek.
    ajanlom mindenki figyelmebe a kovetkezö magyar filmeket:
    Indul a bakterház
    Roncsfilm
    Csapd le csacsi
    Pogány madonana
    Tanu
    stb napestig irhatnam
  • Broafka #1
    szerintem is vannak mostanában jó kis magyar filmek!