SG.hu·

A Tini nindzsák vezetnek

Ritka az olyan alkalom, hogy a hétvége majdnem összes premierfilmje bekerül az amerikai mozik Top 10-es listájába, ám az elmúlt három napban pont ez történt. A harcból végül a négy Tini nindzsa teknőc került ki győztesen.

A mostani hétvégén közel 10 új film került a mozivásznakra, melyek többsége be is került a legjobb 10 listájába. De lássuk a mostani győztest. Leonardo, Michelangelo, Donatello és Raphael jött, látott és lenyomta Frank Miller alkotását. A TMNT egy CGI-animációs film, mely a mozirajongók melett a kritikusokat is meggyőzte.


A nindzsák visszatértek!

A 34 millió dollárból előállított produkció első hétvégéjén rögtön 25 milliót termelt vissza. A történetről nem szeretnék sokat elárulni, azt azonban leszögezem, hogy a nindzsák ezúttal nem ősi ellenségük, Shredder ellen harcolnak, hanem a titokzatos Foot Clan tagjai állnak velük szemben.

Két filmet emelnék most ki a sorból. A Mesterlövész, az Antoine Fuqua rendezte akciófilm főszerepében Mark Wahlberg lövöldözik, sajnos nem sok sikerrel. 61 millióba került és csak 14 milliót hozott elsőre. Meglátjuk, mit hoz a jövő. A másik a Sziklák szeme 2, mely szintén nem parádézott.


Sexy back

Hetedik helyen kezdett, pontosan 10 millió dollárral. Ez 5 millióval kevesebb, mint az első (sorban a harmadik) epizódé volt. Nincsenek gyártási költségek feltüntetve, de maximum 20 millióra tippelném. A film biztos behozza a büdzséjét, ám ez nem biztos, hogy elég lesz a trilógiává bővítéshez.

A héten alig-alig lesz érdemleges bemutató. Kettőt ajánlanék mindenki figyelmébe. A legnagyobb sikerre Amerika jelenleg legnépszerűbb komikusának új filmje számíthat. Will Ferrell egy műkorcsolyázót alakít a Blades of Glory-ban. A másik a Disney új meséje, a Meet the Robinsons.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ffxi2007. 04. 02.. 10:23||#6
Volt 3. ? Hát kimaradt az életembõl :(
© Lordboxi2007. 03. 27.. 23:52||#5
sztem a teknõs filmek is jók voltak, mondjuk a 3. kissé erõltetnek tûnt
© GErYkE832007. 03. 27.. 10:40||#4
A Shooter is jó lesz, és a Hills have eyes 2 is :)
© GErYkE832007. 03. 27.. 10:39||#3
A rajzfilm az nagyon kafa lett, örök kedvenc kiadhatnák DVD-n.. a film felejtõs, szerintem a teknõcök filmként nem funkcionálnak jól....olyan "hülyén mutatnak".
Várjuk a rajzfilmet!
© HJPOWER2007. 03. 27.. 10:21||#2
Woooow, gyerekkorom kedvencei ;) Pókemberrel együtt + persze Batman és Superman +..... Rozsomákot, ki ne hagyjam már :D. Nekem csak az tûnik fel, hogy minden szuperhõs, az idõ múlásával egyre fiatalabb lesz :D
Persze ez talán így is van rendben ;)

Kawabungaaaaaa, vagy valami ilyesmi :DDDD
© Csaba422007. 03. 26.. 23:18||#1
LOL, régebben nagyon imádtam a Tini Nindzsa Teknõcöket, de az elsõ film kirívóan sablonos lett, egyáltalán nem hozta a képregények és rajzfilmek hangulatát:)