Szekeres Viktor

Sok lúzer a Fradi pályán

Az ausztrál Nerds FC licensze alapján készülő Viasatos reality segítségével alakuló kutyaütők csapata a magyar foci koronaékkövének számító Ferencváros csapatával fog megküzdeni.

A másodosztályú gárda örömmel fogadta el a kihívást és a fellépési lehetőséggel járó díjazást, így ők lesznek az ellenfelei az Urbán Flórián edzette Lúzer FC ellenfelei. A Viasat3 sajtótájékoztatón mutatta be a március 29-én induló Lúzer FC főszereplőit. Egyúttal azt is bejelentették, hogy a csapat célkitűzése: megszorongatni a Ferencvárost.

Klikk ide!

A sajtó előtt is bemutatkozott az a 14 eltökélt fiatalember, akik egy hónapja még azt sem tudták, hogy létezik egy futball nevű sportág. Azóta Urbán Flórián vezetőedző vette kézbe a gárdát, és elhatározta: ha törik, ha szakad, focicsapatot farag belőlük. Az edző a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a Ferencváros elfogadta a kihívást, így a fiúk az utolsó adásban a legendás klub élsportolói ellen szállnak harcba.

A műsorról Árpa Attila producer elmondta: a stáb célja, hogy egy olyan szórakoztató reality komédia kerüljön a Viasat3 képernyőjére, amely nem csak a humorról, hanem a csapatszellemről is szól. Első adás: március 29-én, este 22:00-kor a Viasat3-on.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Halálmadár #11
    Ennyi gyökér paraszt embert akik szórakozás helyett inkább törnek, gyújtogatnak.
    Miért nem gyújtjátok anyátokra a házat?
    DÖGÖLJETEK MEG BÜDÖS SZAR EMBEREK!!!
    Ha meccsen vagy és a csapatod szarul játszik nem a másik csapat szurkolótáborát kell ütni és a környéket szétverni.
    Ismerd el hogy a csapatod egy SZAR!
    ROHADT PATKÁNY KIBASZOTT KURVA ANYÁTOKAT!!!
    NYOMORULT BARMOK
  • alma2 #10
    Ha valami Egi csoda segitsegevel megis vezetnenek, akkor meg koti oket a szerzodesuk, hogy essenek mar orra...
  • HJPOWER #9
    Ez nagyon faxa!!!
  • TrIp #8
    miről beszéltek itt, 1 hónapos focitraining kábé annyira elég hogy ne essenek hasra a labdában szerencsétlenek... nem véletlen reality-KOMÉDIA, neaszidjétek már hogy egy kicsit is ellenfelei lesznek a fradinak... háhh ez vicc már kamionmondom
  • Wittgen #7
    Legalábbis úgy gondoltátok...
  • winnie #6
    naná, hogy az lenne:)

    de sajnos nyerni fog. meg aztán ez a műsor nem erről szól. a kinti verziókba is egy-egy rövidke meccsen 6-8-10 gólos ruhák voltak. gólt senki sem tudott rúgni a lúzerektől.)

    urbán is elmondta, hogy 20 percet sem tudnának futni a tanoncai. (bár most az a hír, hogy 6. rövidített meccsen már lőttek egy gólt a hooligans csapatának. 1-8. belefér)

    az elsőt, ha megveri az utolsó, akkor 15 helyezéssel gyengébb csapattól kap ki. de, ha a fradi nem nyerne, akkor kb. 16, 2*16, 6*16, 18*16, 18*16, és még csak megye kettőnél tartok, szóval kb a 800. csapattól kapna ki. (anno, mikor egy kispályás csapatot összeszedtünk poénból egy blasz iv-es bajnokságba, az előző évi 7. nyomott nekünk egy 10-es, pedig mi tudtunk focizni:)
  • Wittgen #5
    Az lenne az égés, ha mégsem nyerne a Fradi.
    Egy olyan országban, ahol a bajnokságban nincs papírforma, mert az 1. helyezettet bármikor elp*csázhatja az utolsó helyezett bármi megtörténhet.
  • Commandante #4
    mindenki futbalistának születik
    de van aki továbbképzi magát
  • winnie #3
    kizárt, hogy ne vernék meg. egy megyei csapat is simán rúgna egy random csapatnak nagypályán egy tizest.

    bármennyire is gyenge egy fradi vagy egy magyar csapat. egy ilyen gárdának 10 perc alatt berámolnának 3 gólt. nem hogy 90 perc alatt.
  • Garfield #2
    Azért egy ilyenben való részvételhez elég nagy bátorság kell egy magyar focicsapat, pláne a Fradi részéről: ha ugyanis majd nem verik legalább + 3 góllal tropára a Lúzer FC-t, akkor az a Fradit fogja minősíti. Márpedig a mai magyar futballban ez simán elképzelhető...