SG.hu·

Taxi 4 poszter és előzetes

Luc Besson nem pihen, hanem producerkedik. Ez általában persze némi pénz beadásán és sok pénz kivételén kívül neki nem jelent több elfoglaltságot, de a Taxi-sorozatot mindig is szívügyének tekintette.

A Franciaországban és többek között nálunk is hatalmas sikerrel vetített trilógia esetében nem volt kérdéses, hogy lesz negyedik rész. Egyesek csalódása ellenére a harmadik résznek is akkora volt a sikere, hogy a rajongók lincselést helyeztek kilátásba arra az esetre, ha elvágnák a sorozat történetének a fonalát.

Klikk ide!
A stáb összetétele változatlan marad, ugyanaz a Gérard Krawczyk rendezi a filmet, aki eddig is dirigálta a forgatásokat, Besson írja a forgatókönyvet, Samy Naceri és Frédéric Diefenthal is megismétli Daniel és Emilien szerepét, mint ahogy Emma Sjöberg is vissza fog térni sokak örömére - mindössze Lily, Marion Cotillard tűnik el az eddigi részekben ismert arcok közül.

Lent a film első posztere látható, ezen a címen pedig megnézhető az előzetes, amely alapján csak a szokásos lózungokkal lehet előjönni - a film az előzőeknél nagyobb és látványosabb lesz. Hogy jobb is? Az majd nyáron kiderül.

A beetető előzetes a hivatalos lapon tekinthető meg a "Bande Annonce" menüpont alatt - de már felkerült a netre a hivatalos mozis előzetes is - dupla dózis a rajongóknak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© krampuszka102007. 11. 12.. 19:53||#11
sziasztok.nagyon jo a taxi4.<#violent>
© csige0072007. 03. 02.. 08:45||#10
És mikor mutatják be????
© winnie2007. 02. 05.. 13:21||#9
írta a blikk?😊
© HJPOWER2007. 02. 05.. 13:05||#8
Samy Naceri nem került sittre?
© NEOreg32007. 02. 04.. 10:20||#7
nem lesz oylan rossz ez, de az kissé erõltetett volt amikor traffipaxos csávóról leszakad a ruhája D:
© winnie2007. 02. 03.. 11:01||#6
naná, hogy volt. mondhatni stallone utolsó filmje volt, ami ment a hazai mozikban
© Kingfisher2007. 02. 03.. 10:38||#5
Hm....volt 3? LE vagyok maradva.
© a.carkey2007. 02. 03.. 00:49||#4
Miért tûnik el Marion Cotillard? A nagy hal óta nem láttam semmiben. 😞 Szülni ment esetleg?
© Anteris2007. 02. 02.. 22:11||#3
valahogy nem tud megnevettetni ez a sorozat. Nagyon egyszerûek, amolyan seggreülõs-slagralépõsek a poénok.
© item2007. 02. 02.. 21:37||#2
Egyetértek! <#vigyor><#vigyor><#nyes><#nyes>