SG.hu·

Készül az amerikai Kör 3

A remek első és a kiábrándító második rész után Samara ismét Amerikába megy. A producerek ugyanis trilógiává bővítik a hollywoodi verziót is.

Ázsiában tudnak horrort készíteni. Az utóbbi idők legjobb filmjei mind keletről érkeztek. A híresebb sorozatok, mint például a Ringu vagy a Grudge már megkapták amerikai feldolgozásukat és hamarosan jön A szem is.

Gore Verbinskinek komoly szerepe volt abban, hogy az ázsiai piacra ennyire felfigyelt Hollywood. A nagysikerű A kör első része ugyanis remekül adta vissza az eredeti filmek hangulatát. A folytatás (az amerikai) azonban elég komoly csalódás lett. Ez azért is érdekes, mert a második részt az eredetit is készítő Hideo Nakata vezényelte le.


Egyedül maradtam

Mindenféle meglepetés nélkül jött a hír, miszerint készül A kör 3 is. Ezt Roy Lee, a trilógia záró darabjának (?) producere jelentette be. Sajnos azonban Gore Verbinski után Naomi Watts is távozott a produkcióból. Az előző két rész főszereplőnője ugyanis - elfoglaltságára hivatkozva - visszautasította a harmadik rész szerepét.

A készítők nem ijedtek meg és - szokás szerint - a sorozat előzményeit mutatják be a harmadik részben. Ázsiában egyébként Ring o: Birthday címmel leforgatták már Samara "keletkezésének" sztoriját.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© PrisonMan2007. 05. 28.. 11:11||#11
A Kör 1 nagyon jó/félelmetesre sikerült! A 2. részen is féltem!
Kíváncsian várom a 3. részt, és nyáron, amíg várakozom a 3-ra, megfogom nézni az eredeti Ringu trilógiát
© Morden232007. 01. 13.. 19:39||#10
Az más kérdés, hogy általában a Holywood-i átiratok meg sem közelítik hangulatban ezen filmek eredeti (keleti) verzióját, csak megpróbálják "nyugatiasan fogyaszthatóbbá" tenni.

Mondjuk a Kör elsõ része az ilyen szempontból etalon, mert remekül sikerült film volt. A többi (Grudge-al meg Kör 2-vel) szimpla szürke gagyi.
© Mincsi2007. 01. 12.. 20:28||#9
phfúú, kíváncsi leszek a 3. részre!!
amúgy télleg jók a keltei horror filmek, láttam is egy párat, és naon állat!!
© benyas2007. 01. 11.. 17:58||#8
A Furesz 3, velemenyem szerint nem nagyon kozeliti meg az uj Texasi-t (legalabb is a vagatlan verziot)
© peterx2007. 01. 11.. 17:41||#7
Akkor mi a helyzet a Fûrész III-mal? 😛 Annál durvább fimet is ritkán látni mégis mult héten mutatták be moziban
© benyas2007. 01. 11.. 16:20||#6
Ezt nem én szoptam ki a kisujjambol h nem fog menni a mozikban,olvastam vhol,de h hol,azt akkor sem tudom,ha lelõsz😊
© Ginos2007. 01. 11.. 13:48||#5
A texas-beginning az tényleg nagyon durva,a hostel ehhez képest mese!
© GErYkE832007. 01. 11.. 12:53||#4
Érdekes az elõzõ remake ment a mozikban az se volt 1 Toy Story... szerintem ez a kijelentés, hogy túl erõszakos és ezért nem megy a mozikban ez badarság.. max azért mert nem talált kiadóra Magyarországon<#szomoru1>, de ha a Bloodrayne-t behozták akkor ezt miért nem?(😞:
© benyas2007. 01. 11.. 12:27||#3
nem fog mozikban menni az uj Texas-i.Állítolag csak dvd megjelenés lesz (ok:tul erõszakos lett).Amugy tényleg zsír film lett!!
© Morden232007. 01. 11.. 12:14||#2
Ezt most így tényleg?