SG.hu·

Új 300 és TMNT előzetesek

A hétvégén megérkezett a netre két régen várt film újabb előzetese. Az első a Frank Miller történetéből készülő 300, a második pedig a TMNT.

Frank Miller napjaink egyik legismertebb képregényese (persze Stan Lee után). A Sin City sikere után számos történetét viszik filmre. Ezek közül a legnagyobb érdeklődésre a 300 számíthat. A filmhez már közöltünk képeket és az első hivatalos előzetest is közzétettük. Ám nem mehetünk el szó nélkül az újabb trailer mellett sem.



A 300 története egészen a thermopülai csatáig nyúlik vissza. Az i.e. 481-480 között zajló háborúban Leonidas király, a spártaiak uralkodója 300 katonájával szállt szembe a Xerxes irányította hatalmas perzsa haddal. A spártaiak dicső és hősies helytállása végül arra ösztönözte a többi görögöt, hogy összefogjanak és közös erővel állítsák meg a perzsa katonákat.

A második a hazánkban is töretlen népszerűségnek örvendő pizzamániás Tini nindzsa teknőcök egész estés CGI-animációs filmje. A Warner Bros. felügyelete mellett készülő produktum előzetese itt tekinthető meg.



Miután leszámoltak ősi ellenségükkel, Zúzóval, a négy teknős családként nőtt fel. Azonban a béke és nyugalom nem tarthat sokáig. Egy őrült iparmágnás, bizonyos Max Winters óriás monstrumai élén szeretné átvenni a hatalmat a világ felett. Ezt természetesen Leonardo, Michelangelo, Donatello és Raphael nem nézheti tétlenül és April O'Neil valamint Casey Jones segítségével szembeszállnak a gonosszal.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© masek2006. 12. 12.. 21:29||#12
na, ez mán jobb.
nagyon komoly hangulata van...
© ProGabe2006. 12. 11.. 16:30||#11
© DJ Boss2006. 12. 11.. 13:34||#10
Kiábrándító, de a link valóban a régi trailerre mutat az Apple oldalán...
Van új (inkább kiegészített) trailer, pl. youtube-on.
LowEnd linkje nekem nem mûködöt, de keresve megtalálható...
© moRtiZ2006. 12. 11.. 13:27||#9
300 musthave!!!!

TMNT lol, nem tudom hogy lehet egy lapon emliteni a kettot.
© immovable2006. 12. 11.. 11:21||#8
Ezt akartam én is mondani, mert az az új nagyon nem új, sõt mondhatni "régi"!
Vagy lehet idõutazok kicsikét! <#alien2>
© LowEnd2006. 12. 10.. 22:33||#7
© atothhu2006. 12. 10.. 21:39||#6
Biztos én néztem be valamit, de az a trailer miért új? Pontosabban miben különbözik a korábbitól? 😊
© Librarian2006. 12. 10.. 18:39||#5
Hát a trélerét elnézve nem igazán... 😛
© Lordboxi2006. 12. 10.. 17:23||#4
igen van bennük vmi nem tom, ami nem jó, me a grafika se tetszik, de azért megnézem. Remélem nem lessz teljesen a 12 éves korosztályra kiélezve.
© Broafka2006. 12. 10.. 17:06||#3
nem is így néznek ki fejre a Tini Nindzsák 😞
olyan nyomott fejük van kissé