Ötvös Tibor

A Nyílt tengeren alkotói ismét forgatnak

Chris Kentis és Laura Lau újból vízre szállnak. A sikeres Nyílt vizen után most az Indianapolis hadihajó történetét viszik vászonra, mely a Hiroshima ellen bevetett atombombához szállított alkatrészeket, ám elsüllyedt és a legénység 900 tagjából alig 317-et mentettek csak ki.

Alaposan megosztotta a filmrajongókat Chris Kentis és Laura Lau közös munkája, a Nyílt tengeren. A 2003-as filmben egy fiatal párt búvárkodás közben a tenger közepén felejtenek, akik kénytelenek a víz veszélyes élőlényeivel is szembeszállni.

A megtörtént eseményeken alapuló film azóta kapott egy abszolút B-kategóriás "folytatást" is, ám ahhoz az eredetit készítő gárdából már senki nem adta a nevét. A rendező Chris Kentis és a producer Laura Lau inkább egy másik "vizes" film készítésébe fogtak.


A sikeres páros újból vízre száll

A teljes történethez vissza kell mennünk az időben 5 évet. Ekkor szerezte meg ugyanis a Warner Bros. az Indianapolis jogait. A II. világháborúban játszódó, megtörtént eseményeken alapuló történet a U.S.S. Indianapolis katasztrófáját meséli el. A csatahajó épp a Hiroshima ellen készülő atombomba alkatrészeit szállította, mikor egy japán tengeralattjáró elsüllyesztette. A közel 900 fős legénység öt teljes napig lebegett étlen-szomjan az óceán közepén, mire kimenekítették őket. Ám addigra csak 317-en maradtak - a cápák hathatós közbenjárásának köszönhetően.

2001-ben a stúdió tervei szerint Barry Levinson rendezte volna a filmet, a főszerepet pedig Mel Gibson alakította volna. Nos, ez végül nem jött be. A stúdió mára egy kisebb költségvetésű produkciót kíván tető alá hozni. És így került a képbe a Kentis - Lau duó.

A forgaás kezdetének dátuma jelen pillanatban még nem ismert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!