SG.hu·

Ismét képernyőn a Harmadik műszak

Bár csak ismétlésekkel, de legalább végre az RTL Klubon is van arra esély, hogy az utolsó évad is adásba kerüljön.

És talán azoknak is érdemes belekezdeniük a szombat délutáni ismétlésekbe, akik nem látták az eddigi évadokat, vagy megvették a Harmadik műszak 1. évadának DVD-jét (kár, hogy a többi évad már nem fog megjelenni). Az új szereplők és az új átívelő szálak beléptetésével elég hamar bele lehet rázódni a sorozatba, hogy az esetleges 6. évad által teremtett remek lezárásakor már teljes mértékben képben legyünk az egymás mellett küzdő rendőrök, mentősök és tűzoltók életével.



Anno a sorozat a Vészhelyzet farvizén hajózott fel, majd önállóan is sikeres lehetett, amit az is mutat, hogy a Vészhelyzettel együtt forgatott közös epizódot követően egy másik sorozattal, a Rejtélyes vírusok nyomában cíművel is készült egy úgynevezett crossover epizód. Ebben a járványos sorozat szereplői átrándultak a Harmadik műszak kulisszái közé, hogy aztán a Harmadik műszakos szereplők viszonozzák ezt a látogatást a RVNY következő epizódjában, amely mellesleg két hét múlva kerül képernyőre idehaza - csak éppen előzmények nélkül.

De addig is szombatonként 4 óra előtt: Harmadik műszak 5. évad.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© winnie2006. 11. 21.. 07:41||#3
pedig általában mindenki rí, hogy milyen a szinkron...
© 0Speed02006. 11. 20.. 21:25||#2
Jah a 6.ra kíváncsi lennék mert a neten csak feliratosan van...azt meg nem szeressük<#bee1>
© St0RmTr00pEr2006. 11. 19.. 21:07||#1
Na ezt már olyan rég várom! Kedvenc sorozatom! Remélem az uj évadot is leadják. Mondjuk az lenne a legkirályabb hogy elejétöl hétköznap.