SG.hu·
Dögölj meg, John Tucker - Még van bőr a képén!
Bár az élmény nem maradandó, a film jól közvetíti azt a frissességet, amiért a tiniműfaj kedvelői leülnek a vásznak elé.
A középsulis tinifilm nem halott és nem is volt az soha. Az Amerikai Graffiti, a Tökéletlen idők (Dazed and Confused) és a Nulladik óra (Breakfast Club) után egyenes vonalon ível a stílus története egészen a kilencvenes évek második feléig, ahol a tini-horror vonallal vállvetve néhány év dühöngés és egy generációnyi fiatal színész kitermelése után apadt el megint. Azóta kisebb a mozgolódás a műfaj háza táján, de a zsáner elemeit felhasználva mindig készül néhány jobban (Mean Girls - Bajos csajok, 2004) vagy gyengébben (a csak videóra megjelent Hajrá csajok 2, vagy a Szexi parti) sikerült darab.
Viszont izmosabb szociológiai elemzést is megérne a jelenség, ami egy tinifilm feltűnését kíséri kritikusi oldalról. Minden valamit magára adó filmítész egy emberként ront ilyenkor a friss húsra, és vakon ledorongolja arra hivatkozva, hogy milyen gyenge a legutóbbihoz képest (amit szintén vakon ledorongolt, arra hivatkozva hogy milyen gyenge a legutóbbihoz képest). Az érvelések kimerülnek a tinifilm műfaji silányságáról hadováló közhelyes ujjgyakorlatokban, az írások végére pedig általában tökéletes mellényúlásként sikerül is egy malaclopó alá vonni az egészet az Amerikai Pitével. "Remek" - mondhatnók. "Lényeglátásból jeles."
A Dögölj meg, John Tucker! is kapott már hideget, meleget. Néhányan biztos nagyon büszkék magukra, hogy kritikáikban megcsillogtathatták kifinomult nyelvérzéküket a válogatott jelzők használatával. A műfaj kedvelői mégis rég megtanultak legyinteni az efféle jellemzésekre, és biztos vagyok benne hogy a Dögölj meg, John Tucker!-en is kedvükre elnyammognak majd. Nekem sikerült.
Történetünk ezúttal a high-school társadalom kosárcsapatának vezéregyéniségére fókuszál, aki ellenálhatatlan mosolyú sármőr, első számú alfahím és mellette még a legvagányabb srác is a kantársak körében. A John Tucker név a suliban felbecsülhetetlen értékű védjegy, a tini-idolság alfája és omegája. Egy átlagos srác viselkedésében jelen levő "tucker-faktor" pontosan megegyezik a vizsgált alany népszerűségi indexével.
John nem szívbajos, ki is használja a fentiek adta előnyöket: egyszerre jár a pom-pom lánycsapat vezérével, a suli legvonzóbb független gondolkodó vegetáriánusával és az isi-újság szuperszöszi főriporterével. Filozófiája pofonegyszerű, működőképes és kimondottan a sulis klikkek átjárhatatlanságára épül: amíg a lányok különböző berkekben mozognak egyáltalán nem érintkeznek egymással, és azt sem tudják meg, hogy többjüknek egyszerre csapja a szelet.
A dolog működik is egészen a tesióráig, ahol társadalmi rangrétlán elfoglalt helyre tekintet nélkül mindenki kénytelen háló mögé állni egy röplabdamérkőzés erejéig. Elő is kerül a John Tucker téma, korrekt kis tömeg-cicusbunyó kerekedik a dologból, amelyet súlyos rádöbbenések és néhány órás büntető-elzárás követ. A végeredmény ideiglenes fegyverszünet a csajklikkek vezetői között a közös cél érdekében, ami egyetlen mondatban szakad ki a rútul átvert hölgyeményekből: John Tuckernek pusztulnia kell!
Persze csak elviekben, hisz továbbra sem horrorfilmet írunk, a bukásnak viszont nagynak és hatásosnak kell lenni. Ehhez jön eszközként a tökéletesen ismeretlen és annál középszerűbb Kate, valószínűleg az egyetlen lányként a suliban aki nem szenved a John Tucker ragályban. A csajok összefognak és a sulitársadalom ismerőiként, működtetőiként és korruptőreiként elhatározzák, hogy kitanítják, felpumpálják Kate-et. Cél hogy különböző praktiták révén elérjék a szupernépszerűséget, Tucker-t indirekt módon behálózzák általa, végül pedig jól irányzott halálos döfést vigyenek be a poligám vezérbivaly kőből hasított szívébe. A dolgok azonban korántsem úgy alakulnak, mint kitervelték. A lufi csak a végére ereszt le egy kicsit, mi pedig egész jól elszórakozgatunk a 89 perc plusz áfás játékidő alatt.
Az esztendő végéhez közeledvén az ember önkéntelenül elkezdi számba venni a műfajok ez évre jutó újszülötteit, és naná, hogy rangsorol, ha fogékony a tematizálásra. A tinifilmeket jobban szemügyre véve ez az év sem hozott kiemelkedő termést. Az üdítőbb (Stick it, Hajrá csajok 3 - Mindent vagy semmit, She's the Man) és a gyengébb (pl.: Parti gimi, Amerikai Pite 4) darabok közül is kijutott a műfaj kedvelőinek. A Dögölj meg, John Tucker! valahol pontosan a kettő között áll, egyszer elnézegetve határozottan rá lehet húzni az élvezhető jelzőt.
A bevált hagyományokhoz híven a tinédzsereket továbbra is húszas évek virágában levő színésznők alakítják, de kit érdekel. A probléma most is inkább azzal van, hogy mesterségük fortélyainak látványosan nincsenek birtokában. A női főszereplőt (Brittany Snow - Kate) változatlanul agresszívan erőltetik Amerikában, pedig már a gyorsan kigolyózott American Dreams c. sorozatban is az agyára ment az embernek. A három főbb mellékszereplővel - a no comment Ashanti-val, az egyre többet játszatott Arielle Kebbellel (Aquamarine, Amerikai Pite 4, Parti Gimi) és a még kevésbé bejáratott Sophia Bush-sal (Supercross) - pedig a készítők látványosan igyekeztek inkább a mennyiségi oldalról támadni.
A dolog végül is bejött, bár az elvártak ellenére nem válik maradandó élménnyé John Tucker és a négy grácia története. Bár a film nem tud felmutatni sem emlékezetes jelenetsort, sem kiemelkedő karaktereket, azt nem lehet elvitatni tőle, hogy szállítja a frissességet, ami a műfaj kedvelőit újra és újra leülteti a vásznak elé.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
A középsulis tinifilm nem halott és nem is volt az soha. Az Amerikai Graffiti, a Tökéletlen idők (Dazed and Confused) és a Nulladik óra (Breakfast Club) után egyenes vonalon ível a stílus története egészen a kilencvenes évek második feléig, ahol a tini-horror vonallal vállvetve néhány év dühöngés és egy generációnyi fiatal színész kitermelése után apadt el megint. Azóta kisebb a mozgolódás a műfaj háza táján, de a zsáner elemeit felhasználva mindig készül néhány jobban (Mean Girls - Bajos csajok, 2004) vagy gyengébben (a csak videóra megjelent Hajrá csajok 2, vagy a Szexi parti) sikerült darab.
Viszont izmosabb szociológiai elemzést is megérne a jelenség, ami egy tinifilm feltűnését kíséri kritikusi oldalról. Minden valamit magára adó filmítész egy emberként ront ilyenkor a friss húsra, és vakon ledorongolja arra hivatkozva, hogy milyen gyenge a legutóbbihoz képest (amit szintén vakon ledorongolt, arra hivatkozva hogy milyen gyenge a legutóbbihoz képest). Az érvelések kimerülnek a tinifilm műfaji silányságáról hadováló közhelyes ujjgyakorlatokban, az írások végére pedig általában tökéletes mellényúlásként sikerül is egy malaclopó alá vonni az egészet az Amerikai Pitével. "Remek" - mondhatnók. "Lényeglátásból jeles."
A Dögölj meg, John Tucker! is kapott már hideget, meleget. Néhányan biztos nagyon büszkék magukra, hogy kritikáikban megcsillogtathatták kifinomult nyelvérzéküket a válogatott jelzők használatával. A műfaj kedvelői mégis rég megtanultak legyinteni az efféle jellemzésekre, és biztos vagyok benne hogy a Dögölj meg, John Tucker!-en is kedvükre elnyammognak majd. Nekem sikerült.
Történetünk ezúttal a high-school társadalom kosárcsapatának vezéregyéniségére fókuszál, aki ellenálhatatlan mosolyú sármőr, első számú alfahím és mellette még a legvagányabb srác is a kantársak körében. A John Tucker név a suliban felbecsülhetetlen értékű védjegy, a tini-idolság alfája és omegája. Egy átlagos srác viselkedésében jelen levő "tucker-faktor" pontosan megegyezik a vizsgált alany népszerűségi indexével.
John nem szívbajos, ki is használja a fentiek adta előnyöket: egyszerre jár a pom-pom lánycsapat vezérével, a suli legvonzóbb független gondolkodó vegetáriánusával és az isi-újság szuperszöszi főriporterével. Filozófiája pofonegyszerű, működőképes és kimondottan a sulis klikkek átjárhatatlanságára épül: amíg a lányok különböző berkekben mozognak egyáltalán nem érintkeznek egymással, és azt sem tudják meg, hogy többjüknek egyszerre csapja a szelet.
A dolog működik is egészen a tesióráig, ahol társadalmi rangrétlán elfoglalt helyre tekintet nélkül mindenki kénytelen háló mögé állni egy röplabdamérkőzés erejéig. Elő is kerül a John Tucker téma, korrekt kis tömeg-cicusbunyó kerekedik a dologból, amelyet súlyos rádöbbenések és néhány órás büntető-elzárás követ. A végeredmény ideiglenes fegyverszünet a csajklikkek vezetői között a közös cél érdekében, ami egyetlen mondatban szakad ki a rútul átvert hölgyeményekből: John Tuckernek pusztulnia kell!
Persze csak elviekben, hisz továbbra sem horrorfilmet írunk, a bukásnak viszont nagynak és hatásosnak kell lenni. Ehhez jön eszközként a tökéletesen ismeretlen és annál középszerűbb Kate, valószínűleg az egyetlen lányként a suliban aki nem szenved a John Tucker ragályban. A csajok összefognak és a sulitársadalom ismerőiként, működtetőiként és korruptőreiként elhatározzák, hogy kitanítják, felpumpálják Kate-et. Cél hogy különböző praktiták révén elérjék a szupernépszerűséget, Tucker-t indirekt módon behálózzák általa, végül pedig jól irányzott halálos döfést vigyenek be a poligám vezérbivaly kőből hasított szívébe. A dolgok azonban korántsem úgy alakulnak, mint kitervelték. A lufi csak a végére ereszt le egy kicsit, mi pedig egész jól elszórakozgatunk a 89 perc plusz áfás játékidő alatt.
Az esztendő végéhez közeledvén az ember önkéntelenül elkezdi számba venni a műfajok ez évre jutó újszülötteit, és naná, hogy rangsorol, ha fogékony a tematizálásra. A tinifilmeket jobban szemügyre véve ez az év sem hozott kiemelkedő termést. Az üdítőbb (Stick it, Hajrá csajok 3 - Mindent vagy semmit, She's the Man) és a gyengébb (pl.: Parti gimi, Amerikai Pite 4) darabok közül is kijutott a műfaj kedvelőinek. A Dögölj meg, John Tucker! valahol pontosan a kettő között áll, egyszer elnézegetve határozottan rá lehet húzni az élvezhető jelzőt.
A bevált hagyományokhoz híven a tinédzsereket továbbra is húszas évek virágában levő színésznők alakítják, de kit érdekel. A probléma most is inkább azzal van, hogy mesterségük fortélyainak látványosan nincsenek birtokában. A női főszereplőt (Brittany Snow - Kate) változatlanul agresszívan erőltetik Amerikában, pedig már a gyorsan kigolyózott American Dreams c. sorozatban is az agyára ment az embernek. A három főbb mellékszereplővel - a no comment Ashanti-val, az egyre többet játszatott Arielle Kebbellel (Aquamarine, Amerikai Pite 4, Parti Gimi) és a még kevésbé bejáratott Sophia Bush-sal (Supercross) - pedig a készítők látványosan igyekeztek inkább a mennyiségi oldalról támadni.
A dolog végül is bejött, bár az elvártak ellenére nem válik maradandó élménnyé John Tucker és a négy grácia története. Bár a film nem tud felmutatni sem emlékezetes jelenetsort, sem kiemelkedő karaktereket, azt nem lehet elvitatni tőle, hogy szállítja a frissességet, ami a műfaj kedvelőit újra és újra leülteti a vásznak elé.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
Dögölj meg, John Tucker (John Tucker Must Die) színes feliratos amerikai romantikus vígjáték, 89 perc, 2006 Rendező: Betty Thomas Forgatókönyvíró: Jeff Lowell Operatőr: Anthony B. Richmond Zene: Richard Gibbs Producer: Michael Birnbaum, Bob Cooper, Karen Lunder Jesse Metcalfe (John Tucker) Brittany Snow (Kate) Ashanti (Heather) Sophia Bush (Beth) Arielle Kebbel (Carrie) Penn Badgley (Scott Tucker) Jenny McCarthy (Lori Spencer) |
