SG.hu·

Mrs. Henderson bemutatja - A meztelenség hatalma

Kétségbeesett lépésnek tűnhet, ha egy színházigazgató meztelenséggel akarja feldobni előadásait. Mrs. Henderson azonban cseppet sincs kétségbeesve. Sőt.

Kissé idejétmúlt film a Mrs. Henderson bemutatja, de talán éppen ezért is számít annyira üdítő jelenségnek. Az 1930-as évek Angliájában induló film történeti szála egészen a második világháborúig, majd azon is túl vezet. Szerencsére nem áll be a kosztümös, önsanyargató, a háború poklától megfeszülő és megcsömörlő filmalkotások sorában, hanem mindvégig vidám és derűs tud maradni. Ennek pedig a fő oka, hogy a színházról, a revüről, a varietéről szól. Hejj, micsoda anakronisztikus kifejezések ezek, hiszen a színházi előadások még csak-csak megtalálhatóak a ma fiatalságának noteszt helyettesítő mobiltelefonjában, de az utóbbi kettő program már mondhatni teljesen kiment a divatból. Pedig mekkora aranyélet jellemezte a revüszínházat fél évszázaddal ezelőtt.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A dúsgazdag és a néhai Mr. Hendersont sirató Mrs. Henderson jókora summát örökölt, de igazából nem tetszik neki az özvegylét fogalma és el sem tudja képzelni, hogy mihez kezdjen magával. Végül egyik, "Carpe diem"-filozófiát sugalló barátnője biztatására (mely leginkább az úri társaságban való elvegyülésre utalt) úgy dönt, hogy átmegy bohémbe, olyat csinál, mint még soha. Egy piros lámpából fakadó impresszió hatására vásárol egy színházat, melyet megpróbál felvirágoztatni. Természetesen hiába van szó nemes szándékról, az ilyesmi egyedül nem megy, így Mrs. Henderson kénytelen felvenni egy kisegítő erőt, egy igazi színházértő embert.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Érdekes, hogy egy héten belül két, a 30-as években játszódó, már-már kosztümösnek is nevezhető film került a hazai mozikba. Az talán még érdekesebb, hogy a két alkotás mennyire különbözik egymástól. Míg a Kárhozott szeretők a 30-as évek Amerikájának depresszióját tolja az arcunkba, addig a Mrs. Henderson bemutatja jóval idősebb szereplőkkel, jóval könnyedebb témával próbálja elterelni figyelmünket a háborús fenyegetettség közelségéről és teszi mindezt anélkül, hogy magát a II. világháborút elbagatellizálná.

A Mrs Henderson bemutatja legnagyobb szerencséje a pazar szereposztásban rejlik. Bár Judi Dench többször is bizonyított a James Bond-filmekben mint a kemény M, mégis a kosztümös filmekben érzi jobban magát - legalábbis ez jön le abból ahogyan lubickol a bohókás, de annál akaratosabb öregasszony szerepében. Remek ellenpólusként megkapjuk Bob Hoskins-t és kettejük játéka, egymással való kapcsolata és jótékony évődése a garancia arra, hogy egy érdekes, pörgős és kedvelhető filmet láthatunk.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Ha letudjuk vetkőzni napjaink divatját, vagyis képesek vagyunk némi anakronisztikusnak ható mókára és némi meztelenségtől sem irtózunk, ha érdeklődünk egy zenés-revüs film iránt, akkor szinte biztos, hogy jól választ, aki a Mrs. Henderson bemutatja mellett teszi le a voksát. De a téma iránt kevésbé érdeklődök is tehetnek egy próbát, hátha le tudják vetkezni a téma vagy a műfaj iránti viszolygásukat. Nem a fiatal réteg lesz a film közönsége, de érdemes esélyt adni ennek habkönnyű és teljesen ártalmatlan filmnek.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Mrs. Henderson bemutatja
(Mrs. Henderson Presents)

színes feliratos angol vígjáték, 103 perc, 2005

Rendező: Stephen Frears
Forgatókönyvíró: Kathy Rose, Martin Sherman
Zeneszerző: George Fenton
Operatőr: Andrew Dunn
Producer: Norma Heyman
Vágó: Lucia Zucchetti

Judi Dench (Laura Henderson)
Bob Hoskins (Vivian Van Damm)
Will Young (Bertie)
Kelly Reilly (Maureen)
Thelma Barlow (Lady Conway)
Christopher Guest (Lord Cromer)
Camille O'Sullivan (Jane)

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© echo2006. 10. 18.. 12:54||#4
Nagyon szépek a képek a filmbõl. Bob Hoskins-t pedig különösen keddvelem. Asszem megnézem 😊


off
Szerintem is gáz a dizájn. Különösen ez a hírek után lévõ fórum rész. Komolyan mondom, alig van kedvem olvasni így hszeket.
© atlagember2006. 10. 18.. 10:24||#3
És ennek mi köze a meztelenséghez?
© Librarian2006. 10. 17.. 19:58||#2
Hát... én nem utálom, de a régi nekem is jobban tetszett...
Bár ennek mi köze a filmhez? 😄DD
© Monkey2006. 10. 17.. 18:52||#1
Hogy én hogy utálom ezt az új dizájnt... A régit nem lehet valahogy elõcsalni?