Ötvös Tibor

Bajban a Dallas mozi?

Úgy tűnik, a klasszikus Dallas filmváltozata sosem fog elkészülni. A produkció megért már pár rendezőváltást, ám most a szereplők is elpárologtak a mozi mellől. Egyedül John Travolta maradt a fedélzeten.

A legújabb hírek szerint ugyanis Travolta kivételével az összes szereplő kilépett a produkcióból. Így a Bobby Ewing szerepére leszerződtetett Luke Wilson is kihátrált a filmből. Mondjuk az ő "elpártolása" nem meglepő. Januárban ugyanis lejár a szerződése a gyártó 20th Century Fox stúdióval és más projektek után nézett.


Egyedül a fedélzeten

Shirley MacLaine szintén visszamondta Ellie szerepét. Azt már írtuk, hogy Jennifer Lopez kiszállt, ám az újdonság, hogy helyére a kissé elhanyagolt Meg Ryan lett leszerződtetve. Mondjuk sokat nem hagytunk ki, hiszen ma ő is kiszállt a dologból.

Ez az egész herce-hurca természetesen a frissen kinevezett, a Csavard be, mint Beckham! direktorát, Helmer Gurinder Chadha idegeit is alaposan próbára teszi és állítólag már ő is legszívesebben kilépne a filmből.

A stúdió hivatalosan is megerősítette a fenti híreket. A szóvivő hozzátette, hogy új terveik szerint egy alacsony költségvetésű, ismeretlen színészekkel telezsúfolt filmet készítenek majd. A kitűzött gyártási költség 65 millió dollár. Kíváncsian várjuk, mi lesz a vége.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • portable #10
    de
    de akkor is alacsony költségevetásü a dallas
    a superman pedig a legnagyobb
    de a Bobynak nem kell repkednie
  • Loverman #9
    "kíváncsian várjuk, mi lesz a vége."

    Szar.
  • edios #8
    Loál! Nem a világ egyik (egyik?) legdrágább filmje a mérce!
  • kandeláber #7
    http://www.boxofficemojo.com/weekend/chart/?yr=2006&wknd=41&p=.htm

    Ha itt megnézed, hogy melyik filmnek mennyi a költségvetése, akkor láthatod, hogy a Te mércéddel mérve az ezen a héten játszott folmek költségvetésének 100%-a alacsony költségvetésű...
  • Tibmanus #6
    "alacsony költségvetésű, ismeretlen színészekkel telezsúfolt filmet készítenek majd. A kitűzött gyártási költség 65 millió dollár"

    akkor mi értelme az egésznek??? dobják a a projectet a kukába és hagyják békén a dallast
  • Morden23 #5
    Tévéfilm volt belőle, nem mozifilm. De abból rögtön kettő is:

    Ewingok háborúja
    Jockey visszatér
  • akyyy #4
    de már van dallas mozifilm, nem? és abban az eredeti szinészek voltak legalább
  • portable #3
    Superman visszatér
    Előállítási költség: 260 millió dollár

    Dallas
    Előállítási költség: 65 millió dollár

    a superman árán leforgathatnak 4 dallast is
    szoval a 65 millió $ már alacsonynak számit


  • kandeláber #2
    "alacsony költségvetésű, ismeretlen színészekkel telezsúfolt filmet készítenek majd. A kitűzött gyártási költség 65 millió dollár"

    65 millió, mint alacsony költségvetés, LOL
  • bertino #1
    én nem is bánom...