Ötvös Tibor
A United 93-as - Tisztelgés a hősök előtt
Öt évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én hatalmas csapás érte Amerikát. Paul Greengrass filmje az első mozifilm ebben a témában.
Tisztán emlékszem 2001. szeptember 11. délelőttjére. Épp katonaidőmet töltöttem Budaörsön, mikor az első gép "megérkezett" a Word Trade Centerbe. Az ÜTI-fon azonnal megszólalt és jött az ukáz: "Megkettőzött őrség, minden - főleg arab - gyanús személy előállítása." Alig pár perccel később becsapódott a második gép is, majd a Pentagon füstölgő képe lett a fő hír. A kép elképesztő volt. Az őrhelyen közel 10 ember - tisztek és közkatonák vegyesen - tátott szájjal bámulták a tévét. Az a nap sok ember életét megváltoztatta.
Paul Greengrass úgy gondolta, hogy képes kellő alázattal hozzányúlni a témához. A United 93-as megtekintése után osztom ezt a véleményt. Be kell vallanom, hogy mielőtt megnéztem volna a filmet, az összes fellelhető kritikát elolvastam vele kapcsolatban. A dráma megtekintése után azonban úgy vélem, jó pár "kollégám" félreértelmezte a mozit. Lássuk, miről is van szó.
Adott négy 30 év körüli arab férfi. Egyikük mellkasát borotválja, a többiek pakolnak. Egy közös ima után indulnak a bostoni reptérre. A beszállás simán megy, akadály nélkül jutnak át az összes létező ellenőrző ponton, majd felszállnak a United Airlines 93-as járatának első osztályára. Közben megismerjük a többi utas és a pilóták magánéletét, majd irány a Bostoni Légiirányító Központ. A film közel háromnegyede ezekben az irányítótermekben játszódik. Itt szúrják ki az American Airlines 11-es járatát, melyet először térítettek el.
Mivel közel 20 éve nem volt példa ilyesmire, senki nem tudja, hogy mihez kezdjen. Közben egyre több géppel szakad meg a kapcsolat, majd jön a CNN élő riportja az első gépről a Világkereskedelmi Központban . Alig pár perccel később jön a második, majd a Pentagon is füstbe borul. Ekkor visszatérünk a United 93-ra, ahol átveszi az irányítást a négy fős terrorista csoport. Miután az utasok rájönnek, hogy nem úszhatják meg élve a kalandot - és kiderül, hogy az egyik utas amatőr pilóta - elhatározzák, hogy visszaszerzik a gépet. A többi már történelem.
A tévedés abból adódik, hogy minden reklám és előzetes a United 93-as utasait mutatta, ám a közel 2 órás filmből alig fél óra játszódik a gépen. A dráma egyértelműen a légiirányítás és a katonaság közötti kommunikáció hiányt helyezi előtérbe. Paul Greengrass fantasztikus módon oldja meg a körítést, az egész mozi olyan, mintha egy dokumentumfilmet néznénk. Nincsenek nagytotálban mutatott képek vagy sokáig kitartott, érzelmes jelenetek. Nem mutatják a hozzátartozókat vagy a többi gép utasait. A legtöbbet a radarokat látjuk és természetesen a légiirányítókat. A dokumentum-stílust erősítik a CNN eredeti felvételei a katasztrófáról.
És itt térnék rá a SZÍNÉSZEK játékára. Igen, csupa nagybetűvel. Bár nincs közöttük egyetlen híresség sem, olyan profizmussal alakítják szerepüket, hogy az minden elismerést megérdemel. Sok, magát sztárnak nevező egyén elbújhatna szégyenében, miután megnézte a filmet. Az a hír járja, hogy forgatókönyv sem volt, így ennek tükrében - a direktor elmondása szerint szinte végig improvizáltak - még elképesztőbb az alakítások minősége. A filmet megnézve felmerül az emberben egy kérdés: én vajon mit tettem volna? Lett volna merszem szembeszállni négy terroristával? Vagy magamba roskadva vártam volna, hogy az egésznek vége legyen? Őszintén bevallom, fogalmam sincs.
Számomra feltűnő Amerika hozzáállása a hőseihez. Míg hazánkban majdnem meglincselnek egy fiatalt, aki elkapott egy bankrablót, addig a tengerentúlon mindenki irigyli őket, a médiának köszönhetően sztárokká válnak. Ez azonban kicsit zavaró is, hiszen az embernek az az érzése, hogy az Ígéret Földjén csak saját kőseiket ismerik el. Ezzel nem a 93-as járat utasainak tettét akarom leminősíteni, ők hősök, ez bizony nem vitatható. Azonban míg Mel Gibson a skót szabadságharcos, William Wallace történetével, a Rettenthetetlennel nem aratott túl nagy anyagi sikert Amerikában (72 millióba került és 75 millióval zárt), A hazafi - amiben ugyanez a Gibson amerikai zászlóval a kezében küzd az ágyúk ellen - már jobban érdekelte őket (113 milliós bevétel a záró összeg).
Paul Greengrass szerencsére minőségi - és nem egy hatásvadász, csöpögős - drámát forgatott szeptember 11-ről, melyet minden komolyabb filmre áhítozó egyénnek látnia kell. Bár mindenki tudja, mi lesz a film vége, azért mi mégis szurkolunk az utasoknak és feldühödünk a katonaság és a kormány "töketlenségén".
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Tisztán emlékszem 2001. szeptember 11. délelőttjére. Épp katonaidőmet töltöttem Budaörsön, mikor az első gép "megérkezett" a Word Trade Centerbe. Az ÜTI-fon azonnal megszólalt és jött az ukáz: "Megkettőzött őrség, minden - főleg arab - gyanús személy előállítása." Alig pár perccel később becsapódott a második gép is, majd a Pentagon füstölgő képe lett a fő hír. A kép elképesztő volt. Az őrhelyen közel 10 ember - tisztek és közkatonák vegyesen - tátott szájjal bámulták a tévét. Az a nap sok ember életét megváltoztatta.
Paul Greengrass úgy gondolta, hogy képes kellő alázattal hozzányúlni a témához. A United 93-as megtekintése után osztom ezt a véleményt. Be kell vallanom, hogy mielőtt megnéztem volna a filmet, az összes fellelhető kritikát elolvastam vele kapcsolatban. A dráma megtekintése után azonban úgy vélem, jó pár "kollégám" félreértelmezte a mozit. Lássuk, miről is van szó.
Adott négy 30 év körüli arab férfi. Egyikük mellkasát borotválja, a többiek pakolnak. Egy közös ima után indulnak a bostoni reptérre. A beszállás simán megy, akadály nélkül jutnak át az összes létező ellenőrző ponton, majd felszállnak a United Airlines 93-as járatának első osztályára. Közben megismerjük a többi utas és a pilóták magánéletét, majd irány a Bostoni Légiirányító Központ. A film közel háromnegyede ezekben az irányítótermekben játszódik. Itt szúrják ki az American Airlines 11-es járatát, melyet először térítettek el.
Mivel közel 20 éve nem volt példa ilyesmire, senki nem tudja, hogy mihez kezdjen. Közben egyre több géppel szakad meg a kapcsolat, majd jön a CNN élő riportja az első gépről a Világkereskedelmi Központban . Alig pár perccel később jön a második, majd a Pentagon is füstbe borul. Ekkor visszatérünk a United 93-ra, ahol átveszi az irányítást a négy fős terrorista csoport. Miután az utasok rájönnek, hogy nem úszhatják meg élve a kalandot - és kiderül, hogy az egyik utas amatőr pilóta - elhatározzák, hogy visszaszerzik a gépet. A többi már történelem.
A tévedés abból adódik, hogy minden reklám és előzetes a United 93-as utasait mutatta, ám a közel 2 órás filmből alig fél óra játszódik a gépen. A dráma egyértelműen a légiirányítás és a katonaság közötti kommunikáció hiányt helyezi előtérbe. Paul Greengrass fantasztikus módon oldja meg a körítést, az egész mozi olyan, mintha egy dokumentumfilmet néznénk. Nincsenek nagytotálban mutatott képek vagy sokáig kitartott, érzelmes jelenetek. Nem mutatják a hozzátartozókat vagy a többi gép utasait. A legtöbbet a radarokat látjuk és természetesen a légiirányítókat. A dokumentum-stílust erősítik a CNN eredeti felvételei a katasztrófáról.
És itt térnék rá a SZÍNÉSZEK játékára. Igen, csupa nagybetűvel. Bár nincs közöttük egyetlen híresség sem, olyan profizmussal alakítják szerepüket, hogy az minden elismerést megérdemel. Sok, magát sztárnak nevező egyén elbújhatna szégyenében, miután megnézte a filmet. Az a hír járja, hogy forgatókönyv sem volt, így ennek tükrében - a direktor elmondása szerint szinte végig improvizáltak - még elképesztőbb az alakítások minősége. A filmet megnézve felmerül az emberben egy kérdés: én vajon mit tettem volna? Lett volna merszem szembeszállni négy terroristával? Vagy magamba roskadva vártam volna, hogy az egésznek vége legyen? Őszintén bevallom, fogalmam sincs.
Számomra feltűnő Amerika hozzáállása a hőseihez. Míg hazánkban majdnem meglincselnek egy fiatalt, aki elkapott egy bankrablót, addig a tengerentúlon mindenki irigyli őket, a médiának köszönhetően sztárokká válnak. Ez azonban kicsit zavaró is, hiszen az embernek az az érzése, hogy az Ígéret Földjén csak saját kőseiket ismerik el. Ezzel nem a 93-as járat utasainak tettét akarom leminősíteni, ők hősök, ez bizony nem vitatható. Azonban míg Mel Gibson a skót szabadságharcos, William Wallace történetével, a Rettenthetetlennel nem aratott túl nagy anyagi sikert Amerikában (72 millióba került és 75 millióval zárt), A hazafi - amiben ugyanez a Gibson amerikai zászlóval a kezében küzd az ágyúk ellen - már jobban érdekelte őket (113 milliós bevétel a záró összeg).
Paul Greengrass szerencsére minőségi - és nem egy hatásvadász, csöpögős - drámát forgatott szeptember 11-ről, melyet minden komolyabb filmre áhítozó egyénnek látnia kell. Bár mindenki tudja, mi lesz a film vége, azért mi mégis szurkolunk az utasoknak és feldühödünk a katonaság és a kormány "töketlenségén".
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése