SG.hu·
Facér Jimmy - Kisvárosi sztori minimálkivitelben
Buscemi a rendelkezésére álló mínusz két dolláros költségvetésből korrekt filmet pakol össze, és kis híján Sundance győzelemig viszi.
A 70-es években indult Sundance független kismustrából az Egyesült Államok legrangosabb független fesztiváljává, stabil piaci értékkel bíró névjeggyé nőtte ki magát. Akit beválogatnak a studiófüggetlen kínálatból, arra a fesztivál ideje alatt biztos rivaldafény vár. A legígéretesebb alkotásokat pedig dekára felvásárolják a mammut-forgalmazók, ilyen módon álmodva vérfrissítést a vásznakra az örök transzfúzió-kényszerben szenvedő sablonhollywoodi alkotások mellé.
Minél nagyobb az álomgyár válsága, annál inkább fordultak a tekintetek Sundance felé is: sokak szerint a fesztivál mára teljesen elanyagiasodott, s újabban arról szól hogy pöffeszkedő drága öltönyös mozgókép-kofák civakodnak a vetítőtermek sötétjében, mialatt a "portéka" kilencvenakárhány percnyi hirnév alatt teper, hogy magának a jövőben gyámot és kitartót szerezzen. Azt azonban nem lehet letagadni, hogy a Sundance mindmáig az egyedibb látásmódú és az őszintébb hangú filmek, nem megrendelésre készült, hanem rendezői alkotások védjegye. Ahol ott a Sundance pálmaág, ott mindig van esély hogy lássunk valami minőségit Amerikából, hollywoodi sallang nélkül. A Facér Jimmy is ilyen film, a 2005-ös fesztivál Nagyzsűri díjának jelöltje.
A rendezői székben az örök karakterszínészt, Steve Buscemi-t köszönthetjük, aki a kamera másik oldalán mostanában nem nagyon mozgolódott, az Oz börtön-reality-n túl egy-egy résszel a Maffiózók rendezői stábját erősítgette néha. Elismeréssel tapasztalhatjuk azonban, hogy filmjeiben (korábban például: Animal Factory) továbbra is az életközeli kérdések és a valóságos problémák foglalkoztatják, amelyet ezúttal kissé depresszív atmoszférateremtéssel tesz nyomatékosabbá.
Amerikában nem mindig habostorta az élet, tudtuk ezt eddig is. Félresiklott, lecsúszott sorsok, egyszerű emberek eseménytelen élete - mind-mind a gyárvárosrészek, a peremvidékek és a vonzáskörzetben meghúzódó alvóvárosok életképének egy-egy mozaikdarabja. A családi lét kényszerű szimbiózis, az emberi kapcsolatokat a gyártelepek alakítják, s a változás iránt igény egyetlen mondatban csúcsosodik ki a (még) életerős fiatalokban: Elhúzni innen, amíg csak lehet!
Főhősünk Jimmy fiatal felnőtt, új évezredünk idolja, Lord Byron alvóvárosi reinkarnációja. Életuntsága életforma és muszáj-életstílus, mentalitás és attitűd is egyben, megspékelve az amerikai unalomba fulladt fiatalság "whatever-es" nemtörődömségével. Jimnek annak idején sikerült. Elhúzott hátrahagyva bátyját és szüleit, hogy New York-ba menjen világot látni. Csak ettől nem sok minden változik ha depresszív írópalántából van az ember, még Amerika legizgalmasabbnak tartott városában sem. Jimmel a több éves new-york-i tartózkodása után ismerkedünk meg, amint megáll vele a busz szülővárosa állomásán - ahonnan ki tudja milyen tervekkel annak idején útnak indult. A keresett pénz oda, irány hát haza a szülői házba: ésszerűen, ám az álmok és a felhajtóerő szempontjából szégyenszemre.
Szép dolog, ha deklaratíve nem az álmainak él az ember. De ha sem a családjába nem kíván visszailleszkedni, sem egy csinos pincérnő közeledését nem veszi észre, ott bizony komoly gondok vannak. Hiába a szülői szeretet, Jim stagnáns lehangoltságával szemben mindenki tehetetlen, sőt a gondok súlyosbodnak. Egy kis híján sikeres öngyilkossági kísérlet után kómába kerül a bátyja, így a férfiszerep és a felelősségvállalás elől sem bújhat el többé. De lehet, hogy pont ezúton kerül szembe néhány problémával amik kizökkenik a zombilétből, és lehetővé teszik számára, hogy elkezdjen saját életének főszereplőjeként viselkedni.
Mit jelent boldognak lenni? - szűrhetnénk le a híglevű tanulságot az eddigiekből, de szerencsére a Facér Jimmy kicsit több ennél. Nem történik csoda, de nem is csak a tragédia-lovaglás volt Buscemi célja a produkcióval. Kezdetnek például nem nyomja agyon a szerencsétlen nézőt feleslegesen a túldramatizálással - amit ezúton is köszönünk szépen -, a néző olyan lelkiállapotban üli végig a filmet, mint Jimmy a saját életét. Figyelmünk így nem Jimmy siránkozására, hanem magára Jimmyre irányul, akit a többször kiválóan bizonyított és (ismételten csak szerencsénkre) az igényesebb, maradandóbbnak szánt alkotások felé is kacsingató másik Affleck tesó, Casey Affleck (Gerry, Képtelen képregény) formál meg dicsérendő módon.
Az Affleck család-Liv Tyler-Matt Damon barátságot bizonyítandó a női főszereplőt Liv Tyler alakítja, akit még kicsit igyekeztek is "lecsúfítani" és felhízlalni a szerep kedvéért - kevés sikerrel. Az apróságokon előszeretettel lovagló nézőknek bizony elég nehéz lesz elhinni, hogy Jimmy a harminc felé nyargalva is a szendén pislogó szempárnak képes - vagy különösebben ellent akar - állni. Mindez azonban csak hajszálnyit ver oda a hitelességnek, az alkotás mellékszereplő-fronton is az átlagosnál erősebb (Mary Key Place, Seymour Casse).
A külföldi és magyar kritikusok a Facér Jimmy-ban a Steve Buscemi-t ért erőteljes Bukowski-hatást (Charles Bukowski: hírhedt mocskosszájú, őszinte és pesszimista amerikai író, akinek többnyire önéletrajzi ihletésű könyveiből halála után valóságos feldolgozáshullám indul, pl.: Tótumfaktor) vélnek felfedezni, ami akár lehetséges is. De származzon bárhonnan az indíttatás, Buscemi jól vezeti filmjét, s a rendelkezésére álló minimális költségvetésből egy korrekt filmet pakolt össze.
Nem feledhetetlent, nem klasszikust, nem hivatkozási alapot. Egy kis szkeccset a perifériáról, ami érdemes az odafigyelésre, ha épp nem kommersz cuccra vágyik az ember.
A 70-es években indult Sundance független kismustrából az Egyesült Államok legrangosabb független fesztiváljává, stabil piaci értékkel bíró névjeggyé nőtte ki magát. Akit beválogatnak a studiófüggetlen kínálatból, arra a fesztivál ideje alatt biztos rivaldafény vár. A legígéretesebb alkotásokat pedig dekára felvásárolják a mammut-forgalmazók, ilyen módon álmodva vérfrissítést a vásznakra az örök transzfúzió-kényszerben szenvedő sablonhollywoodi alkotások mellé.
Minél nagyobb az álomgyár válsága, annál inkább fordultak a tekintetek Sundance felé is: sokak szerint a fesztivál mára teljesen elanyagiasodott, s újabban arról szól hogy pöffeszkedő drága öltönyös mozgókép-kofák civakodnak a vetítőtermek sötétjében, mialatt a "portéka" kilencvenakárhány percnyi hirnév alatt teper, hogy magának a jövőben gyámot és kitartót szerezzen. Azt azonban nem lehet letagadni, hogy a Sundance mindmáig az egyedibb látásmódú és az őszintébb hangú filmek, nem megrendelésre készült, hanem rendezői alkotások védjegye. Ahol ott a Sundance pálmaág, ott mindig van esély hogy lássunk valami minőségit Amerikából, hollywoodi sallang nélkül. A Facér Jimmy is ilyen film, a 2005-ös fesztivál Nagyzsűri díjának jelöltje.
A rendezői székben az örök karakterszínészt, Steve Buscemi-t köszönthetjük, aki a kamera másik oldalán mostanában nem nagyon mozgolódott, az Oz börtön-reality-n túl egy-egy résszel a Maffiózók rendezői stábját erősítgette néha. Elismeréssel tapasztalhatjuk azonban, hogy filmjeiben (korábban például: Animal Factory) továbbra is az életközeli kérdések és a valóságos problémák foglalkoztatják, amelyet ezúttal kissé depresszív atmoszférateremtéssel tesz nyomatékosabbá.
Amerikában nem mindig habostorta az élet, tudtuk ezt eddig is. Félresiklott, lecsúszott sorsok, egyszerű emberek eseménytelen élete - mind-mind a gyárvárosrészek, a peremvidékek és a vonzáskörzetben meghúzódó alvóvárosok életképének egy-egy mozaikdarabja. A családi lét kényszerű szimbiózis, az emberi kapcsolatokat a gyártelepek alakítják, s a változás iránt igény egyetlen mondatban csúcsosodik ki a (még) életerős fiatalokban: Elhúzni innen, amíg csak lehet!
Főhősünk Jimmy fiatal felnőtt, új évezredünk idolja, Lord Byron alvóvárosi reinkarnációja. Életuntsága életforma és muszáj-életstílus, mentalitás és attitűd is egyben, megspékelve az amerikai unalomba fulladt fiatalság "whatever-es" nemtörődömségével. Jimnek annak idején sikerült. Elhúzott hátrahagyva bátyját és szüleit, hogy New York-ba menjen világot látni. Csak ettől nem sok minden változik ha depresszív írópalántából van az ember, még Amerika legizgalmasabbnak tartott városában sem. Jimmel a több éves new-york-i tartózkodása után ismerkedünk meg, amint megáll vele a busz szülővárosa állomásán - ahonnan ki tudja milyen tervekkel annak idején útnak indult. A keresett pénz oda, irány hát haza a szülői házba: ésszerűen, ám az álmok és a felhajtóerő szempontjából szégyenszemre.
Szép dolog, ha deklaratíve nem az álmainak él az ember. De ha sem a családjába nem kíván visszailleszkedni, sem egy csinos pincérnő közeledését nem veszi észre, ott bizony komoly gondok vannak. Hiába a szülői szeretet, Jim stagnáns lehangoltságával szemben mindenki tehetetlen, sőt a gondok súlyosbodnak. Egy kis híján sikeres öngyilkossági kísérlet után kómába kerül a bátyja, így a férfiszerep és a felelősségvállalás elől sem bújhat el többé. De lehet, hogy pont ezúton kerül szembe néhány problémával amik kizökkenik a zombilétből, és lehetővé teszik számára, hogy elkezdjen saját életének főszereplőjeként viselkedni.
Mit jelent boldognak lenni? - szűrhetnénk le a híglevű tanulságot az eddigiekből, de szerencsére a Facér Jimmy kicsit több ennél. Nem történik csoda, de nem is csak a tragédia-lovaglás volt Buscemi célja a produkcióval. Kezdetnek például nem nyomja agyon a szerencsétlen nézőt feleslegesen a túldramatizálással - amit ezúton is köszönünk szépen -, a néző olyan lelkiállapotban üli végig a filmet, mint Jimmy a saját életét. Figyelmünk így nem Jimmy siránkozására, hanem magára Jimmyre irányul, akit a többször kiválóan bizonyított és (ismételten csak szerencsénkre) az igényesebb, maradandóbbnak szánt alkotások felé is kacsingató másik Affleck tesó, Casey Affleck (Gerry, Képtelen képregény) formál meg dicsérendő módon.
Az Affleck család-Liv Tyler-Matt Damon barátságot bizonyítandó a női főszereplőt Liv Tyler alakítja, akit még kicsit igyekeztek is "lecsúfítani" és felhízlalni a szerep kedvéért - kevés sikerrel. Az apróságokon előszeretettel lovagló nézőknek bizony elég nehéz lesz elhinni, hogy Jimmy a harminc felé nyargalva is a szendén pislogó szempárnak képes - vagy különösebben ellent akar - állni. Mindez azonban csak hajszálnyit ver oda a hitelességnek, az alkotás mellékszereplő-fronton is az átlagosnál erősebb (Mary Key Place, Seymour Casse).
A külföldi és magyar kritikusok a Facér Jimmy-ban a Steve Buscemi-t ért erőteljes Bukowski-hatást (Charles Bukowski: hírhedt mocskosszájú, őszinte és pesszimista amerikai író, akinek többnyire önéletrajzi ihletésű könyveiből halála után valóságos feldolgozáshullám indul, pl.: Tótumfaktor) vélnek felfedezni, ami akár lehetséges is. De származzon bárhonnan az indíttatás, Buscemi jól vezeti filmjét, s a rendelkezésére álló minimális költségvetésből egy korrekt filmet pakolt össze.
Nem feledhetetlent, nem klasszikust, nem hivatkozási alapot. Egy kis szkeccset a perifériáról, ami érdemes az odafigyelésre, ha épp nem kommersz cuccra vágyik az ember.
|
Facér Jimmy (Lonesome Jim)
színes feliratos amerikai játékfilm, 91 perc, 2005 Rendező: Steve Buscemi Forgatókönyvíró: James C. Strouse Zeneszerző: Evan Lurie Operatőr: Phil Parmet Producer: Jake Abraham, Steve Buscemi, Daniela Taplin Lundberg, Galt Niederhoffer, Celine Rattray, Gary Winick Vágó: Plummy Tucker Szereplők: Casey Affleck (Jim) Liv Tyler (Anika) Kevin Corrigan (Tim) Mary Kay Place (Sally) Seymour Cassel (Don) Jack Rovello (Ben) Rachel Strouse (Rachel) Sarah Strouse (Sarah) |
