SG.hu·

Lesz Kedvencek temetője remake?

A legfrissebb hírek szerint Hollywoodban újabb remake van készülőben. Ezúttal Stephen King méltán világhírű klasszikusa, a Kedvencek temetője esik áldozatul a producereknek.

Hollywoodban abszolút ötlethiány uralkodik. Pár kivételtől eltekintve manapság csak feldolgozások és folytatások uralják a vásznakat. De ezt már vagy ezerszer leírtam, így további mellébeszélés nélkül nézzük a mai feldolgozást.

Ezúttal egyik nagy kedvencem, a horror-guru Stephen King egyik méltán világhírű klasszikusát forgatják újra. A Kedvencek temetője 1989-ben került a mozikba, majd '92-ben kapott egy jóval gyengébb folytatást is. Most pedig az eredetit dolgozza fel a Paramount Pictures.

A legtöbb család számára a költözés maga az újrakezdés, ám Creedéknek ez lehet a kezdet vége. Egy olyan hely szomszédságába költöztek, melyet gyermekek építettek összetört álmokból. Ez a Kedvencek temetője. Ez az aprócska földdarab egy rejtélyes indián temetkezési helyet rejt, mely a feltámasztás erejével bír. A halálból visszatértek azonban már nem azok, akik életükben voltak.

Egy kis öröm az ürömben, hogy a hírek szerint George Clooney alakítja majd a családfőt, aki aztán - szó szerint - egész famíliáját eltemeti. A forgatókönyvet Dave Kajganich írja, a rendezői szék egyelőre még üres.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Kaileena2007. 03. 25.. 16:24||#10
tudtommal 2008-ban jelenik meg
© Harly182006. 08. 05.. 13:17||#9
Azért nem sikerülnek mindig rosszra a remake-ek. Pl.: A texasi láncfûrészes 2003-as verziója szerintem egész jó lett, a Sziklák Szeme 2006-os verziója is szerintem klasszul sikerült. Az igaz, hogy sajnos a remake-ek nagy százaléka pocsék lesz :(
© szacsi2006. 08. 04.. 21:11||#8
Azért a könyviparban sem született mostanában egyetlen korszakalkotó ötlet szerintem, max felkaroltak egy gyengébb könyvet. Lásd harry potter, majdhogynem futószalagon gyártja az író, mindenki kedvence, a hivatásos írók, tanárok közben meg utálják.
© Helcat2006. 08. 04.. 20:56||#7
Vannak rossz könyvek, de vannak jók is. Én legalább is még nem hallottam könyvkiadót arra panaszkodni, hogy nincs új ötlet, amit kinyomtathatnának, ezért csak a Petõfi összest adják ki új borítóval.
Húsz évvel ezelõtt is gyártottak tömegével pocsék filmeket. De voltak olyanok is, amelyek manapság a "klasszikus" kategóriába tartoznak. A mai filmeknél már az eredmény, ha a végén nem azt érzed, hogy elb...tál másfél órát az életedbõl. De még ezek is igen távol állnak a maradandó élménytõl.
© jeec2006. 08. 04.. 19:35||#6
Nem volt azért olyan gyenge az eredeti.
Egyik legparáztatóbb filmélményem. :)
© szacsi2006. 08. 04.. 19:09||#5
azért a könyvek között is eltérés a minõséget illetõen, szóval ez szerintem elég nagy baromság...
© Helcat2006. 08. 04.. 17:19||#4
Aranyhörcsög-tenyésztõk küzdelmes élete a Szaharában?<#idiota>
Viszont ha belegondolunk, könyveket már több száz éve írnak, mégsem fogynak ki a szerzõk a témákból. A forgatókönyv-írók is leporolhatnák a fantáziájukat, ha a producerek, befektetõk, PR-managerek stb. engednék.
© Adam II2006. 08. 04.. 16:40||#3
Szerintem Hollywood kifogyott az ötletekbõl. Mondjon valaki egy témát amibõl ne készült volna film?


© Helcat2006. 08. 04.. 13:47||#2
Nem is az a baj, hogy remake-t csinálnak, hanem az, hogy miért és milyet.
Miért? Mert Hollywoodban a kreativitás - úgy tûnik - teljesen kihalt. Inkább nyomják a feldolgozásokat, újrafeldolgozásokat és a sikeres franchaise-ok x+1. részét, mert abban kevesebb az üzleti kockázat. Azt is hogyan? Belenyomnak annyi CG-t, amennyit lehet (a komputer-idõ nyilván olcsóbb, mint az élõ szereplõk munkája), üresfejû, szétplasztikázott cicababák meg kigyúrt macsók is kellenek, hogy a fiúk/lányok bejöjjenek megnézni õket, +1db "sztár", hogy legyen kit a PR-anyag címlapjára nyomtatni. Eközben az olyan apróságok, mint a színészi tehetség, rendezõi munka, tisztességes forgatókönyv vagy a HANGULAT fel sem merülnek.
Aztán pedig sírnak, hogy vállságban a moziipar.
Egyszerûen nem hiszem el, hogy az az igénytelen szemét, ami manapság elárasztja a mozikat, akár a mai "pörgõs" fiatalság igényeit is kielégítheti.
© Harly182006. 08. 03.. 20:18||#1
Szerintem alapvetõen nem baj, ha remake-et csinálnak. Ha az jó, akkor lepipálhatja a régi klasszkust is. Bár ehhez nagyban hozzájárul, hogy a mai agy rá van állva az effektekre és animációkra, igy talán a régebbi klasszikusok eltörpülhetnek a remake-kel szemben...