SG.hu·

Jövő szeptemberben jön az új Kaptár

Végre kitűzték az új Resident Evil film bemutatójának időpontját. Eszerint az Extinction alcímet kapott harmadik rész 2007. szeptember 7-én debütál az amerikai mozik vásznain.

Hazánkban is nagy sikernek örvend az egyik első játékadaptáció, a Resident Evil, mely itthon A kaptár címet kapta - legalábbis az első rész. A folytatás ugyanis a többség szerint gyengébben sikerült, mint azt sokan várták.

Amint arról már mi is beszámoltunk, a horror-akció is trilógiává bővül. Az Extinction alcímet kapott részről eddig szinte minden tudtunk, ám egy adattal még adósok voltak a készítők. Ez pedig a bemutató dátuma, melyet a mai napon nyilvánosságra is hoztak.


Alice visszatér Csodaországba

Amerikában 2007. szeptember 7-én lesz a premier. A film története ezúttal a Nevada-sivatagban játszódik. Egy, a vírus által meg nem fertőzött túlélőcsoport bandukol a homokdűnék között. Céljuk: eljutni Alaszkába. A csoporthoz csatlakozik Alice is, akit egy bizonyos Dr. Isaacs üldöztet mindenre kapható zombijaival.

A harmadik rész rendezője Russell Mulcahy lesz, a forgatókönyv pedig Paul W. S. Anderson nevéhez fűződik. A film szerepeiben Milla Jovovich, Oded Fehr, Mike Epps, Ali Larter, Chris Egan, Ashanti, Iain Glen, Sienna Guillory, Spencer Locke és John Eric Bentley menekülnek majd.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Maci12006. 07. 31.. 16:53||#7
Kar hogy a sivatagba nincs kameras biztonsagi or, Alaszkaban meg plane nincs...
© BCS CORPS2006. 07. 31.. 16:30||#6
a második rész végén erõden átment terminátorba a csaj nem is beszéve hogy kamerákon meg kijelzõkön keresztül a távolból kicsinálta a biztonsági õrt is

remélem ezen képességek nem fognak visszafejlõdni 😄
© irkab1rka2006. 07. 29.. 17:23||#5
Tök jó lesz, nagyon izginek hangzik.
Ilyen film még nem volt, hogy sivatag, meg alaszka, meg zombik. A csaj is tök szép, és biztos nagyon vagány is. Jaj de várom már, hogy elmenjek a moziba az elsõ vetítés (premier) elõtti vetítések valamelyikére pattogatott kukoricát ropogtatni és kólát szürcsölni szívószálon.
Biztos meg fogok ilyedni, de remélem akkor majd feloltják a villanyt.
© Broafka2006. 07. 28.. 18:31||#4
valahogy egyet értek, de azért nekem tetszett az 1, pont ezért, mert volt hnagulata, a másodikon elaludtam, mi lett a vége? 😄
© Saccard2006. 07. 28.. 14:54||#3
Az 1 se volt egy nagy film, de annak volt legalább valami hangulata, a 2. egy vicc volt, és tartok tõle hogy a három(a sztori alapján--->bár egy zombis filmtõl nem kell nagy sztorit várni) még gyengébb lesz. De azért reménykedünk <#vigyor4>
© Solid Snake GH2006. 07. 28.. 14:30||#2
"A csoporthoz csatlakozik Alice is, akit egy bizonyos Dr. Isaacs üldöztet mindenre kapható zombijaival."

Ugye ez most valami vicc?
© Karez2006. 07. 28.. 10:12||#1
"A film története ezúttal a Nevada-sivatagban játszódik. Egy, a vírus által meg nem fertõzött túlélõcsoport bandukol a homokdûnék között. Céljuk: eljutni Alaszkába"
AZTA JÓ CIFRABECSINÁLTJÁT MICSODA FORGATÓKÖNYV!
A sivatag kelõs közepén eljutni alaszkába? <#banplz>
Egyébként a hüle történet ellenére szeretetel várjuk.Az elsõ rész egész jó lett fõleg a "nyalóka" szörnyel.Akitõl anno kiskoromba a re2-ben szószerint retegtem.A 2.rész rém gagyi lett...bár az ötlet jó volt hogy a városban futkároznak no de hol itt a horror?5 percenként egy mátrix effekt mindenhol <#wilting> ....egyetlen jó volt benne hogy szerepelt a nemesis szörny,és egy kicsit szebbek (csúnyábbak?) lettek a zombik.
Van egy olyan érzésem hogy ez a történet a készülõ re5 miat készül el.Hisz ottis hasoló a sztori.Persze azt kivéve hogy a fõhõs nem alaszkába akar menni.