SG.hu·

Itt a The Fountain előzetese

Úgy tűnik, ez a hétvége a trailerekről szól. Megjelent az első, a történetből is komolyabb dolgokat mutató The Fountain-előzetes. Darren Aronofsky új filmje hű marad a direktor eddigi akotásaihoz.

A sok remake, folytatás és képregényfilm mellett azért akadnak olyanok is Hollywoodban, akik mernek a saját fejük után menni. Ilyen a Pi és a Rekviem egy álomért író-rendezője, Darren Aronofsky is.

Legújabb, The Fountain című sci-fi-kaland-drámájával továbbra is az egyedi filmek elég keskeny ösvényén halad előre. Hogy ezúttal is sikerül-e maradandót alkotnia, az majd október 13-án kiderül. Addig is itt az első, a történetből valamit is mutató hivatalos trailer.

A történet egyszerre három szálon fut. Az első a XVI. századi Spanyolországban, ahol a spanyol hódító, Tomas Creo az Élet Fáját kutatja. A legenda szerint ugyanis aki iszik a Fa nedvéből, örökké fog élni. A másodikban Tommy Creo napjainkban él és életének feltett célja megtalálni a rák ellenszerét, megmentve ezzel beteg feleségét. A harmadikban Tom Creo a XXVI. században él és a világűrben kutatja, vajon mi tartja életben őt immáron közel egy évszázada.

A remek történettel megáldott film főszerepeiben Hugh Jackman és Rachel Weisz parádézhatnak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Molnibalage2007. 02. 13.. 23:19||#5
Hát ez az bazzeg! A köcsög itthoni nmozik SEMMILYEN jó filmet nem mutatnak be? Lásd, Úttalan út.
© Magnet2006. 11. 13.. 18:16||#4
MIKOR JELENIK MEG már a film?????
© Zedas2006. 07. 24.. 15:01||#3
"vajon mi tartja életben õt immáron közel egy évszázada."

Évezred akar az lenni, nem? 1500, 2000, 2500 a három szál...
© bundee2006. 07. 23.. 18:46||#2
komolynak tunik nagyon...
© masek2006. 07. 23.. 18:28||#1
wow, pi, rekviem alapmû
remélem nem nyúlt mellé Darren barátunk...