Ötvös Tibor

Dokumentumfilm egy pedofil papról

Hamarosan elkészül a dokumentumfilm, mely Oliver O'Grady atyát állítja a középpontba. Ám aki valamilyen isteni csodákról szóló mozit vár, az csalódni fog. Az említett pap ugyanis azzal vált hírhedté, hogy közel 30 éven keresztül molesztált gyermekeket - mindezt a katolikus egyház tudtával.

Az idei év nem a katolikus egyházé lesz. A hatalmas botrányt okozó Dan Brown-könyv megfilmesítése miatt már tiltakoztak, ám ezúttal jóval keményebb harc vár rájuk.

Az Emmy-díjjal jutalmazott író-rendező Amy Berg ugyanis Szabadíts meg a gonosztól! címmel dokumentumfilmet forgat az egyház eddigi legnagyobb botrányáról. Az újabb kellemetlenség okozója egy katolikus pap, Oliver O'Grady nevéhez fűződik.



Akinek nem ugrik be semmi a név hallatán, annak elárulom, hogy az atya közel 30 éven keresztül molesztált kiskorú gyermekeket. És ha ez nem lenne elég, a nyomozás kiderítette, hogy az Amerikai Katolikus Egyház vezetői tudtak a dologról. A botrány elkerülése érdekében az atyát egyik helyről a másikra helyezték át, ám az új helyen is folytatta "ténykedését".

A Szabadíts meg a gonosztól! bemutatója már megtörtént és a Los Angeles-i Filmfesztiválon meg is nyerte a Target Documentary Award-ot. A forgalmazás jogát a Lions Gate szerezte meg, a bemutató pedig 2006 végén esedékes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HJPOWER #5
    Ó bakker. A megoldás a South Park 6. évadjának 8. részében van! ;)
  • Morden23 #4
    Ez most tök jópofa. Éppen zajlik Anglia és a Távol-Nyugat berkein belül a pedofília-botrány, erre most kikergetnek egy ilyen filmet. Milyen érdekes egybeesés.
    Amy Berg elég új palánta, egy egészen közkedvelt, de 2004-ben lezárt dokumentumfilm-sorozattal már prezentált a publikum előtt. Na, majd meglátjuk...
  • kandeláber #3
    A lelkésznek lehet felesége/férje, a papnak nem. Ő kiszolgálja magát, ahogy tudja.
  • Tibmanus #2
    és evvel most mit akartál mondani
  • gyuri12 #1
    az apukám lelkésznek tanul...:D