Ötvös Tibor

X-Men invázió a mozikban

Az X-Men: Az ellenállás vége hatalmas sikerét látván a gyártó 20th Century Fox a negyedik rész forgatása előtt leforgat még három filmet, melyekből az egyes mutánsok történetét ismerhetjük meg.

Az X-Men: Az ellenállás vége eddig 220 millió dollárt termelt a gyártó 20th Century Fox számára, így a folytatás nem is lehet kétséges. Ám még mielőtt nekikezdenének a negyedik rész előkészületeinek, futnak pár kört az egyes mutánsokkal.

Amint arról már mi is beszámoltunk, hamarosan kezdetét veszi a Wolverine című akciófilm forgatása, melynek főszerepében és társproduceri szerepkörében Hugh Jackman lesz látható. Az X-Men-sorozat producere, Lauren Shuler Donner és a rendező Brett Ratner szerint jövőre mozikba is kerülhet a film.

A második terv szerint filmet készítenek Charles Xavier mutánsiskolájának növendékeiről is. A középpontban az eddigi részekben kissé elhanyagolt fiatal generáció tagjai állnának, akiknek mind megvan a saját kis története. A tervezet azonban egyelőre csak papíron létezik, zöld utat még nem kapott.

A 20th Century Fox jelenleg épp tárgyalásokat folytat a Sivatagi cápák rendezőjével, David O. Russell-lel, akit szeretnének az Emma Frostról szóló film direktori székében tudni.

Frost egy telepatikus képességekkel rendelkező mutáns, aki képes mások gondolataiban olvasni valamint sajátjait kivetíteni mások fejében. Bár a képregényekben régi motorosnak számít, a trilógiában még nem tűnt fel.

És most következzen az eddigi legkellemesebb bejelentés. A gonosz mutánsok vezetője, Magneto szintén saját filmet kap. A forgatókönyv írása már folyamatban van és a tervek szerint Farkas magánakciója után kezdenék el a forgatást. A főszerepre egy új arcot keresnek, hiszen a film jóval az X-Men-trilógia történései előtt játszódna, ám pár jelenet erejéig visszatérne Ian McKellen is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Broafka #5
    hát remélem nem a filmbeli vadócról lesz majd film, mert az iszonyatosan gyöngére sikeredett, a rajzfilm beli vadóc viszont az egyik kedvencem, ami a filmben van az inkább egy olyan Kittinek felelne meg
  • KoJin Mekre #4
    emma frost--az xmen egyik leghalálosabb ellenségei csapatjának tagja
    bist du magyar? fogalmazáson lehetne "javítni":D
  • SirLord #3
    vadóc? nem kell fölösleges nyáladzás...
    akiknek története is van olyanokat raktak bele, lásd Magneto, aki minjárt kezdésképpen: gyermekkorában egy lágerböl szabadult néemtországban(zsido)
    emma frost--az xmen egyik leghalálosabb ellenségei csapatjának tagja
    rozsomákrol meg ne is beszéljünk:)
  • sylverangel #2
    És vadócról nem lesz film ? :(
  • Werewolf #1
    Nagyon helyes! Jöhet végre a "rossz"ról is film