Szekeres Viktor

Match Point - Woody Allen thrillerje

Többek között Scarlett Johannsson is közreműködött abban a thrillerben, amivel Woody Allen erősen sokkolta rajongóit és utálóit. Permanens stílusváltás vagy csak egyszeri csoda?

Nincs mese, Woody Allen sokadvirágzását éli, a Match Point pedig egy olyan film, ami erre többszörösen is bizonyítékul szolgál. A mester ugyanis ezúttal eltekintett attól, hogy szerepeljen a filmben, sőt, még csak bele sem írta magát, mint tette azt mondjuk a tavalyi Melinda és Melindában, hogy aztán eljátszassa önmagát Will Ferrell-lel. Ezúttal távolmaradt a film történetétől, ami ráadásul nem is New York-ban, sőt nem is Amerikában játszódik, hanem egyenesen Angliában. Műfajnak pedig nem a neurotikus melodrámát, hanem igazi szerelmi thrillert választott.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Pedig az egész teljesen másképp indul. Chris Wilton, egykoron ígéretes teniszező visszavonul és teniszleckéket kezd adni Londonban, ahol megismerkedik egy korabéli férfival, Tom Hewett-tel, s annak egész családjával. Idővel egyre bizalmasabb viszonyba kerül Tom húgával, így olybá tűnik, hogy a család nemsokára kettős esküvőt fog rendezni, hiszen Tom is egy ideje jegyben jár az amerikai tehetségtelen színésznőcskével, Nola Rice-szal.

Talán külsőre nem sokan mondanák a Match Point-ra, hogy Woody Allen-film és talán éppen ennek tudható be óriási sikere, mely mind Amerikában, mind a világ többi részén meghaladta Allen előző 4 filmjének összbevételét. Ez egyben azt is jelentette, hogy a tapasztalt direktor 20 év óta először tudott összehozni egy rentábilis filmet. Ehhez mindössze az kellett, hogy - mint említettem - elszakadjon saját magától és egy szélesebb közönség számára is fogyasztható sztorival álljon elő.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A szerelmi párszög témával jó párszor foglalkozott, de azokban az esetekben az író-rendező inkább a kapcsolatok szövevényére helyezte a hangsúlyt. A Match Point-ban viszont az emberre, a főszereplőre koncentrál, az ő vívódásait követi kamerájával és rögzíti útját, ahogyan halad egyenesen a végzete felé. A téma persze hálás, hiszen a gyarló és gyenge férfi képét volt kiről mintáznia, s bár a téma cseppet sem eredeti, de Allen ki is hangsúlyozza mindezt, amikor hőseivel Dosztojevszkijt olvastat. Ráadásul egy közelmúltban készített filmet is fel lehetne szőrmentén emlegetni, ha kíméletlenül el akarnánk spoilerezeni a Match Point-ot - de nem tesszük, mert a műélvezet mindenek felett elvet mellett nemrég írásban, önnön vérével pecsételte meg az sg.hu lelkes stábja.

A film címe erőteljesen utal a teniszre, de érdekes módon nem e téma körül forog a film központi szála, hanem a neccet boncolgatja, vagyis azt a pillanatot, amikor a labda a háló felső részének ütközve felpattan a levegőbe és elmereng azon, hogy melyik oldalon is érjen földet. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy az egyik oldalon való lepattanás győzelmet, míg a másikon történő talajérintés vereséget hordoz magával. Ezt a metaforát alkalmazza a film is, melyet pompásan sikerült aláfestenie operák, főleg Bizet Gyöngyhalászok című művének zenéjével.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Jól sikerült, pörgős szerelmi dráma a Match Point, igazi kellemes meglepetés, a háttérben lappangó kísértéssel tűzdelt baljóslattal fűszerezve, mely garantáltan leköti a nézőt a több mint két órás játékidő alatt (igen, ez volt Allen eddigi leghosszabb filmje is). Aki az allen-i humorra kíváncsi, a csipkelődésre az inkább hanyagolja a filmet, de a többiek bátran benevezhetnek és megtekinthetik, hogy mivel sikerült sokkolnia rajongóit a rendezőnek. Kíváncsian várjuk, hogy soron következő filmje vajon melyik énjét fogja felfedni előttünk.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Match Point
angol-amerikai-luxemburgi romantikus dráma, 124 perc, 2005

rendező: Woody Allen
forgatókönyvíró: Woody Allen
operatőr: Remi Adefarasin
zene: Georges Bizet, Gaetano Donizetti, Andrew Lloyd Webber, Giuseppe Verdi, Gioacchino Rossini
vágó: Alisa Lepselter

szereplők:
Jonathan Rhys Meyers (Chris Wilton)
Scarlett Johansson (Nola Rice)
Emily Mortimer (Chloe Hewett Wilton)
Matthew Goode (Tom Hewett)
Alexander Armstrong (Mr. Townsend)
Paul Kaye (Estate Agent)
Brian Cox (Alec Hewett)
Penelope Wilton (Eleanor Hewett)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #5
    Az egy elég béna film.. olyan elsőfilmes rendezőnek való.
  • Ryuuzaki #4
    Virgil szerette a csellót, azonban ez a szeretet egyoldalúnak bizonyult... (Kiszáll a cselló a nyomornegyedi lepukkant ház ablakán.) Mondjuk ez a "Fogd a Pénzt és Fuss"-ban volt...
  • Blasta #3
    Hát igen. Enyhén sokkoló filmecske, ami ráadásul kínosan lassan indul be. Kb. 4/3 óra alatt elérte azt, hogy kínosan feszengjek a székben "erre ültem be? minek?"
    Aztán felgyorsul. Egyre érdekesebbé válik, de az biztos, hogy a film csúcsát és azt amiért emlékezni fogunk rá, az utolsó 20 percben éri el. Akkor viszont elragad az a fajta érzés, amit úgy hívunk: lebilincselő.
    Forog az agy, gondolkozol, töröd a fejed, hogy "na innen hova tovább?", és keresed a lehetséges buktatót, tudván, hogy a bűnös úgyis bűnhődni fog.
    És aztán a végén kacéran elmosolyodsz, boldog vagy amiért azt kaptad amit rengeteg film képtelen teljesíteni és rádöbbensz ennek okára: egy Woodi Allen filmre ültél be, és ostorozod magad, hogy az elején ezt elfelejtetted, hogy egy apró esélyt adtál az agyadnak kételkedni a film erejében és lebilincselő végkifejletében.
    Ez van, ez egy bomba jó film és aki esetleg megnézi, az készüljön fel egy lassú, lagymatag és elég hosszú felvezetésre, hogy aztán az utolsó percekben hatalmasat üssön.
  • vg #2
    Utálom Woody Allen-t!
  • tomo #1
    csinos a kis szőke , igy megszerkesztve.