Ötvös Tibor

Rekordot döntött az X-Men 3

Rendezőcsere ide, botrányos forgatás oda, az X-men: Az ellenállás vége jobban nem is kezdhetett volna. A pénteki amerikai premieren több, mint 44 millió dollárt szedett össze és ezzel minden idők 2. legjobb nyitányát tudhatja magáénak.

A tudósok felfedeznek egy "gyógyszert", mellyel a mutációk helyrehozhatók. A mutánsoknak életükben először megadatik a választási lehetőség: élnek tovább nem ritkán titkolt képességeikkel vagy a "normális" életet választják. Xavier professzor toleranciára buzdítja a mutánsokat, míg Magneto szerint ők a gyógyszer az emberiség problémáira. És ezzel kezdetét veszi a két fél közötti végső háború!

Ez a rövid története a már hazánkban is látható X-Men: Az ellenállás vége című képregényfilmnek. A mutánsok rajongói nagy érdeklődéssel várták a filmet, hiszen Bryan Singer helyét az egyébként az első rész rendezésére is kiszemelt Brett Ratner vette át. Várták a filmet a mozitulajdonosok is, hiszen az év eddigi eredményei lehangolóak. A Da Vinci-kódon és a Jégkorszak folytatásán kívül idén még nem akadt olyan film, amely komolyabb érdeklődésre tartott volna számot. Amerikában pénteken kezdték el vetíteni a mozik a filmet és az eredmény mindenkit meglepett. A premier napján ugyanis 44 millió 100 ezer dollárt szedett össze, ami minden idők második legjobb nyitánya (az élen még mindig a Star Wars III - A Sith-ek bosszúja áll 50 millióval).

Összehasonlításképpen: az X-men első része 20, míg a folytatása 31 millióval kezdett, így az eredmény még meglepőbb. Ráadásul a kritikusok is az egekig magasztalják a filmet. Mindenesetre nagy riválisát, A Da Vinci-kódot egyelőre legyőzte, de a botrányfilmnek is vannak még tartalékai.

És akkor mostantól várjuk a beígért Wolverine-film részleteit. A nézettségi adatokkal hétfőn jelentkezem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • drodavid #21
    mindenben a legjobb : http://www.csajozasitanacsok.hu/?pid=31987
  • C7 #20
    ki az a feka?
  • C7 #19
    szerintem is ez olyan, mint Yoda nélkül a régi trilógia. kb.
  • Magiszter #18
    !!!!Spoilert tessék használni!!!!
  • Csudri #17
    Spoiler: Ha megnézted volna a stáblista utáni kis szösszenetet a moziban, akkor tudnád, hogy csak a teste halt meg Xavier-nek! A tudatát átnyomta abba fekába, akiről mesélt a gyerekeknek! Úgyhogy lesz itt még hent keményen! :D
  • mezeimodell #16
    Jah, és meghalt Patrick Stewart is, Xavier processz..izé professzor. Így nincs sok értelme a prof nélkül az egésznek. Ő volt a vezéregyéniség. Szerintem így nem lesz(ha lesz) jó foltatás. Tuti hogy majd valahogyan visszatér... (mondjuk A Picard Patrick Stewart már eléggé vén trotty, lehet hogy azért halt meg mert nem akartak vele több részt forgatniXD)
  • mezeimodell #15
    Szar, meghalt a fele az embereknek, FOs az egész, hogy magneto a végén mozgatja a sakkbábukat nemlétező erejével. (pedig nem is egy, hanem 4 tűt kapott) és a telekinézises kislányt (jane, wagy mi a neve) sem kellet volna megölni, a Tubi "Náci Pillangó" pedig egyenesen röhögésre ingerelte a melletem ülőket ahogy meg akarta csupaszítani magát...
  • Darth Sith #14
    tényleg jó film volt, szombat este láttam. Kiváncsi vagyok az X-men 4-re, mert a film vége alapján tuti hogy lesz. :) Magneto powa.. :)
  • SirLord #13
    logant egyértelmüen azért forditották rozsomák helyett farkasra, mert röhejes lett volna---marketing
    magneto jol hangzik, mistik ugyszintén, itt az lett volna röhejes ha magyarra tolják(amit képregénybe se csináltak) vagyis mágnes lett volna? na az lett volna vicc...mint vmi disney faszság...
    mistiqe magyarul rejtély, ami szerintem rendkivül jo forditás...
    a film szerintem darabos volt, amint belekzdett egy részletbe, már be is fejezte, jött a következö, és vártam h "na erröl még lesz szo" de nem... lásd.: (spoiler) egyszercsak azt veszem észre halott scott, majd egy szerelmi 3szöget akar kiélezni, azt hopp xavier is halott, azt azt a beigért örrobotokrol ne is beszéljünk... a közepe rendkivül uncsi volt, talán épp ezért mert semmilyen témába se vágtak bele, csak elkezdtek aztán ott is hagyták...
    kicsit csalodott vagyok:(
    de jo volt:) jobb mint a 2:)
  • BCS CORPS #12
    a mostani sikert a második résznek köszönheti