Ötvös Tibor

Valóban létezik Silent Hill?

Érdekes felvétel vált elérhetővé a napokban a neten. A Silent Hill forgatókönyvírója, Roger Avary utazásai során rálelt Centralia városára, mely akár a hírhedt horrorjáték helyszíne is lehetne.

Mint azt már bizonyára mindenki tudja, hamarosan a hazai mozikban is bemutatásra kerül az utóbbi idők egyik legjobban várt filmadaptációja, a Silent Hill. A méltán híres játék filmváltozata egy Csendes Domb nevű városkában játszódik, mely szinte teljesen kihalt és a maradék lakosság is a gonosz szolgálatában áll.

Eddig mindenki úgy vélte, az egész csak kitaláció. Ám a film forgatókönyírója, Roger Avary utazásai során eljutott Centralia városába Pennsylvania államban, ahol kamerájával forgatott is. A felvétel alapján a városka akár Silent Hill is lehetne.


Centralia városának lakossága 1981-ben meghaladta az 1000 főt. Ez a szám azonban mára mindössze 11-re csökkent, köszönhetően annak, hogy a közel 40 évig üzemelő bánya kiégett. Szinte véletlen egybeesés, hogy Silent Hill városa egy bizonyos Witse szénbánya robbanása miatt ürült ki - többek között.

Mindenesetre a felvétel elég meggyőző, bár azért azt tudni kell, hogy Amerikában (és a világ más tájain is) léteznek ilyen kihalt városok, de marketing szempontból mindenképpen elismerést érdemel az ötlet. És ki tudja, akár még igaz is lehet.

A felvétel innen tölthető le.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Anett92 #8
    Naon klassz, meggyőző. Kicsit azért ijesztő
  • drizzt1666 #7
    durva...
  • Derapo #6
    Az öcsém akkortájt jött a világra:)
  • cSuwwi #5
    remélem nem 86-os vagy :D (bár ez rossz vicc volt) :|
    idén lesz a 20. évfodulója csernobilnak :|
  • Warpcore #4
    tényleg hatásos ez a video =)
    csak egy kis pontosítás.. 2000fős jólmenő bányászváros volt, alatta található az államok legnagyobb egybefüggő szénmezője..ami azért ciki mert most az egész szép lassan ég a föld alatt =)
    szóval ma hivatalosan 15en laknak ott.
    És a videoba említették h eben az ütemben még 1000évig égni is fog...
  • St0RmTr00pEr #3
    26? szülinap rulz :)
  • 5i #2
    Már rohadtul várom a filmet! Április 26?

    Egyébként cool a felvétel, tényleg kirázott tőle a hideg.
  • Tompika007 #1
    Kezdődjön!