Ötvös Tibor

Beköszöntött az új Jégkorszak!

A meteorológusok tévedtek, a jégkorszak bizony beköszöntött - legalábbis az amerikai mozikban. Sid és barátainak legújabb kalandja ugyanis az idei év eddigi legjobb nyitányát produkálta.

Végre megérkezett a világ mozivásznaira a nagysikerű Jégkorszak folytatása. Az első rész sikere előrevetítette ennek a sikerét is. A Jégkorszak 2 - Az olvadás azonban még így is meglepően kezdett. A 70 millió dolláros nyitány az idei év eddigi legjobb kezdése volt. Az animációs filmről bővebben a már megjelent kritikánkban olvashattok.


A makkomat nem kapod be!

Második helyre csúszott Spike Lee thrillerje, A belső ember, melynek összbevétele jóval 52 millió felett jár. A sztárokkal teletűzdelt filmtől azonban kicsit többet vártunk. Harmadik helyen kezdett a Warner Bros. zenés vígjátéka, az ATL.

Rashed egy görkoris csapat vezetője. New-New a helyi görkoris diszkó egyik alkalmazottja, aki halálosan szerelmes a "vezérbe". A filmben szerepet kapott még a TLC egyik tagja, T-Boz is. A tipikus afro-amerikai film hazánkban valószínű csak DVD-n jelenik meg.


Nem rossz a felhozatal

A következő az Anyám nyakán című sikervígjáték, mely eddig több, mint 73 millió dollárt kapart össze. Ötödik a Wachowski-fivérek képregényfilmje, a sok kritikával illetett V, mint vérbosszú, mely hazájában nem szerepelt valami fényesen. Legalábbis a stúdió többet várt az eddigi 56 milliónál.

Őt a horror Stay Alive követi, mely alig 17 millió dollárt szedett össze két hetes pályafutása alatt. Sok jót azonban nem jósolok neki, hiszen a múlt héthez képest közel 60%-os visszaesést produkált. Hetedik egy vígjáték, a She's the Man, mely elég szépen tartja helyét. Eddigi több mint 26 milliójával immáron harmadik hete tanyázik a Top 10-ben.


Nem láttál erre egy fogorvosi rendelőt?

Nyolcadik az érdekes és elég egyedi marketingfogással reklámozott horror, a Slither. A film elég gyengén nyitott, hiszen még a 4 milliót sem szedte össze a közel 2000 vászonról, ahol bemutatták.

Adott a szokásos horrorklisé. Egy kisvárosban egy idegen pestis megfertőz egy helyi lakost, aki ennek hatására vérengzésbe kezd. A férfi felesége csapatot szervez, hogy megállítsák egykori szerelmét.


Kilencedik a Tim Allen-féle The Shaggy Dog, mely eddig 53 millió dollárt jövedelmezett. Tizedik az Elemi ösztön régóta készülő és botrányokkal övezett folytatása. A hét bemutatói közül Sharon Stone sokadik visszatérését küldték a legkevesebb moziba. Mindössze 1453 vásznon kezdték el vetíteni, így a 3,2 milliós kezdés még nem sokat jelent. A film kritikája hamarosan olvasható lesz nálunk is.

Catherine Trammelt írónőt újból egy bűnténnyel gyanúsítja a rendőrség. A Scotland Yard Dr. Michael Glasst jelöli ki a nő pszichiáterének. A férfit, akárcsak Nick Currant annak idején, elbűvöli Catherine Tramell varázsa, és vakon sétál a nő csapdájába.


A vicces cserejátékosok

A jövő héten két film kerülhet be a Top 10-be. Az első egy baseball-vígjáték, a The Benchwarmers, melynek főszerepeit Rob Schneider, David Spade, Jon Heder és Jon Lovitz alakítják. A második főszerepében a latin szépfiú, Antonio Banderas perdül táncra. A megtörtént eseményeken alapuló Take the Lead április 7-én kerül az amerikai mozikba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laci az AGY #2
    "A makkomat nem kapod be!"

    Hátöh, tudom rossz aki rosszra gondol, de akkor is... :D
  • strogg #1
    De kevés film van amire érdemes költeni egyáltalán.
    A jégkorszakra beülnék. De a többi pff....