Amióta ismét a rádióbarát gitárzenék jelentik a legkelendőbb árucikket a poppiacon, megszaporodtak a hogyan váltunk sztárokká és/vagy emberi roncsokká és/vagy koporsótöltelékké mottójú dokumentum- és fikciós filmek.

Ezek alapvetően ugyanarra a srófra járnak, felváltva mutogatnak életképeket, koncertbevágásokat és jeleneteket a tagokkal, és visszaemlékezéseket a környezetükben élőktől. A tavalyi Titanic Filmfesztiválon ilyen film volt az önpusztítást középpontba állító Ezt kapd ki!, az idein elsőre ilyennek tűnik a Fejtestvérek. Ha maga a formátum nem is ad nagy teret a kibontakozásra, kedvező esetben a vibráló egyéniségű főszereplők leköthetik a néző figyelmét.

Keith Fulton és Louis Pepe nem is adta alább egy sziámi ikerpárnál, ami lássuk be, bizarr választás egy a színpad mögötti életet bemutató doksihoz. Vagy legalábbis az lenne, ha nem áldokumentumfilmről lenne szó. A regény alapján írt forgatókönyv szerint a sziámi rocksztárok sem viselkednek másként, mint szingli társaik, a beszámoló tanúsága szerint ugyanúgy üvegből isszák a vodkát, ugyanúgy az orrukkal szippantják a kokaint és ugyanúgy a nyelvük alatt hordják az LSD-bélyeget (csak a szex bonyolultabb egy kicsit, de megoldják).



A személyiség széthullása az objektív okokból eleve instabilabb ikreknél természetesen gyorsabb lefolyású, amit egy álcázott játékfilmes töredékből átvett, Radírfej-borultságú inzertekkel érzékeltetni is próbáltak a filmkészítők. A játékfilmes jegyek amúgy is meghatározóak: a jelenben megszólaltatott akkori szereplők teátrálisan hallgatnak, mélyen néznek a lencsébe, vagy ha beszélnek, azt olyan ízzel teszik, mintha most adták volna a szájukba a szavakat. A karakterek is elég életszerűtlenek: a papírmasé figurák között megtaláljuk a szivarozó impresszáriót, a végzet asszonyát és egy kamionos modorú tiszttartót, aki annyira olyan, mint Begbie a Trainspottingból, hogy le sem hazudhatná, hogy nyúlta a figurát.

Mindezt tetézi, hogy erősen fejnehéz a film, a hosszas kidolgozás után a valóban drámai eseményekre csak néhány perc jut, az ikrek tragikus halálát, vagy - az ilyenkor szokásos és megnyugtató - lezárást jelentő értékelő visszatekintést érthetetlen módon szinte teljesen eltussolják. Ami marad így ebből a teljesen hagyományosnak látszó, mégis furcsa darabból, az néhány elkapott pillanat, amikor az ikrek Mick Jagger módjára maguk is az élet császáraivá válnak, feledve, hogy milyen kegyetlen sorsot mért rájuk a gondviselés.

Az április 9-ig tartó 13. Titanic Budapest Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott alkotások közül a legtöbb díjat a Cigánykerék című alkotás kapta, amely nem kevesebb mint tizenkét elismeréssel dicsekedhet - köztük a legjobb film, rendezés, operatőr, női és férfi alakítás Ausztrál Filmdíjai 2004-ből. A Te meg én és minden ismerősünket 2005-ben díjazták Cannes-ban (Arany Kamera, a Kritikusok Hete nagydíja, ifjú kritikusok díja), San Franciscóban (közönségdíj), Stockholmban (a legjobb első film) és a Sundance-en is (különdíjat kapott). A 4 című film Kolozsvárott 2005-ben nagydíjat és a legjobb operatőrnek járó elismerést kapta, Rotterdamból a nagydíjon kívül az Arany Kaktusz-díjat, Buenos Airesből pedig a legjobb rendezés díját hozta el.