Napi Online

Sikeres volt az olimpia a Magyar Televíziónál

Sok panaszra nem lehet oka a Magyar Televíziónak, hiszen a téli olimpia műkorcsolyaversenyeinek és megnyitóünnepségének igen nagy volt a nézettsége.

Előbbiek egyébként az olimpia legnézettebb műsorai voltak - derül ki az intézménytől kapott adatokból -, s a február 17-én sugárzott páros kötelező program este kilenc óra utáni adása a teljes népesség 9,2 százalékát ültette a képernyők elé, 19,4 százalékos közönségrészesedés mellett. A műkorcsolyagála február 24-i adása pedig a 4 évnél idősebbek közül 2,42 millió nézőt ért el hosszabb-rövidebb időre. (A 2002-es téli olimpia legnézettebb közvetítésének számító műkorcsolyagála a teljes népesség körében 7 százalékos nézettséget és 18,9 százalékos közönségarányt hozott, az elért közönség, vagyis azok száma, akik legalább egy percre bekapcsolódtak az adásba, 896 077 fő volt).

Az idei olimpia síversenyei is a várt érdeklődést hozták: a női lesiklást például a teljes népesség 7 százaléka nézte végig, a közönségarány itt 13 százalékos volt. Meglepő módon a jégkorongküzdelmek nézettség elmaradt a várttól, pedig a válogatottakban ezúttal játszottak a NHL sztárjátékosai is - tájékoztatott Schulek Csaba, a Telesport főszerkesztője. Ezzel együtt is elmondható, hogy az olimpia versenyei az m1 és az m2 nézettségét is növelték. Schulek Csaba megjegyezte, pontos adatai ugyan nincsenek, ám ismeretei szerint a támogatók és a hirdetők körében is népszerűek voltak a játékok, mert sok reklámidőt tudott a tévé értékesíteni.

Fischer András, az MTV üzleti és termékfejlesztési igazgatója csak annyit mondott, hogy a nézői siker mellett sem tudták a költségeket - jogdíj, közvetítési díj - kitermelni a reklám- és szponzori bevételekből. Schulek kiemelte, hogy a közvetítések szempontjából eredményes olimpián vannak túl. Ez még akkor is igaz, ha életüket az Eurosport "24 órás" közvetítése is megnehezítette. Ezzel kapcsolatosan kifejtette: számukra ebben a küzdelemben az azért előnyt jelentett, hogy a Magyar Televízió elérhetősége a háztartásokban 99 százalékos, míg az ez alkalommal konkurensnek nevezhető sportcsatornáé - információi szerint - 60 százalék körüli.

Emellett úgy próbálták felvenni a versenyt, hogy kifejezetten kurrens, nagy érdeklődésre számot tartó versenyeket közvetítettek, úgy, hogy minél kevesebb átfedés legyen az Eurosport programjával, illetve naponta többször is összefoglalókat sugároztak. Összességében a játékokról a Magyar Televízió több mint száz órát közvetített. Ennek jelentős része az m1-en, élőben kapott műsoridő volt, ahol éppen a jégkorongé és a műkorcsolyáé volt a főszerep. A közvetítésekben egyébként a televízió mintegy 150 munkatársa vett részt, négy kiutazó riporterrel.

Schulek Csaba, a Telesport főszerkesztője a közszolgálati tévén az új idénytől újrainduló Bajnokok Ligája (BL) küzdelmeiről elmondta, szeretnék stúdióműsorral megtámogatni a programot, ám a nagy nézettséget úgy szeretnék biztosítani - a BL-meccsek első választójának birtokosaként -, hogy a fordulók előtt sms-en, illetve interneten tartanának szavazást, hogy mely találkozót szeretnék a leginkább látni a nézők. E szavazás eredményei döntenek arról, hogy végül melyik meccs kerül képernyőre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!