SG.hu·

Feldolgozzák a Péntek 13-at

Újabb remake előkészületeiről kaptunk hírt - ezúttal a legutóbb az Elm utcai Freddyvel összecsapó Jason támad fel ismét. A feldolgozást Michael Bay felügyeli.

Remake remake hátán. Már egyáltalán nem meglepő, ha egy régi film feldolgozásáról érkezik hír - most egy, immáron harmadszor felélesztett gonosztevő tér vissza a vásznakra. A hokimaszkos gyilkos, Jason először 1980-ban tűnt fel a Péntek 13 első részében. Az "első" szériában kilenc részt megért horror-sorozat 1993-ban zárult le a Jason Goes to Hell: The Final Friday című résszel.

Ezután következett 2001-ben a sci-fi környezetbe helyezett Jason X, mely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Két évvel később azután Jason társat is kapott az Elm utcai álomgyilkos, Freddy személyében, akivel azonban összekülönböztek és végül halálig (?) harcoltak. A Freddy vs Jason - bár hazánkban csak DVD-n jelent meg - hazájában az év egyik legnagyobb sikere volt.

Most Michael Bay úgy döntött, előveszi a legelső Péntek 13-at és egy, a klasszikushoz méltó feldolgozást készít belőle. A remake-ről egyelőre csak azt tudni, hogy a New Line Cinema forgalmazza majd, producerként pedig Bay neve fog szerepelni a stáblistán.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Luckybasstard2007. 09. 27.. 12:46||#10
Én naon várom már...állítólag 2008 végén lesz kész...

Egy Paramount/New Line koprodukció lesz Michael Bay rendezésében (ez remélem nem megy majd a trash-faktor rovására) <#beka2>

Az elsõ 3-4 rész remake-je lesz tulajdonképpen, remélem nem kurják el ( a 8., 9. 10. részt szerintem mindenképp odaveri majd)

© user19912006. 04. 24.. 18:10||#9
Szerintem nagyon rosz ötlet fel dolgozni ezt a filmet mert ez igy jó ahogy van!!!!!
© winnie2006. 02. 17.. 13:30||#8
elég nagy sz*rban lennénk, ha el lehetne pusztítani. ez a horror lényege, nem az, hogy kinyírják - akkor nem lenne második rész
© Kannibal2006. 02. 16.. 13:35||#7
jobban vágynék egy jó Elm utcai remakenek! régen nagyon szerettem
© NEOreg32006. 02. 15.. 12:15||#6
úgy tudom, hogy lesz Freddy vs Jason 2<#fejvakaras>
© vg2006. 02. 15.. 08:56||#5
Annyira utálom az olyan horror filmeket, ahol egy szuper-elpuszíthatatlan-mindigfeltámadok-csakhentelek "szörny" van. <#levele>
© sweech2006. 02. 15.. 08:29||#4
én ennek személy szerint örülök, hátha jobb lesz mint a régi <#idiota>
a freddy vs jason tényleg jó film volt, de a magyarok a jó filmeket sosem játszák moziban (pl.: spongyabob mozifilm <#smile>)
© winnie2006. 02. 15.. 00:02||#3
jason hokimaszkos - és valóban feltûnik az elsõ részben😊 nem maszkban, és igen fiatalon😊

amúgy meg királyság. még több horror remake-et. aki nem szereti pket, az ne nézze - ha jól sikerült, annak csak örüök. mástól meg nem sajnálom a pénzt.
© crotinake2006. 02. 14.. 20:49||#2
"A hokimaszkos gyilkos, Jason elõször 1980-ban tûnt fel a Péntek 13 elsõ részében."
Én úgy tudom csak 2. résztõl volt Jason(hokimaszkban) fõszereplõ! Mintha alsõ részben anyuci lett volna a "goré"!?
© jimmy1272006. 02. 14.. 20:03||#1
ez az legyen mit elbaszni csak így tovább a ködöt is sikerült a péntek 13 még jobban elbasszák ez az fiúk csak így tovább ha freddyt is feldolgozzátok lángolni fogtok szemét hollywoodi pénzéhes bagázs.