Ötvös Tibor

Megvan a Caspian herceg rendezője

Hazánkban még mindig látható a mozikban a Narnia krónikái legelső része, de Holywoodban már a folytatás(oka)t tervezik. Az új rész rendezője az elsőt is vezénylő Andrew Adamson lesz.

A Walt Disney tavalyi legnagyobb sikerét egyértelműen C.S. Lewis Narnia krónikái-sorozatának filmadaptációja hozta. A készítők nem is ülnek sokat a babérokon, hiszen már el is kezdték a Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény után a sorozat negyedik kötetének, a Caspian hercegnek filmre vitelét.

Narnia, ahol az állatok beszélnek, a fák vándorolnak, s ahol hamarosan kitör a véres háború. A herceg, kit jogtalanul megfosztottak trónjától, végső elkeseredésében hadsereget gyűjt, hogy megszabadítsa hazáját a bitorlótól. Végül azonban két ember között dől el a küzdelem, a becsület csatája dönt az egész világ sorsa fölött.


Adamson már rutinosan mozog a zöld háttér előtt

A második rész rendezőjét a tegnapi napon jelölték ki. A producerek elégedettek lehettek az első résszel és mutatóival, hiszen a folytatás rendezésének feladata ismét Andrew Adamsonra hárul. Adamsonnak ez lesz a negyedik rendezése. A Narnia krónikái első része előtt a világsikert aratott animációs mese, a Shrek két részét vezényelte le.

Az is biztos, hogy a főszerepekben visszatér a négy testvér, vagyis Georgie Henley, Skandar Keynes, Anna Popplewell és William Moseley.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • C7 #7
    Tiriannál és Malbethnél az igazság...
  • Tirian #6
    Hát nem azért.
    Azért mert olyan sorrendben írta a könyveket Lewis:
    1.Az oroszlán...
    2.Caspian..
    3.A hajnalvándor..
    4.Az ezüsttrón
    5.A ló és kis gazdája
    6.A varázsló unokaöccse
    7.A végső ütközet
  • Malbeth #5
    Szia!
    Látom egy kicsit te is őssze vagy kuszálva...hisz ezt írod :" A Narnia krónikái története a 2. a sorban, a Caspian herceg a 4. ..." Ebben bizony sok hiba van...A Narnia Krónikái hét
    könyvből állnak,és mindegyik címben szerepel az hogy
    Narnia Krónikái...plussz egy afféle acím.Például
    Narnia Krónikái:Caspian Herceg vagy Narnia Krónikái:A Varázsló unokaöccse stb.stb.
    Hogy most miért a negyedik könyvet (Caspian Herceg) fogják megfilmesíteni...?Ennek elég egyszerű magyarázata van:Mert ebben a részben is a Pevensie gyerekek szerepelnek gyermekkorukban és ezért gyorsan le kell forgatni mert mint tudod a gyerekszínészek nőnek mint a bolondgomba.
  • HerrKiss #4
    Igazán elmondhatná már valaki, hogy miért össze-vissza forgatják és vetítik a filmeket? Miért nem lehet úgy, ahogy elkészültek? A Narnia krónikái története a 2. a sorban, a Caspian herceg a 4. ... Miért kell összekeverni mindent?
  • Malbeth #3
    Hali Cat!
    Narnia világában sem beszél minden állat.Azokra vadászni is lehet...,mint a film végen amikor egy szarvast üldöznek.
    Aslan nem eszik semmit sem...,Ő a teremtő,nincs szüksége kajára!
  • akyyy #2
    farkast:D
  • Cat #1
    vajon mit esznek az emberek abban a világban, ahol minden állat beszél? :) mindenki vegetáriánus? :) és a ragadozók (pl. aslan, az oroszlán)?