Ötvös Tibor

Az Universal 2006-os kínálata

Az Universal idén jó pár filmmel árasztja el a világ mozivásznait. Akadnak köztük igéretesek és kevésbé érdekesek is. Most lássuk őket egyesével, bemutatási időpontjuk szerint.

Curious George


A stúdió első bemutatója február 10-én lesz, méghozzá egy rajzfilm személyében. A mese egy majom kalandjait meséli el a nagyvárosban, akit az őserdőből a Sárga Kalapos Férfi hozott el. A hangokat szokás szerint igazi világsztárok szolgáltatják, így Amerikában Will Ferrell, Drew Barrymore és Eugene Levy hangoskodnak majd a film alatt.

Inside Man



A következő az Universal egyik legígéretesebb alkotása. Az Inside Man történetében egy túszejtés során egy kemény zsaru és egy okos bankrabló kerülnek szembe. Utóbbi célja végrehajtani a legtökéletesebb bankrablást. A filmet Spike Lee rendezi. A főszerepeket olyan világsztárok alakítják majd, mint Denzel Washington, Clive Owen, Willem Dafoe és Jodie Foster. A film március 24-től lesz látható az Államokban.

Slitcher



Az eddig látottak alapján a film remek horror-vígjáték lehetne, ám a készítők nagyon komolyan veszik a filmet. Vagyis az előzetesekkel ellentétben ez nem vígjáték, hanem igazi horror-sci-fi lesz... szerintük. A történet szerint egy idegen organizmus fertőz meg egy kisvárost. A még nem fertőzött emberek csapatot alkotnak és felveszik a harcot egykori barátaik, családjuk ellen.

Flight 93



A következő film megtörtént eseményeken alapul. A dráma a 93-as Járaton történteket mutatja be. Aki nem tudja hova tenni a gépet, annak elárulom, hogy ezt a járatot is eltérítették szeptember 11-én, ám végül az utasok - saját életüket is feláldozva - visszafoglalták a gépet, mely végül lezuhant. A rendezői széket A Bourne-csapdát is jegyző Paul Greengrass foglalja el. A dráma április 28-án kerül a mozikba.

The Break Up



A film, amely - a pletykák szerint - összehozta Vince Vaughn-t és Jennifer Anistont. A romantikus komédia egy párról szól, akik - miután rájönnek, hogy tovább nem bírják együtt - szakítanak, ám egyvalamivel nem számoltak: ettől még egy fedél alatt kell élniük. A stúdió ettől a filmjétől várja a legtöbbet. Erre meg is van minden esélye, hiszen a pletykalapok folyamatosan a két főszereplő kapcsoltáról cikkezett és így kiválló ingyenreklámot biztosítottak a produkciónak, melyet június 2-től nézhetünk meg.

The Black Dahlia



Az utolsó, említésre méltó film bemutatója egyelőre nincs kitűzve. A történet a '40-es évek Amerikájában, Los Angelesben játszódik. Két rendőr egy gyilkossági ügyben nyomoz. A kutakodás során egyikük rájön, hogy valamilyen módon barátnője is érintett az ügyben. A film rendezője Brian DePalma, stílusa pedig igazi film noir lesz. A főbb szerepekben Josh Hartnett és Scarlett Johansson lesznek láthatók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jano #9
    Széleskörű információs oldalt mozifilmekről, amik "megbízható források" is egyben.
  • winnie #8
    milyen oldalt keresel?
  • Jano #7
    Akkor mondj egy jobb oldalt.
  • winnie #6
    nehogy hirtelen megbízható forrásként kezeld a fan-ek által szerkesztett imdb-t...
  • Loál János #5
    Az IMBD-n is Comedy / Horror / Sci-Fi a Slither (nem SlitCher!) besorolása, szal nem tudom hol mondtak ilyet a készítők. :|
  • sokadikgab #4
    se egy haborus film? se egy scifi?
    unalmas egy ev lesz ...
  • Broafka #3
    azt nem ajánlja az universal :D
  • schrank #2
    és hol a ...szomba van a hannibal fiatalkorát bemutató mozi
  • Help17 #1
    The Black Dahli az egyetlen érdekes közülük, meg talán a Jodie Foster film...