Ötvös Tibor

Kevin Smith folytatja a Dogmát?

A jelek szerint Kevin Smith folytatja 1999-es vígjátékát. A Dogma igazi klasszikussá nőtte ki magát és Smith egyik legismertebb filmjévé vált.

Két angyal, Loki és Bartleby "kicsit" magukra haragították Istent, ezért a Földre száműzettek, s csak a végítéletkor juthatnak vissza a Mennybe. Nekik azonban nincs kedvük várni még pár ezer évet és éppen kapóra jön a "Hajrá Katolicizmus" kampány, aminek keretében némi csellel ismét hazajuthatnak. A dolog hátulütője, hogyha sikerül, akkor megszűnik a lét, hisz kiderül, Isten nem csalhatatlan. Ez persze nem tetszene sem a Menny, sem a Pokol lakóinak, ezért mozgósítanak mindenkit, hogy a két száműzött ne hajthassa végre tervét. Időközben fény derül néhány alapvető igazságra, mely megváltoztatja a hitünket.


A film igazi sztárparádét vonultatott fel. Ben Affleck és Matt Damon mellett Salma Hayek, Chris Rock, Linda Fiorentino és Alanis Morissette is felbukkantak.

"Mikor elkészítettem a Dogmát, úgy éreztem, több filmet nem tudok a vallási témában alkotni." - nyilatkozta Smith. "Hiszen az a film 28 évnyi testi és lelki meditáció eredménye volt. Ám most úgy érzem, van még mit mondanom."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FTeR #4
    a dogma kegyetel jó film volt. kevés filmet tudok mondani, amit ennyiszer végignéztük a havrokkal és sírva röhögtük végig minden alkalommal.
    azomban én sem hiszek a második részben.
  • takysoft #3
    ez tényleg a dogma 1-ről szól.


    mellesleg a "veszélyes" helyett inkább "rizikós", vagy "mekény munka"

    ezért is nem meri bevállalni a brizzard a starcraft II-t, hogy egye meg őket a fene.
  • Garfield #2
    Őőőő, feltétlenül ki kell tenni olyan híreket, melyeknek - szó szoros értelemben - az első és utolsó mondatán kívül semmi köze a címben írottakhoz?
  • Alfa Of NS #1
    Hát nem tudom. A Dogma nekem nagyon tetszett, de a folytatások általában "veszélyesek".