Ötvös Tibor

Tarolt a Fűrész 2

Hatalmas várakozás előzte meg a tavalyi horror-thriller, a Fűrész folytatásának bemutatóját. Az első részt is gyártó Lions Gate 4 milliós költségvetésből hozta tető alá a folytatást és a folytatás bizony busásan meg is térült.

A Fűrész 2 ugyanis rögtön az első helyen nyitott 31 milliós bevétellel. Mikor Eric Mason nyomozó (Wahlberg) egy különös haláleset helyszínére ér, már tudja: a szadista gyilkos újból visszatért! Minden erejével az ügyre koncentrál, melynek meg is lesz az eredménye. A gyilkos rendőrkézre kerül. Ám a beteg szadista számára ez csak újabb lépés halálos játékában. Nyolc "kiválasztott" ekkor már az életéért küzd. Mason kénytelen csatlakozni a játékhoz.


Második helyen kezdett a hamarosan hazánkban is látható Zorro legendája. Az Antonio Banderas nevével fémjelzett kalandfilm 16 milliós kezdése nem adhat túlzott ünneplésre okot. A 75 milliós költség kemény dió lesz.

A dobogó alsó fokán Uma Thurman és Meryl Streep közös produkciója, a Prime nyitott 7 millió dollárral. Említést érdemel a múlt heti első helyezett Doom (le)szereplése. A film 72%-os hanyatlással a lista 7. helyére került. Az eddig összekapart 23 millió dollár csúnya lebőgés. A Universal valószínű az utolsó cseppet is kisajtolja belőle, de hazájában maximum 30-35 milliót szedhet össze.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pasy01 #2
    a DOOM látom megemlitésre került..hm...azt azért sajnálom hogy már lebögés-t kapott... :(
  • pasy01 #1
    hmmm. Várom.. a szememben nem volt akkora durranás.. de egy igazan ötletes film...tulképp nem került nekik sok pénzükbe...ha jol tom. igy igencsak nyereséges.