Ötvös Tibor

Mickey Rourke Thomas Jane nyomában

Hollywood a "Sin City - A bűnös város" sikere óta újból kegyeibe fogadta a vásznak egyik legnagyobb fenegyerekét, Mickey Rourke-ot. Thomas Jane pedig Hollywood egyik legfeltörekvőbb akció-sztárja. Most egymás ellen fordulnak - legalábbis a vásznakon. "A megtorló" és "Az álomcsapda" sztárja csatlakozott a Mickey Rourke - Diane Lane pároshoz John Madden "Killshot" című filmjében.


Thomas Jane a Punisher-ben

A történet Elmore Leonard novellájának cselekményét követi majd. Egy asszony és kétkezi munkás férje szemtanúi lesznek, amint rossz fiúk megzsarolnak valakit. Carmen (Lane) látja meg a bűntényt és ezért neki és vasgyári munkás férjének, Wayne-nek fizetniük kell. Blackbird (Rourke) csendesen és elegánsan, míg Richie ostobán és eszét vesztve gyilkol. Mindkettejük ugyanazt a feladatot kapják: tűntessék el az összes tanút. Ám amikor a halálos duó elkezdi a hajszát rádöbbennek, hogy nem is olyan egyszerű megfelelő helyszínt találni a gyilkosságra.

A film thriller lesz. A forgatást október 11-én kezdik meg Torontóban, a vásznakra pedig 2006. március 17-én kerül majd fel. A forgatás befejezte után Jane elkezdi "A megtorló" folytatásának reklámozását, majd megkezdi a "The Dark Country" című akciófilmjének forgatását.

Rourke, amint arról már beszámoltunk, először a "Domino", majd a "Stormbreaker" című családi filmben lesz látható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!