Ötvös Tibor

A rémálom nyara: tudom, mitől fogsz félni jövő nyáron

Úgy tűnik a mostani horror-bukások nem rémítik el a stúdiókat a további filmekkel. Legutóbb a Viasztestek című Paris Hilton mellékszereplésével készült feldolgozás bukott el a nézők moziba csalogatásának kemény háborújában. „Ha nem megy egyediként, próbáld meg egy bejáratott címkével” – gondolhatták a Sony Pictures fejesei és újból harcba küldik két, sokat próbált katonájukat.

Folytatása készül a tini-horror Tudom, mit tettél tavaly nyáron-nak valamint az Árnyék nélkül című thrillernek is. Az előbbi a Sikoly mellett segített megteremteni a tini-horror műfaját és eddig két rész készült belőle. Sztárrá avatta Jennifer Love Hewitt-ot és Freddie Prince Jr.-t is, ám ők nem igazán hálálták meg ezt. A film készítői közül egyedül Sarah Michelle Gellar tudta megtartani – sőt, növelni – népszerűségét. A rendező Jim Gillespie egyetlen említhető alkotása a Sylvester Stallone főszereplésével készült D-Tox volt, ami szintén bukás volt. Az új részben a hírek szerint az első két rész készítőiből senki nem vesz részt.

Az Árnyék nélkül Paul Verhoven műve volt. A nagyon izgalmas thriller számomra Kevin Bacon zseniális gonosz-alakítása maradt emlékezetes. De a folytatásban ő sem vállalt szerepet. Remélem nem egy – vagy két – bőrlehúzást láthatunk majd 2006 nyarán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fie #3
    Persze a bukásért a P2P hálózatok a felelősek.
  • Mészy #2
    Már majdnem elfelejtettem mit tettél tavaly nyáron...
  • NEOreg3 #1
    Minek akarják az árnyék nélkül-t folytatni, mikor a láthatatlan emberke meghalt(ha jól emlékszem felrobbant a laborral együtt), bár ez senki sem látta:P