Ötvös Tibor

Szamuráj lesz Samuel L. Jackson

Hollywood első számú afro-amerikai színésze, Samuel L. Jackson szamuráj lesz, mégpedig az "Afrosamurai" című akciófilm főszereplőjeként és társ-producereként.

A film egy manga-rajzfilm feldolgozása lesz. Az eredeti Takashi Okazaki, a manga rajongók istenként tisztelt írójának tollából származik. A film történetének középpontjában a Jackson alakította "2-es számú" Afro szamuráj áll, aki keresztül-kasul utazik a világban, célja bosszút állni azokon, akik kisgyerekként a szeme előtt végeztek édesapjával. A gyilkos neve "1-es számú", egy háromkezű lövész, aki a sötét lovagok főnöke.

A filmet 2006 elején kezdik majd forgatni és 2007-ben szeretnék bemutatni. Mintegy előfutárként ugyanebből a történetből ugyancsak "Afrosamurai" címmel egy rajzfilmsorozat lesz látható a tévék képernyőjén, amihez a film szereplői hangjukat is adják majd.



Jackson igencsak termékeny az utóbbi időkben. Voltak jobb (Star Wars: A Sith-ek bosszúja, Carter edző) és rosszabb (xXx 2, Függőség) filmjei és idén még láthatjuk majd a "The Man" című akció-vígjátékban is.

A film további érdekessége, hogy teljes egészében ázsiai produkció lesz. Ez jó hír, hiszen eddig nem igazán sült el jól, ha Hollywood belekontárkodott a japán kultúrába. Legutóbb Tom Cruise "Az utolsó szamuráj" című kalandfilmje bukott meg. A további szereplők kiléte egyelőre ismeretlen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!