Ötvös Tibor

Csúszik a Rózsaszín párduc feldolgozása

Csak a következő évben mutatják be a Steve Martin főszereplésével készülő új Rózsaszín párduc feldolgozást.

Megerősítést nyert az a tavaly felröppent hír, miszerint a nagyszerű színész-rendező-író Steve Martin főszereplésével feldolgozzák Peter Sellers 1964-es klasszikusát, a Rózsaszín párducot. A hír akkor eléggé megosztotta a rajongókat, hiszen sokan szentségtörésnek tartották, amikor Martin hozzányúlt a Bilkó főtörzs című klasszikushoz.

Ezek után elkészült egy rendkívűl vicces előzetes, melyből kiderül, hogy Jean Reno és Beyonce Knowles is szerepelnek majd a filmben. Teltek-múltak a napok, de a párduc nem akart ránk vetődni a moziplakátokról. Már épp kezdett feledésbe merülni, mikor a napokban beszámoltak a film csúszásáról.



A kiadó ugyanis 2006. február 10-re halasztotta a filmet. Az indok: idén Valentin napkor a Randiguru című romantikus vígjáték Will Smith főszereplésével nagyot kaszált és remélik, hogy a Rózsaszín párduc jövőre meg tudja ismételni ezt a sikert. Ez kissé sántít, hiszen a Rózsaszín párduc nem romantikus vígjáték, és inkább arról lehet szó, hogy a film nem sikerült valami fényesre, és jelen állapotában nem merik bemutatni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!