Halhatatlanok (Immortel)

Impozáns díszletek, pazar megjelenítés: mindez jelzi egy újabb képregény adaptáció közeledtét. Ezt mégsem fogjuk összekeverni modernkori elődjeivel: a képi világ ezúttal futurisztikus, és mindemellett európai ízzel párosul.

Az idő 2095. Mindannyiunk kedvenc planétáján, azon belül pedig (hol máshol, ha európai filmről van szó) New Yorkban járunk. A populáció emberek, mutánsok és robotok sajátos szimbiózisban élő közösségét jelenti, történetünknek egy széltében-hosszában végelláthatatlan metropolisz ad helyet.

Egy rabszállító hajón ismerkedünk meg a csinos Jillel, aki amellett, hogy rejtve sem rejtheti el franciás bájait, a mutánsok fajához/kasztjához tartozik. A lány büszke, de szelíd, nemes tekintete, furcsa kékes-fehéres bőre hamar felkelti a világrendben különösen nagy befolyással rendelkező multicég orvosának (Charlotte Rampling - Swiming Pool) figyelmét, aki a rajta elvégzett gyógyszertesztekért és kísérletekért cserébe szabadságot és stabil állampolgári hátteret ígér neki. De lány egyedi belső felépítésén ámuldozó doktornő páciense lelkébe műszereivel sem lát bele, ahol a kitaszítottak idegen-érzése, egy talpig fekete fátyolba bugyolált, rejtélyes férfi felé érzett furcsa ragaszkodása és egy látszólag tudathasadásos emberi lény iránt kibontakozó szerelem érzései kavarognak.


Enki Bilal - akinek talán a filmtörténetben először van lehetősége képregény-története mozgóképes megvalósítását is elvégezni - elmondása szerint európai filmet forgatott. Hogy mit értett ezalatt egy utópisztikus témájú képregény-feldolgozás kapcsán, azt ember legyen a talpán, aki képes megfejteni, azonban kétségtelenül a futószalagról érkezett szuperhős-történetek ellenpontját fedezhetjük fel a kékesbőrű mutánslány történetében. Európában készült, hasonló alkotásként mindenképpen Luc Besson Ötödik elem-je juthat először eszünkbe róla, ám a vidám, pörgős, akciódús Besson-mozi merőben más közösségnek, és más céllal készült. Sőt! A történetben előrehaladva egyre inkább úgy tűnik, mintha az Immortal minden kategóriából ki akarna lógni, amelybe első ránézésre bekényszeríti a rutinos mozilátogató.


A nyugati képregény-adaptációk általában egy külső szemlélő számára látványos, emberfeletti képességgel megáldott szuperhőst jelenítenek meg, aki rendszerint az átlag élet idillje, és az általa birtokolt erőt közjó érdekében szolgálatba állító szuperhősi életforma között tépelődik - a nézőközönség pedig a pörgős történet végére tisztességes ízelítőt kap az arzenálból. Az Immortal kapcsán azonban ilyenről közel sincs szó. Bár a természetfelettiség, az egyfajta sors által történt kiválasztottság itt is jelen van, ez valahogy más jellegét alkotja a történetnek, a főhős magánügye marad. Emellett a keleti anime-filmmel rokonságot kereső pesszimista felhang és a borongós hangulattal párosuló lassú történetvezetés, az erős párbeszédek hiánya és a kibontatlan jellemek miatt nem mondható szerencsésnek, a kilencven percnyi filmanyagban is üresjáratokat eredményez.


A sci-fi vonulat is némileg eltérő funkcióval, az elvárható ötletgazdagságtól elmaradva jelentkezik. Az eseményeket tudatosan utópisztikus környezetbe helyező történetek (Mátrix, Ötödik Elem, Strange Days - A halál napja) hely/időválasztásukat tudatossággal teszik, s amellett, hogy bennük a világ kialakulására, működésére is valamiképpen választ kapunk, a főhősök egy személyben változást is hoznak e világra.

Az Immortal főhősnője semmi ilyesmit nem tesz, s emellett az egyébként nagyon impozánsan megjelenített környezet életviszonyai sem bomlanak ki kielégítően a történet során. S mivel a sci-fi jelleg a főszálhoz igazán ötletesen csak az alapszituáció miatt kapcsolódik, a mesésre álmodott háttérdíszletben mintha egy saját főhőseit és történetét is csak nyögvenyelősen kibontani képes történet figyelemelterelő dísztapétáját látnánk. Az az érzésünk, mintha a cselekmény bárhol és bármikor játszódhatna, s a film elismerhetetlen erényét jelentő (a világon elsőként használt) színészeket animációs környezetben mozgató technika értelmetlen magamutogatás lenne.


Félő tehát, hogy a moziból, annak egyediségén kívül nem sok marad. Képregény-adaptáció létére történetileg nem túl érdekes, sci-fi-nek túlságosan kidolgozatlan, ahhoz pedig nem rendelkezik akkora ütőerővel, hogy a saját mércével megméretve az üdvözüléshez elegendőnek találtasson. Egyedinek viszont találtatik - megjelenítésében legalábbis mindenképp. Ha hangvétele és stílusa nincs is teljesen összhangban, emiatt egy mozialkalmat mindenképpen megér.

Halhatatlanok (Immortel (ad vitam)) Rendező: Enki Bilal Forgatókönyvíró: Enki Bilal Operatőr: Pascal Gennesseaux Jelmeztervező: Mimi Lempicka Zene: Goran Vejvoda Vágó: Véronique Parnet Szereplők: Linda Hardy (Jill Bioskop) Thomas Kretschmann (Nikopol) Charlotte Rampling (Elma Turner) Frédéric Pierrot (John) Yann Collette (Froebe)