SG.hu·
A tévéből is az új szuperhős képregény-film folyik

Mindenhol az új DC-filmbe ütközünk.
Már egy ideje megérkezett az utolsó mozis előzetes az Agyagpofa című filmhez, és a forgalmazó már egy ideje elkezdett tévés reklámokra, valamint netes anyagokra is koncentrálni. Ez valahol érthető is, hiszen a premier már itt van a nyakunkon. Íme 1 rövid tévés spot.
Mint látható, itthon 18-as karikával érkezik a film. Érdekesség, hogy az amerikai korhatár bizottság, az MPAA is R-es besorolást adott a filmnek, vagyis leginkább 17 éven felülieknek szánják, e kor alatt nagykorú felügyelete ajánlott. Az MPAA ilyenkor mindig megindokolja a döntését, és most volt mit írni róla, hiszen amellett, hogy természetesen kiemelték az erős és véres erőszakot, még a gore is külön említést kapott, ami patakvérre, extremitásra, esetleg belső szervekre utalhat, s ha mindez nem lenne elég, a nyelvezet, (némi) meztelenség és (rövid ideig tartó) droghasználat is van a filmben.